Buli, hogy olyan zenére táncolhatok, amitől felpezsdül a vérem!

---

Debrecen – Nemcsak tánc, próba, utazás: sokak számára egy órási nagy szerelem. A Forgórózsánál már 35 éve tart.

---

Este 8 óra körül halk, ám annál karakteresebb muzsika hangja csapja meg a VOKE, azaz a Vasutas Művelődési Központban járók fülét. A hang forrása felé közeledve a magyar népzene motívumai, az erőteljes hegedűjáték, és a vidám, semmivel össze nem téveszthető kurjongatás is tisztábban hallható. A színházterem színpadán fodros, rakott szoknyák pörögnek körbe elképesztő gyorsasággal, a legények pedig cipőiket és a földet ritmusosan csapkodva erősítik az ütemet – nagy átéléssel és vidám mosollyal az arcukon próbálnak a Forgórózsa táncegyüttes tagjai.

Az esti óra ellenére töretlen lelkesedéssel hódolnak a tánc felhőtlen örömének, pedig többen is munka után érkeztek a próbára. A rigmusok és kiáltások, vidám és dallamos nóták pedig egymást követik, a piros, kék színű, apró virágmotívumokkal díszített szoknyák pedig egyre csak lebegnek és forognak a színpad különböző pontjain. A nézőtéren ülők lábát is fel-le mozgatja a feszes ritmus és a szívmelengető jókedély, egyszerűen nem lehet dúdolás nélkül nézni, hallgatni a csoport készülőben lévő előadását. A tánc után a lányok az egyik különteremben zendítenek rá, a fiatalok tiszta, csilingelő, kissé szigorú hangon elénekelt dala betölti a szobát.

– Idén jubilálni fog a csapat, 35 évesek leszünk, ezt egy ünnepi műsorral tesszük emlékezetessé decemberben – mondja Pankotai Anita, miután megmutatta a lányoknak, mely délalföldi dalokat énekeljék el közösen. Mint ahogy azt női kar vezetője nyilatkozta a Dehirnek, a jelenleg 13 párból és további 7 lányból álló táncegyüttes korszakai főként a művészeti vezetők személyéhez köthető. Az utóbbi időben a békéscsabai származású Szarka Zsolt oktató, koreográfus, többszörös Aranysarkantyús táncos tölti be ezt a pozíciót náluk.

Új táncokkal készülnek együtt a kerek évfordulóra, a korábbi repertoárjuk állandó bővítése, fejlesztése és a hagyományok ápolása is a céljuk. Főbb táncaik közé a kalotaszegi, a mérai, a palatkai, az eleki, valamint a hortobágyi táncok tartoznak. Korábbi művészeti vezetőjük, Sára Ferenc hatására pedig elmélyültek a csángó, a moldvai csángó és a gyimesi táncok világában is. A dél-alföldi és a vajdaszentiványi forgatós táncok koreográfiáját gyakorolják most, egy másik készülőben lévő kuriózum pedig a különleges zeneiséggel rendelkező, Romániából származó nadabi tánc, amelyet viszonylag kevesen ismernek ezen a tájegységen.

Nemcsak a koreográfiát, hanem lehetőség szerint az eredeti táncanyagot is megtanulják a csoport tagjai, adatközlőket és eredeti felvételeket is segítségül hívnak a folyamat során. Munkájuk roppant alapos és mélyreható. Gyakorlatilag a kézmozdulatok, az ujjak pozíciójának autentikus elsajátítására is törekszünk – avat be minket Anita, aki néprajz szakon végzett az egyetemen. Mint hozzátette, számos régi felvételt őriznek néprajzi archívumokban, igaz, nagy részüknek eltűnt a hanganyaga, de még így is beazonosíthatók típus szerint, a legjobb táncosok manapság ilyen videókból tanulják meg a táncok egy részét.

A felnőtt kezdő csoport megalakulása ahhoz köthető, hogy a gyerekeiket a próbára hozó anyukák is kedvet kaptak a várakozás során arra, hogy táncoljanak, így megalakult a Fogkefe csoport – nyilatkozta mosolyogva Anita, aki szerint a jó szülő, gyermek és oktatói kapcsolatok miatt nagyon szerencsés a helyzetük. A Forgórózsa Táncegyüttes ugyanis nemcsak két felnőtt csapatot foglal magába. Mellettük több, bájos nevű is található náluk: a Rece-fice csoport, ahonnan a legügyesebbek felkerülnek a felnőtt csapatba, a 10-16 év közöttiek Rózsabimbó csoportja, a Rózsarügy csoport tündéri, 4 és 7 év közötti csemetékkel, a 3-5 éves ovisok Csipkebogyó csoportja, valamint a Retrózsa, amelyben a korábban táncoló, majd 2006-ban újra összeverbuválódó tagok szerepelnek.

A Forgórózsa örömére igen nagy az irántuk való érdeklődés, naponta kapnak e-maileket, megkereséseket a jelentkezés ügyében. Táncházakat, családi napokat és kézműves foglalkozásokat is rendszeresen tart az együttes, ahol kicsik-nagyok egyaránt összegyűlnek. Ilyen alkalmakon főként évszakhoz, ünnephez kötődő díszeket, ékszereket készítenek a lelkes kézművesek. Többek között patchwork vagy berzseléses tojást, fenyődíszeket, farsangi maszkokat kreálnak, vagy épp gyöngyöt fűznek és arcot festenek.

A Csipkebogyó csoportot vezető Trázsi Emese szerint azért fontos a foglalkozás a gyerekek számára, mert az segíti jellemfejlődésüket, általa megtapasztalhatják a csapatszellemet és a sokszínű, roppant gazdag magyar kultúrával is megismerkedhetnek a népi játékok, a dalok és a mondókák révén. A felnőtt csoportban táncoló fiatal lány 16 évesen került a Forgórózsához, azóta is imádja minden percét. – Számomra buli az, hogy a színpadon táncolhatok egy olyan zenére, amitől felpezsdül a vérem és azonnal mozogni támad kedvem – jegyezte meg. Korábban Hajdúszoboszlón ismerkedett meg a népi muzsikával és tánccal, akkori tanárával, Zsíros Renátával vezeti jelenleg a Csipkebogyó csoportot.

A táncegyüttes rendszeresen fellép a virágkarneválon, a gyerekek majálisokra is járnak, a felnőttek pedig országos és európai szinten is rengeteg helyet, fesztivált és versenyt is megjártak már. Pankotai Anita tapasztalatai szerint a magyar néptánc rendre nagy sikert arat külföldön. Kellemesen emlékszik vissza németországi, finnországi, törökországi, svájci, szlovákiai produkcióikra – csak hogy egy párat említsünk. Különböző egzotikus, távoli országokba, például Mexikóba is hívták már őket fellépni, ám az együttes szem előtt tartja azt a szempontot, hogy ne verje túlzott költségekbe a szülőket az utaztatással és egyéb kiadásokkal.

Gyűjtőutakra is szoktak járni határainkon túlra, főként Erdélybe. Érdemes ilyen utazásokra indulni, hiszen az adatközlők, akikkel találkozunk, nem csak a táncot mutatják be, hanem az életérzést is, a megértéshez fontos a környezettel való azonosulás, átélés – tette hozzá Pankotai Anita. Az egyhetes utak során a látogatók együtt táncolnak és tanulnak a helyiekkel, programokat szerveznek, a gyönyörű környezetben túrákra is indulnak. Az autentikusságra való törekvés a színpadi viseletek kialakításában is a legfontosabb szerephez jut: alapos utánajárással válogatják össze a ruhákat, varrónővel varratják őket, a harisnyák, cipők, fejkötők, kendők, ékszerek (hajtűk, hajcsatok, fülbevalók), hajfonatok, copfok mind részei az egésznek.

– Többféle cipőt szoktunk választani, ugyanis manapság már nem divat az egységes színpadkép, az egyediség a fontos – tette hozzá Anita. Minden táncanyaghoz más ruhája van az együttesnek, (többek között) felcsíki, palatkai, gyimesi ruhák is megtalálhatók a csoport „gardróbjában”. A sikeres felkészülés elismeréseként számos díjat vehettek már át az évek során, tavaly Ajkán nyertek különdíjat a kalotaszegi táncukkal, akárcsak a Debreceni Ifjúsági Fesztiválon, ahol több ízben különdíjasok lettek, Trázsi Emese pedig női szereplőként részesült ebben az elismerésben az ajkai rendezvény alkalmával.

A legfontosabb az egészben a közösségi szellem, a csapatmunka, az, hogy együtt lehetünk és táncolhatunk – jelentette ki egyhangúan minden megkérdezett a táncegyüttes tagjai közül. Győry Bence, a Forgórózsa egyik férfi táncosa 14 éves középiskolásként lépett be a csoportba, fő motivációja édesapja, a táncegyüttes vezetője, Győry Győző volt. Jó élményként emelte ki azt a tényt, hogy a külföldi turnék során világot látott és a magyar kultúrát képviselhették, illetve egy jó közösség tagja lehet. –  A kisiskolás fiúkat általában nem magasztos célok vezérlik a néptánc felé, azért jönnek el, mert a barátaik is ide járnak, vagy a szüleik beíratják őket, de végül mindannyian megszeretik. A mögöttes tartalom, a népi kultúra iránti kiterjedt érdeklődés viszont érettség kérdése is – tette hozzá.

Nagy Melinda szintén gyerekkora óta érdeklődik a népi tánc iránt, már 16 éve tagja a táncegyüttesnek, a testvérével kezdett idejárni általános iskolásként, korábban keresztanyja is évekig hódolt a néptánc művészetének. A hosszú évek alatt sok mókás eset történt velük a turnék, fellépések során, néhányat fel is idézett számunkra. – Olaszországban tévedésből egy menedékszálláson akartak minket elhelyezni, végül egy iskola emeletén 40-en aludtunk a földön, matracokon, éjjel pedig kánonban szólt a horkolás – mesélte mosolyogva Melinda, Anita pedig hozzátette: ez mégis sokkal jobb volt, mint ahogy az eredeti tervben szerepelt.

A több mint két órás táncpróba után a fiatalos lendület és jókedv töretlenül él, a nevetések ugyanúgy repkednek, mint a pörgések-forgások alatt, az egyik táskában megcsörrenő telefon hangszórójából pedig népi muzsika csendül fel. Itt tényleg minden a népi hagyományok és egymás szeretetéről szól. A barátságos és vidám tagok az új jövevény(eke)t egy emberként fonják körbe törődésükkel és segítőkészségükkel. Nehéz szabadulni bűvkörükből, és talán nem is érdemes – lelkesedésük örömteli mosolyt csal az ember arcára, aki szinte már másnap újra vágyik a muzsikaszó után...