Bulibáró és Freud Debrecenben: a megalázott ügyvéd bosszút állt

---

Debrecen – A profi gépezet mozgásba lendül, és sodorja, húzza, viszi magával a közönséget. Broadway-hangulat a Csokonaiban. Kritika.

---

Messze lenne az igazságtól, ha azt mondanám, nem volt bennem némi szorongás, milyen lesz ez színházi este. Talán bennem van a hiba, de alapvetően sem Batman, sem a Strauss-féle „denevér” nem hoz igazán lázba. A magyarnótával és a cigányzenével simán ki lehetne űzni a világból, az operettet pedig noha elismerem (mert van jó operett is, ahogyan rossz opera is), de azért nem élek-halok érte. Ennek ellenére (és ezzel együtt) ünneplőbe öltöztettem a szívemet (plusz: ing, zakó, szép cipő stb.), úgy indultam színházba a premier napján.

Az operett tipikusan az a műfaj, aminek a létezése ma bizonyos értelemben kész csoda. Akiket annak idején elkapott a rock and roll, és fiatal korukban Elvisre meg Beatlesre buliztak, még csak-csak rábólintanak, milyen király is a Csárdáskirálynő. De már azok, akik a hetvenes éveket követően voltak kölykök, és mondjuk LGT-n, Beatricén vagy éppen Tankcsapdán szocializálódtak, száznyolcvan fokos fordulatot véve startolnak el onnan, ahol a Rátonyi Róbert által mennybe menesztett műfaj bármely darabja felcsendül. A látszat egyrészt azt mutatja, hogy kiöregszik szép lassan az a réteg, amelyiknek érdekes ez a műfaj, másrészt meg a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ennek ellenére van rá igény. Nem is akármilyen! Sztárjai, kultikus darabjai vannak ma is az operettnek. A denevér is ilyen mű, s ez a mostani debreceni előadás is bővelkedett sztárokban, mivel a Budapesti Operettszínházzal közös munka eredményeként született.

A rendező, Kerényi Miklós Gábor kezei között sok minden változott arannyá az elmúlt években. Ehhez persze gyorsan hozzátesszük: A denevér debreceni előadásának pazar jelmezei, lenyűgöző díszletei nem összevethetők mondjuk az előző évad Made in Hungáriájának igen szolid költségvetésből összekalapált látványvilágával. Fillérekből nem lehet csodát tenni, itt ellenben teljesen úgy érezheti magát a néző, mintha a Broadway világába csöppent volna. Egy profi operettgépezet lendül mozgásba, és sodorja, húzza, viszi magával a közönséget 180 percen keresztül, üresjáratok nélkül.

A történet pont olyan egyszerű, mint azt a zenés daraboknál megszokhattuk. Míg az operáknál király, grófnő és báró küzd hatalomért vagy szerelemért, itt a polgárság lép színre, s mulatni vágyik. A helyszín Bécs, ahol az évekkel korábban megalázott ügyvéd úgy dönt, eljött az idő, és bosszút kell állnia tehetős barátján, aki imádja az életet, az éjszakázást és nem igazán ismer mértéket, ha ezek habzsolásáról van szó. Pár éve nagyon kibabrált az ügyvéddel, aki úgy gondolja, most ki fogja csinálni ezért. Félrelépés, átverés, bosszú: ezek körül forog a sztori (amiről bővebben a Csokonai Színház honlapján, itt olvashatnak). S mert Bécs, nem is csoda (vagy inkább nagyon is az, hogy) feltűnik a darabban maga a szerző, Johan Strauss és kortársa, Sigmund Freud, azaz a "bulibáró" és a "pszichopapa" is belép a történetbe (miután szoborként leléptek talpazatukról). Ezzel pedig adnak egy újabb csavart ennek az átverős tévedések vígjátékának.

Azért mélylélektani boncolásról ne álmodozzunk. Bár ez egy olyan történet, hol mindenki másnak akarja mutatni magát, mint aki (a herceg hercegnőnek, a szobalány dámának, a nagyasszony álarcos magyar grófnőnek, a börtönigazgató francia lovagnak, a duhaj Eisenstein elbűvölő szívtiprónak), minden marad a felszínen. S nem is baj ez. Nincs egyetlen olyan szereplő sem, akit igazán szerethetnénk, aki egyértelműen pozitív hős lehetne. Mindenki mindenkit átver, ilyen az élet ebben az operettben: s nagyjából itt véget is ér minden párhuzam a mi világunkkal.

Az mindenesetre jó húzás, hogy nem kell a darab második harmadáig várni, hogy feltűnjön végre (sok-sok sláger, tánc, tarka revü) után Frosch, a részeg fegyőr, akinek (diadal)ittas dülöngélését éveken át élvezhették a magyar tévé szilveszteri műsorának nézői. Miután rögtön az elején betántorog a színházba, gyorsan el is lopja a show-t, meg a közönség szívét (Dánielfy Zsolt alakításában).

A táncoslányok csinosak, a zene fergeteges, a történet szórakoztató. Amikor tömeg van a színpadon, tényleg tömeg van. A denevér túlzás nélkül idilli színházi estét nyújt a nézőknek. Más kérdés, hogy az operett nem opera és nem is musical. (Pláne nem rock.) Népszínmű – vagy valami ilyesmi. A sikerről szól, a csillogásról. Arról, ami nincs, nem is volt soha, de amiről sokan álmodoztak és álmodoznak ma is. Igazi színház: hús-vér szereplőkkel, és a hétköznapoktól nagyon eltérő mesékkel. Slágerparádé fülbemászó (és nyilvánvalóan ezerszer hallott) dallamokkal.

Lehet szeretni, lehet nem szeretni: de ezt a pazar előadást bárki élvezheti. A denevért látva eszünkbe sem jut, hogy egy haldokló műfajra ültünk volna be.

További fotók, szereposztás a Csokonai Színház honlapján.