Briliáns barátnők a cívisvárosban: igazi debreceni mese született új színházunkban

---

Debrecen – Magda és féltestvére, a trianoni árva felnő és szerelmes lesz ebben a sajátos hangulatú játékban. Kritika.

---

Két kislány játszadozik. Azt, hogy egyikük a halál, de a másik nem ijed meg tőle, és ezen a halál elcsodálkozik, beleszeret és elveszíti az erejét. Furcsa játék? Az. De hát milyenek a gyerekek! Rácsodálkozunk, beleborzongunk, de azért mosolygunk is a gyerekszájon. Hiszen játszanak. Színházban. 

Új színházat ünnepelni Debrecenben mi mással is lehetne, mint egy debreceni író darabjával. Szabó Magda és a Für Elise ideális választás erre a célra, először a Csokonai Fórum átadó ünnepségének közönsége láthatta a színészként annyi szerepben emlékezetes alakítást nyújtott Ráckevei Anna első rendezését. 

Szabó Magda olyan szerző, akinek halála után tizenöt évvel is vannak olvasói és rajongói. Én az előbbi táborba tartozom: nincs ott a polcomon minden, amit írt, de például Az ajtót kifejezetten szerettem, ahogy az Abigélt, a Tündér Lalát és a Sziget-kéket is. Az, hogy egy író milyen ember a könyveken kívüli valóságban – szerethető és kedves, vagy éppen affektáló és nehezen elviselhető hisztérika, iszik vagy jelentéseket ír, kártyázik vagy kardot ragad – teljesen mindegy. Írót a tehetsége és a művei tesznek íróvá,

Szabó Magda pedig rendesen megdolgozott a sikeréért, vitathatatlanul ott van a legtöbbet fordított és legnépszerűbb írók között.

S bár műveit színpadról (vagy éppen a filmvászonról) is ismerhetjük, ereje akkor érződik igazán, amikor köteteit kézbe vesszük. Nem minden szövege működik drámaként, egy-egy Szabó Magda-darabot nézve olykor az az érzésünk lehet, hogy a színészek nem is eljátsszák, hanem elszavalják a szövegeit. Az ajtó ugyanakkor tökéletes példa rá, hogy lehet bátrabban hozzányúlni a műveihez, s valóban születhet belőlük emlékezetes színpadi játék – vagy film is akár. 

A Für Elise sajátos helyet foglal el az írói életműben. Önéletrajzi ihletésű, de Szabó Magda (Hajdu Imelda) mellett a másik főszereplője a „féltestvére”, Bogdán Cili (Mészáros Ibolya), a trianoni árva, aki Zentán született, s az árvaházból került Debrecenbe, ahol négyévesen befogadta a Szabó-család.

Hogy valós személy-e, az most mellékes, hiszen a Für Elise regény, tehát akkor is lehet fikció, ha szinte minden mondata igaz.

A regény – illetve az abból Adorján Beáta által írott színdarab – szereplői, helyszínei nem ismeretlenek azok előtt, akik otthon vannak Szabó Magda világában. Hasonlóan a Régimódi történethez – hihetetlen, de már kilenc éve, hogy megnézhettük Csikos Sándor rendezésében! – a Für Elise is a cívisváros világába kalauzolja a nézőket. Szabó Elek és felesége, Jablonczay Lenke a korhoz képest viszonylag szabad szellemben nevelik lányukat. Magda értelmes gyermek, apjától bibliai történeteket hall, még iskolába sem jár, de úgy beszél latinul, mint más magyarul. Ha kérdezik, visszakérdezhet, gondolkodhat, lehet véleménye. Nem is csoda, hogy sajátos, lelkesen lobogó gyerek lesz belőle, aki ugyanakkor néha hisztis, néha merész és szókimondó, s akad benne önzőség is bőven. Jó eszű, de nem mindig kellően empatikus, ami miatt gyakran keveredik konfliktusba másokkal. 

A két kislány világa a múlt. A már érett Magda (Varga Klári) idézi fel a jelenből visszatekintve a hajdani eseményeket, s mesél a nézőknek Kupás Anna egyszerű vonalvezetésű, mégis látványos és modern díszletei között. (Úgy lépeget a múlt és a jelen között, mint egy puritán, megengedő angyal.) A történet és a játék kicsit emlékeztet Elena Ferrante Nápolyi regényeire: a Briliáns barátnőm széria nem véletlenül ejtette rabul előbb az olvasók, később a sorozatfüggők szívét is. Ám azt se feledjük, hogy az olasz néplélek egészen más tempót diktál, másképpen generál drámát, konfliktusokat. A nevetés is harsányabb, a fájdalom is, a cívisek mindig is szemérmesebbek voltak a nápolyiaknál. Elfogadták, hogy a hit, a vallás (és persze a város!) az első, s csak aztán jöhet minden egyéb. Ugyanakkor az a társadalmi réteg, ahova Szabó Elek és családja is tartozott, műveltségének és tájékozottságának köszönhetően kicsit szabadabban szemlélhette a világot.

Látványos ötletek sora, néha zene és tánc sodorja előre Cilit és Magdát a nagylánnyá, a nővé válás útján. Ennek része az iskola a folytonos kihívásaival, az ábrándos és éledező szerelem, s mindehhez háttérben a cívisváros a maga szigorú szabályaival és a politikai erőtér az egész világra kiható németországi változásokkal. Az elején azonban kissé lassan indul be az előadás, túl hosszan időzik a gyerekek találkozásánál, és így egy idő után úgy tűnik, egyszerűen sok a három felvonás és a két szünet. Túl sok az olyan részlet, ahol nem színház van, hanem szövegmondás: ihletetten, de mégis érdemi játék nélkül. Pedig jók a szereplők, telitalálat Hajdu Imelda makrancos Magdája, vagy a szülők, Lenke és Elek (Majzik Edit és Bakota Árpád) mély, nagyon emberi és visszafogott duettje, ahogy a kissé karót nyelt és erőteljesen nemzeti érzelmű Fejér Margit tanárnő (Vékony Anna) is.

De mintha az író iránti tisztelet visszafogta volna a szerkesztői kezet (a radírt meg az ollót): a széksorokból nézve úgy látszik, erőteljesebben kellett volna belevágni-belenyúlni a szövegbe, hogy annak is izgalmas legyen a játék, aki nem megszállott Szabó Magda-rajongó. A harmadik részre, a végére minden (tempó, arány) a helyére kerül, de odáig el kell érni. 

Akkor a legerősebb a játék, amikor lazább az előadás, nem akar nagyot, okosat mondani, csak felvillantani jeleneteket, képeket. Megmutatni, mennyire kegyetlenek egymással (és főképpen a másokkal, például a zsidó osztálytársakkal) a gyerekek, milyenek is szerelem útvesztőjébe tévedő kamaszlányok, vagy mennyire nagy hatással vannak rájuk a tanárok.

„Minden élet során van egy pillanat, amikor az idő egy lélegzetvételnyire megáll.”

Ez a Für Elise első mondata. A darab oda tér vissza, ahonnan indult. A halálhoz. Gyerekként lehet játszani, később, felnőtt fejjel már súlya lesz minden szónak, minden tettnek. A lányok felnőttek, szerelmesek lettek, tudjuk, hogy Cili férjhez ment, hogy fiatalon meghalt, de Magda még él, és mert él, emlékezik.

Nem rövid Ráckevei Anna első rendezése, de feltett kérdéseket, adott válaszokat, és teret engedett a játéknak is. Amikor legördül a függöny a szép új színházban, azt érezzük: sajnáljuk, hogy vége, hogy nem lehetünk részesei a további életüknek, nem tudjuk meg, mi volt azután. 

Teljes szereposztást, fotókat és további információt az előadásról itt találnak.