„Bármerre is megyek, Debrecen utcáin valahogy mindig szemből kap a szél”

---

Debrecen – Nem lenne újra 25 éves, viszont Adyval szívesen találkozott volna. Sokat dolgozik, a nap 24 órájából próbál napi 32 órát kihozni. Interjú Vitéz Ferenccel.

---

Vitéz Ferenc sokoldalú egyéniség. Egykor művelte, később tanította az újságírást, s bár pályája módosult idővel, publicisztikáival manapság is rendszeresen találkozhat az olvasó. Nem mellékesen költő, regényíró, lapszerkesztő, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanára. Emellett pedig megálmodója, szerkesztője, szerzője és kiadója is az egyszemélyes Néző Pont című folyóiratnak.

Garay Nagy Tamás színművész mellett

Dehir.hu: Maradt ki valami a felsorolásból?

Vitéz Ferenc: Így is túl hosszú. Köszönöm. Ezek alkalom szülte dolgok.

Dehir.hu: Mit ért azon, hogy alkalom?

Vitéz Ferenc: Az alkalom egyúttal lehetőség. Ma szinte mindenki azt vallja, hogy nem szeretné elmulasztani az alkalmat. De mire? Az alkalom csak az alkalmas embernek kínál lehetőséget. Mindenkinek fel kellene fedeznie, hogy mire alkalmas. És ha úgy érzi, hogy vannak hiányosságai: alakítsa önmagát, dolgozzon rajta, vagy keressen egy másik alkalmat. Talán nem tűnik elbizakodottságnak, de lassan kezdek rájönni, hogy minden alkalommal lehetőségem van formálni önmagamat és környezetemet. Itt lép be az alkalom mellé a felelősség. Önmagam és közösségem iránt is felelősséggel tartozom.       

Dehir.hu: A rendszerváltozás környékén volt fiatal: szívesen kezdené újra ma, s lenne ismét huszonöt éves?

Vitéz Ferenc: Nem lennék huszonöt éves. Sem harmincöt vagy negyvenöt. Nyár végén leszek ötvenöt éves, ez pontosan a nekem megfelelő életkor. Kerestem már eleget a helyemet ahhoz, hogy belássam: éppen jó helyen vagyok, jó időben.

Rajtam is múlik, hogy a hely és az idő jó legyen. Nincs lehetőségünk visszamenni, sem előre, csupán eljátszhatunk a gondolattal, hogy mi lett volna, mit tehettem volna valamit másképp.

A szocializmus agóniája és a rendszerváltozás ideje volt a fiatalságom. A szocializmusban szocializálódtam, de belőle éppen azt tanultam meg, hogyan lehet egy fejbólintással is nemet mondani. Akkor a fekete és a fehér között számos árnyalat létezett, például a bólintásokban is, ma pedig roppant felkavar, amikor a fekete és a fehér helyett lassan a szivárványszínt teszik kötelezővé.

Dehir.hu: Ha mégis visszamehetne az időben, melyik korszak lenne az?

Vitéz Ferenc: Aki az irodalomban egy kicsit is járatos, annak vonzó lehet a békeidők korszaka, a 19-20. század fordulója, a Nagy Háború előtti évek. Talán kíváncsi volnék arra, hogyan formálódott a Nyugat asztaltársasága, s megfigyeltem volna Krúdyt egy éjszakán, s persze Adyval is szerettem volna találkozni. De ne menjünk ennyire vissza. Ratkó Józseffel még találkozhattam egyetemistaként a lakásán, a szeretett Kiss Tamás utódjául fogadott, és találkozhattam volna a Nyugat harmadik nemzedékében a Tamás bácsival együtt indult Weöres Sándorral is. Akkor nem tudtam volna mit kezdeni vele, de a mai ismereteimmel visszamennék egy napra, hogy beszélgethessek Weöressel.                    

Dehir.hu: Természetes volt, hogy író, tanár, szerkesztő legyen?

Vitéz Ferenc: Tizenkét éves koromban egy matematika órán mondtam az általános iskolai tanárnőmnek, amikor elégtelent kaptam az arányszámításból, hogy nekem úgysem lesz szükségem a matematikára, mert magyar és történelem szakos tanár, költő és újságíró szeretnék lenni. Magyar-francia szakos tanári diplomát szereztem a Kossuth-egyetemen, tanári diplomámmal újságíró lettem, közben tanítottam általános iskolában is, a diploma után két évvel, 1991-ben az első verseskötetem megjelent.

Harminc éve párhuzamosan tanítok, írok cikkeket, jönnek ki köteteim, és a versek mellett irodalmi és művészeti tanulmányokat, esszéket, kritikákat, néha szépprózát is közlök.

Ha megkérdezik tőlem, mi vagyok, jó ideje azt mondom, hogy irodalmár, mert ez magában foglalja az alkotó és az irodalomról való írást, de még az irodalom tanítását is.

 Dehir.hu: Az új helyzeteket, az új feladatokat, kihívásokat általában kereste, vagy megtalálták?

Vitéz Ferenc: Jellemzően nem én kerestem új feladatokat, de soha nem panaszkodhattam, hogy elkerültek volna. Nem volt életcélom a Hajdú-bihari Naplóhoz kerülni 1989-ben, de Bényei József, a főszerkesztő hívott. Amikor a Debreceni Krónika után francia nyelvet tanítottam, Tuza Tibor igazgató keresett meg a Fazekas általános iskolából, hogy tegyek rendbe magyarból (és emberileg is) egy nyolcadikos osztályt. Később Bakó Endre visszahívott a Napló kulturális rovatába, 2000 környékén viszont, már az átalakult vezetés alatt, tisztán láttam, hogy nem a nekem megfelelő feladatokat kapom, így elváltak útjaink. Ujváry Zoltán professzor mentorálásával kulturális antropológiából írtam meg doktori disszertációmat, s közben már órákat adtam a tanítóképzőn, ahol 2002-ben a kommunikáció szak tanára lettem. Közben a Debrecen hetilapba írtam Tóth Dénes invitálására, majd Csontos János barátom hívott meg a Nagyítás című országos hetilap rovatvezetőjének. Manapság a Debreceni Református Hittudományi Egyetembe magyar tanszékét vezetem, mellette 2018 nyarától hetente írok a Magyar Hírlapba (irodalmi megközelítésű) publicisztikákat, verseim pedig belekerültek az Ezer magyar haiku, A századelő költészete vagy Az év versei antológiákba is.

Dehir.hu: Stabil, tartós projektje a Néző Pont című folyóirat.

Vitéz Ferenc: Egyszerre álltam elő a Mediárium című tudományos folyóirat ötletével, melynek felelős szerkesztője vagyok, s kezdtem bele 2006-ban a Néző Pont írásába. Nem tudtam, hogy mire vállalkozom... Most már tudom, de nem bánom, noha egyszer biztosan el fog jönni a pillanat, amikor be kell fejeznem, és bele kell kezdenem valami új dologba. Amúgy minden év végén belekezdek valami újba, jelképesen is arra törekszem, hogy a következő évben megvalósítandó terveimet már az előző év végén megkezdjem. 2006-ban egy olyan döntéshelyzet előtt álltam, hogy

fel kellett mérnem: el akarom-e tékozolni az életemet, vagy szeretnék méltó lenni a feladathoz, amit születésemmel együtt kaptam.

A méltóság mellett döntöttem, a tékozlás örömét a játékban akartam fölfedezni. Ettől a pillanattól kezdve egyre nagyobb szerepet kap az életemben a játék. Mert mindig a halál ellen játszunk. Játszom a verseimben, de még a tanításban is, és természetesen játszom a Néző Pont projekttel. Noha az első ötven kötetet szinte egyedül írtam, közben sokakat bevontam ebbe a játékba. Egyedül nem jó sokáig játszani.    

Dehir.hu: Ha a szerző, a szerkesztő önszántan és ingyen dolgozik is, attól a kiadásnak még vannak költségei.

Vitéz Ferenc: A folyóirat előfizetői rendszerben érhető el, illetve a könyvtárakban, valamint utólag az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázisában olvasható a neten. Az előfizetői díjak fedezik a nyomda- és postaköltséget, a tisztelet- és ajándékpéldányok költségeinek egy részét az különböző felajánlások, támogatások, de évente legalább két-háromszázezer forintot én teszek hozzá az egyéb munkáimért kapott bevételekből.

Dehir.hu: Termékeny szerző, hiszen a 100. számához közeledő folyóirat mellett jelentek meg kötetei is, több mint ötven könyve van. Ilyen jól gazdálkodik az idővel, vagy a napjai több mint 24 órásak?

Vitéz Ferenc: Alvásigényem 5-6 óra, de kéthetente egy 8-10 órás pihenést, illetve néha egy-egy nap semmittevést be kell iktatnom. Csak akkor érzem, hogy dolgozom, ha számomra kellemetlen munkákat kell végeznem (beszámolót írni, adminisztrálni, hivatalos ügyeket intézni).

Maga a tanítás, az írás számomra nem munka. Ha olvasok, kiállításra, koncertre vagy moziba megyek, kikapcsolódok, de egyúttal dolgozok is.

Amikor menekülök a munka elől, verset írok. Pihenni gyakran úgy szoktam, hogy egyik tevékenységből átváltok a másikba, közbeiktatva egy kis biciklizést is. Csak így tudok a napi 24 órából 32 órát kihozni...          

Dehir.hu: Most mivel foglalkozik éppen?

Vitéz Ferenc: Több verseskötetnyi anyagon dolgozom, közben írok egy irodalomtudományi könyvet az alkotói attitűdökről; publicisztikai válogatásköteteket készítek, a Néző Pont folyamatos munkát jelent, készülök az óráimra, s a fölkészülésekből hol egy cikk, hol egy tanulmány születik. De nagy adósságom, hogy egy már több mint hét éve elkezdett regényemet befejezzem, vagy újraírjam.

Dehir.hu: Nem Debrecenben született, mégis ez a város lett a hazája. Mi köti ide?

Vitéz Ferenc: Itt élnek a lányaim, itt élek a párommal, itt dolgozom, megszoktam, hogy bármerre is megyek, Debrecen utcáin valahogy mindig szemből kap a szél.

Nem tudom, hogy Debrecen befogadott-e, én jól érzem itt magam.

Azt viszont tudom, hogy az Alföld folyóirat nem fogadott be, ami nem baj, mert nekem van saját fórumom, de nem értem, hogyan lehet ennyire nem debreceni egy debreceni folyóirat, mint ahogy a Modem művészeti koncepcióját sem értem.  

Dehir.hu: Ha már említette: létezik sajátos debreceni irodalom vagy képzőművészet?

Vitéz Ferenc: Hiszek Móricznak: a sajátosan debreceni egyúttal sajátosan magyar. Bolond ország beteg szívének nevezte Budapestet, ellenben Debrecennel, ahol az egészség is ragályos. Azt írta, hogy ha valaha is újra kellene teremteni a magyarságot, a gyökerek Debrecenben fogannak. Engem a liberalizmus ugyanúgy riaszt, mint a szocializmus. Debrecen a szabadság őrvárosa, nem a liberális kirekesztésé. A város által fenntartott folyóirat és művészeti intézmény hogyan rekesztheti ki a debreceni irodalmat és képzőművészetet, mondván: a provincializmus helyett az egyetemességet célozza meg? A Római Magyar Akadémia szellemiségével fölvértezett új kulturális városvezetéstől azt is várom, hogy Debrecen fény legyen, ne csak árnyék.

Engem Debrecenből minden érdekel, ami a szabadságról szól.

Lyka Károly a két világháború között írta Debrecen képzőművészetéről, hogy a grafikában áll az ország első helyén. Ne csodálkozzunk rajta: a Református Kollégiumban van a magyar grafika bölcsője. A Grafikusok Ajtósi Dürer Egyesülete Tamus István vezetésével a mai napig ezt a nívót gazdagítja. Miért nincs kiállításuk a Modemben? De ha a debreceni képzőművészet fő erényeként a grafikát említettem, az irodalomról még nem szóltam. A debreceni irodalom egyszerre a konzervatív érték és a tiltakozás leképeződése, önmagában is izgalmas vita, amelyből a lokalitás és globalitás harcát sem lehet kifelejteni.

Dehir.hu: A kultúra és a művészet mellett mire jut még ideje, energiája? Mi fér még bele Vitéz Ferenc életébe?

Vitéz Ferenc: Az energiám a hitemből és a munkámból származik. Nem volna energiám, ha nem hinnék Istenben és abban, amit csinálok. Az ördögi körből így lesz isteni kör: ha hiszel, nem fogsz csalódni. 50 éves koromig hetente háromszor negyedmaratont futottam, évente 8-9 ezer kilométert bicikliztem. Most már nem futok, de sem jogosítványom, sem bérletem nincsen, mindenhová gyalog vagy kerékpárral megyek.

Dehir.hu: S ha fél év múlva összefutunk, mit fog mondani, mi foglalkoztatja éppen?

Vitéz Ferenc: Akkor az egyetemen már az új félév fog kezdődni – s biztos vagyok benne, hogy a még éppen el nem végzett feladatok fognak foglalkoztatni. Pedig törekszem rá, hogy egyre kevesebb legyen belőlük. S az élettervem az, hogy minél többet tudjak kerékpározni úgy, hogy párban legyek, és ne törjék össze a kerékben a küllő.

(A szerző portréját Bodanovics István készítette)