Debrecen, film, wifi, család: Hajdu Szabolcsot kérdeztük

---

Debrecen – Örül a lakásában forgatott film nemzetközi sikerének Hajdu Szabolcs, de már a következő munkán töri a fejét. Interjú.

---

Állami támogatás nélkül, a jóbarátok segítségével állt össze az Ernelláék Farkaséknál című film, amelyet Hajdu Szabolcs a saját lakásában forgatott le. Az alacsony költségvetés viszont nem akadályozta a remek mozit abban, hogy a csehországi Karlovy Vary Filmfesztiválon két díjat is elnyerjen: a Kristály Glóbuszt, amely a fesztivál nagydíja, és a legjobb színésznek járó szobrocskát is bezsebelték az alkotók. A hatalmas siker ellenére szerényen vallja, hogy a többiek nélkül ez nem ment volna. A debreceni alapokról, a családi egységről és a vonaton magányosan wifizőkről is beszélgettünk a tehetséges színész-rendezővel.

Dehir.hu: Mit érzett, amikor a Karlovy Vary filmfesztiválon két díjat is elnyert az alkotása? Kinek volt a leginkább hálás?

Hajdu Szabolcs: Ilyenkor mindenkinek hálás az ember, akivel együtt dolgozik, nem választom le magam erről a társaságról, lényegében egymásnak vagyunk hálásak. Ez nem az én filmem, hanem a mi filmünk, nem az én díjam, hanem a mi díjunk. A legjobb férfi alakításért járó díjat is úgy veszem, hogy nem csak nekem szól. Amikor a díjátadó után beszélgettem a zsűritagokkal, azt mondták, legszívesebben mindenkinek adtak volna egy díjat, aki a film létrejöttében benne volt: a forgatókönyvírótól a színészeken át az operatőrökig. Nem tulajdonítok ennek az egésznek olyan nagy jelentőséget – persze örülünk, hogy jól sült el, de mindig a hétköznapokra koncentrálunk. Az ilyen ünnepnap szintű események nem arra ösztönöznek minket, hogy utána évekig a babérjainkon ülve mulatozzunk. Már a fesztivál előtt is a következő munkánkra koncentráltunk, és ez most sincs másképp.

Dehir.hu: De azért csak sok energiával fel lehet töltekezni egy ilyen nagy siker után.

Hajdu Szabolcs: Egy darabig igen, de utána már csak szívja az energiát. Amikor sok ugyanolyan témájú interjú után ugyanazokat a köröket kell újra és újra lefutni a különböző fesztiválokon: ezek talán a legfárasztóbb részei a filmkészítésnek, hiszen monoton és nem is kreatív. Nem nekem való.

Dehir.hu: Lát esélyt arra, hogy további nemzetközi vagy magyar fesztiválokon is díjat fog nyerni ez a film?

Hajdu Szabolcs: Igen, minden benne van. Rengeteg fesztiválmeghívást kaptunk az elmúlt hetekben, a világ legnagyobbjai már meghívtak minket. Ezekre elvileg el kellene utazni, általában 3-4 napos programok szoktak lenni. Ha csak kettő ilyen van egy hónapban, annak a hónapnak lőttek. Az utazás, a felkészülés, az átállás sok időt elvesznek. Most ebben vagyunk, de próbálunk visszatérni a normális kerékvágásba.

Dehir.hu: A filmet a saját lakásában forgatták. Mennyiben volt ennek más a hangulata? Nem érezték úgy, hogy a közönség egy kicsit betör a magánszférájukba?

Hajdu Szabolcs: A forgatás alatt ezt nem lehet érezni, hiszen nincs ott a közönség. Barátok, a tanítványaim és családtagok voltak ott, olyanok, akikkel a mindennapjaimat töltöttem a forgatás előtt is. Amikor pedig már visszanézzük, úgy látjuk, mint egy filmet, egy díszletet, egy absztrakciót. A fesztiválon való vetítés előtt semmilyen információt nem mondtunk el a háttérről, így a nézők azt sem tudták, hogy ez nálunk játszódik. Fokozatosan derült ki számukra az, hogy ez a mi otthonunk, hogy mi ketten tényleg férj és feleség vagyunk, s hogy bármiféle állami támogatás nélkül jött létre a film. Ezeket később sajtótájékoztatókon, interjúkban mondtuk csak el. De ez csak egy plusz érdekesség, azért készült el így, mert erre volt lehetőségünk. A film nem erről szól.

Dehir.hu: Feltételezem, a történet autentikusságához, természetességéhez nagyban hozzájárult az, hogy a családjával játszik. Nem volt ennek valamilyen hátránya, hogy a saját gyermekei alakították a filmes családtagjait? Gondolok itt a sztoriban rejlő negatív felhangokra.

Hajdu Szabolcs: A nagyobbik gyermekem, Lujza már három filmemben is játszott, neki ez nem okozott problémát. Az, hogy hozzá közel álló emberek vették körül, és a saját lakásunkban forgattunk, csak plusz biztonságot adott neki. A kicsinél, Zsigánál más a helyzet, van, amit ő még nem ért az egészből. Sok mindent érzékel, sok dolog hat rá, főleg az, ami a szövegből áramlik felé. Tudtuk, hogy ami a forgatókönyvbeli kisgyerekre nézve elmarasztaló, azt értelmezheti úgy, hogy ez neki szól. Ezért folyamatosan igyekeztünk tudatosítani benne azt, hogy ez játék. Ennek ellenére sokszor volt olyan érzésem, hogy ez most kicsit erős. De máshogy nem tudtuk volna megcsinálni, más kisgyereket is megviselhetett volna ez a szereplés, de Zsigánál első kézből tudtuk kezelni a dolgot. Végeredményben pozitívan élte meg, már a forgatás utáni napon azt kérdezte, mikor lesz a következő.

Dehir.hu: Elképzelhetőnek tartja, hogy a gyermekeiből is színész lesz, hogy ezt tanulják a jövőben?

Hajdu Szabolcs: Mi nem fogjuk nekik tiltani, ha ezt szeretnék. Mindig ott vannak mellettünk, közösen élnünk meg minden produkciót, pozitív élmény nekik, így van esély rá, hogy ezen az úton fognak továbbmenni.

Dehir.hu: Nagy családösszetartó erő lehet így együtt dolgozni.

Hajdu Szabolcs: Igen, azt hiszem, igen. Egy átlagos családhoz képest mindenképpen több időt töltünk együtt, így rá vagyunk kényszerítve a kommunikációra, és az emberi kapcsolatokat a kommunikáció tartja össze, érdemi kommunikáció hiányában pedig szétesnek. Megfigyelhető, hogy ha a családtagok a hétköznapokban mind csak a saját külön univerzumukban élnek még egy lakáson belül is, a kirándulások, összejövetelek rendre botrányba fulladnak, mert a kibeszéletlen problémák felhalmozódnak, belső feszültségeket szülnek és egyszerre akarnak kitörni. Nálunk a közös munka helyzetet teremt a kommunikációra. Nem konfliktusmentes ez sem természetesen, de a felmerülő problémákat megpróbáljuk minél hamarabb tisztázni, mielőtt még elmérgesednének. Az internet, bár épp a kommunikáció érdekében jött létre, mégis az egymástól való eltávolodás egyik nagy veszélyforrása. A minap a Debrecenben élő édesanyámnál bekötöttük a wifit. Az előtte levő napokban jól elvoltunk, kiültünk a konyhába, beszélgettünk, ha úgy éreztük, hogy nincs dolgunk a lakásban, kimentünk közösen a szabadba. Amint használni lehetett az internetet, a család ráfüggött, a különböző szobákban mindenki pötyögött, csinálta a maga kis dolgát. Hirtelen senkinek nem volt kedve kimozdulni. Ugyanezt lehet látni a vonaton, a villamoson, az autókban, a buszmegállóban. Emberek külön szigeteken, süketen és vakon a külvilágra egy virtuális tér igézetében. És ha megkérded tőlük, mi történt ma, csak arról tudnak beszélni, amit az interneten olvastak. Alig marad meg valami, nincsenek emlékek, valós tapasztalatok. Mi próbálunk törekedni rá, hogy szabályozzuk ezt valahogy. Nem szeretnénk, hogy a gyerekek emlékek nélkül nőjenek fel.

Dehir.hu: Említette, hogy a családokat a kommunikáció hiánya teszi tönkre. A filmben a külföldről hazatérő Ernella és a testvére is elbeszéltek egymás mellett és ezért nem értették meg egymást.

Hajdu Szabolcs: Amikor a történetet megírtam, sok dolog nem volt tudatos, inkább csak ráérzés, pont ez volt az egyik ilyen. Magyarországon már nem nagyon létezik olyan család, amelynek valamely tagja ne ment volna el külföldre. De még az országhatárt sem kell átlépni, hasonló a helyzet akkor is, ha valaki Debrecenből felköltözik Budapestre, hiszen ha nincs valami nyomós oka rá, nem fog hazajárni minden hétvégén. Lassan eltávolodik. A mi életünk (és nyilván nem vagyunk ezzel egyedül) nem volt más egy idő után, csak egy folyamatos elszakadás. Elszakadás a szülőktől, az iskolától, a szülőföldtől, a barátoktól, a testvérektől. És az elszakadás utáni találkozás mindig nagyon bonyolult és felkavaró tud lenni.

Dehir.hu: Az Ernelláék Farkaséknál című film egy színdarabból nőtte ki magát. Szép sikereket ért el, Debrecenben is játszották korábban. Mikor láthatja újra a helyi közönség?

Hajdu Szabolcs: Októberben fogjuk játszani a Páholy Lakásszínházban, úgy néz ki, a Csokonai Színház bérletbe veszi az előadást, de még egyeztetés alatt állnak a részletek. Mindig nagyon jó és nyitott a közönség Debrecenben, szeretem ezt újra és újra megtapasztalni, energiával tölt fel. Október hatodikán terveztünk bemutatni egy új előadást szintén a Páholy Lakásszínházban, de el kell halasztanunk egy későbbi időpontra, mert az Ernelláék filmváltozatának sikere egy csomó új tennivalót is hozott, ami mellett nem tartható az eredeti időpont. De ami késik, nem múlik.

Dehir.hu: Mennyivel másabb a lakásszínházban való előadás, ahol közel a közönség, a színpadhoz képest, ahol éles a választóvonal?

Hajdu Szabolcs: Mindig a hozzáállásunkon múlik ez. A barátságos, biztonságos légkör megteremtése volt a célunk, az, hogy a néző minél hamarabb fel tudjon oldódni és rá tudjon kapcsolódni a látottakra. Eltűnik a szereplő és a közönség közti határvonal, a kissé ellenséges hangulat, ami a színházban sokszor jelen van. Kifejezetten baráti érzéseket táplálok a közönség iránt, amikor az előadásba belekezdünk. Közös kibeszélése, körbejárása ez különböző hétköznapi problémáknak, közösen a közönséggel, úgy hogy közben mégiscsak egy szórakoztató történetet játszunk végig.

Dehir.hu: Debrecenből származik, jelenleg pedig Budapesten él. Mennyire érzi erősnek a kötődését szülővárosához?

Hajdu Szabolcs: Tizennyolc évet nehéz lenne kitörölni. Ide jártam általános iskolába, a Vénkertibe, testnevelés tagozatra, később az Ady Endre Gimnáziumban töltöttem négy évet. Minden alapvető élményem ide köt, a gyerekkor, a világ felfedezése, a mai napig ebből táplálkozom. Debrecenben az Alföld Gyermekszínpadon és a Főnix Diákszínpadon öt-hat évet töltöttem Várhidi Attilánál, ez egy életre szóló muníció. Olyan szinten tudtuk megtapasztalni egészen fiatalon a színházi munka különböző lehetőségeit, amennyire kevés színésznek van lehetősége, a főiskola, az egyetem elvégzése után is. Mesejátékokat, szürrealista és posztmodern előadásokat is csináltunk, játszottunk kis térben, nagy térben, utcán, börtönben, falunapon, ünnepségen, mindenhol. Az itt töltött eseménydús éveket nem is tudom mihez hasonlítani.

Dehir.hu: Visszatérve Karlovy Varyra: korábbi években is részesültek magyar filmek díjakban a csehországi fesztiválon, például három éve A nagy füzet című hazai alkotás, legutóbb a Saul fia kapott rangos elismeréseket. Ön szerint elmondható az, hogy a magyar filmek kezdenek nemzetközi színvonalra emelkedni?

Hajdu Szabolcs: Ez mindig is így volt. Kommunikáció kérdése, mennyire tudnak erről a hazaiak. Manapság többet hallunk a sikerekről, korábban erről nem tudtak. Pedig ugyanúgy jártuk a világot, a fesztiválokat, ünnepelték ezeket a filmeket, és mozikban is forgalmazták világszerte. Korábbi filmjeim, a Bibliothéque Pascal vagy a Fehér tenyér ugyanúgy az egész világon körbementek, játszották a mozik, komoly sikereket értek el. A mi generációnkból mások szintén óriási sikereket értek el. Pálfi Györgynek, Fliegauf Benedeknek, Mundruczó Kornélnak, Kocsis Áginak a legnagyobb filmfesztiválokon állandó meghívásaik voltak, vannak. Nagy hagyománya van a magyar filmnek, igazából amióta létezik, azóta nagy presztízzsel rendelkezik. A kelet-európai blokkban a magyar a legerősebb filmes közösség jelenleg, a románokon kívül pedig nincs komolyan vehető filmes mozgás. Tapasztalataink szerint a külföldi nézők és újságírók jól ismerik és nagyon szeretik a magyar filmeket, rendkívül tisztelik az alkotókat, kívülről-belülről fújják az életművüket.

Dehir.hu: Talán az is gond lehet, hogy egy szűk kört találnak meg a minőségi filmek, a szélesebb réteghez pedig csak a lenézett tucatmozik jutnak el.

Hajdu Szabolcs: Igen, ez elsősorban promóció kérdése. Örülök annak, hogy manapság élénkebb a kommunikáció, és én is azon vagyok, hogy ezek az alkotások minél több emberhez jussanak el.

Hamarosan a debreceni nézők is láthatják a díjnyertes alkotást: a filmet szeptember 29. és október 5. között vetítik az Apolló Moziban. Kedvcsinálónak itt a film trailere: