Egy debreceni, aki Kína tizedik legnagyobb városában tanult

---

Debrecen – Milyen az egyetem, az élet és a konyha egy tízmilliós kínai városban? Interjú Petró Mátyással.

---

Petró Mátyás a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Orvosi Képalkotó Klinikán dolgozik radiológus rezidensként. Kétszeresen képalkotó tehát: munkaidőben, és azon túl is. 2010-ben fél évet Kínában töltött, ahol a hagyományos kínai orvoslás egyetemén Harbinban tanult.

Dehir.hu: Hogy került Kínába? Mi vonzotta olyan messzire?

Petró Mátyás: A szakmai érdeklődés vitt oda. Én még magánerőből jutottam el Harbinba, mivel akkoriban még nem volt szakmai együttműködési megállapodás a Debreceni Egyetem és a Heilongjiang Hagyományos Kínai Orvoslás Egyeteme között. Ezt pont a kint létem alatt kötötték meg, úgyhogy ma már könnyebb helyzetben vannak azok, akik ott szeretnének szakmai tapasztalatot gyűjteni. Rövidtávú, gyakorlatorientált kurzusokat hirdetett meg a harbini egyetem, én egy 6 hónapos klinikai akupunktúrás és Tui-Na, azaz klinikai fizikoterápiás gyógymasszázs kurzusra jelentkeztem.

Dehir.hu: Nagyon más ott tanulni, mint Debrecenben?

Petró Mátyás: Kína szinte összes tartományában van egyeteme a Hagyományos Kínai Orvoslásnak (HKO), így rendszerezett, klinikai körülmények között történik az oktatás Harbinban is. A kínai orvosképzés öt éves, ebből négy évig ugyanazokat az orvosbiológiai alapismereteket és klinikai tárgyakat tanulják, mint a „nyugati” orvostanhallgatók, az utolsó, szigorló évben pedig kínai gyógyászat gyakorlaton vannak.

Dehir.hu: A tradicionális gyógyítással szemben itthon még ma is sokan bizalmatlanok. Mit kell erről tudni?

Petró Mátyás: A HKO valóban kevésbé elfogadott itthon, de a klinikai kutatásokkal és a praxisok színvonalának emelésével ezen igyekeznek segíteni. A bizonyítékon alapuló orvoslással szemben ez egy elképesztő tapasztalati háttérrel rendelkező, független rendszer, aminek a hatékonyságát csak helytálló kutatásokkal lehet itthon elfogadtatni és az egészségügyi ellátás részévé tenni. Az oktatás főleg angol nyelven folyt, viszont a betegek jó része nem tudott angolul, ahogyan általában a legtöbb ember sem, akikkel kint találkoztam, így folyamatosan rá voltam kényszerülve a mandarin nyelv használatára, tanulására.

Dehir.hu: Harbin a tizedik legnagyobb lélekszámú kínai város, Észak-Kína politikai, gazdasági, kulturális és tudományos központja. Milyennek látta Debrecen után?

Petró Mátyás: Észak-Kelet Kína és az Alföld nagyon hasonlít egymásra, ha a méreteket nem vetjük össze. Az életmód, az emberek szemlélete, viselkedése ahhoz idomul, hogy folyamatosan tömegben vannak, ezért nekünk a kínaiak harsánynak, tolakodónak, modortalannak tűnnek, viszont odakint csak így lehet elintézni a hétköznapi teendőket. Amikor nincs rohanás, nagyon szívélyesek, egy észak-kínai haver még verekedésbe is bocsátkozik értünk, ha kell. A dél-kínaiak nyugodtabb vérmérsékletűek, ahogyan azt nyáron tapasztaltam. Ami közös a kínaiakban, hogy nagyon vendégszeretőek, szeretik az ajándékozást, szeretnek kirándulni és elképzelhetetlennek tartják, hogy valaki napokat töltsön el egyedül. Illetve szeretnek enni. Gyakran.

Dehir.hu: Hogyan sikerült beilleszkedni abba a világba?

Petró Mátyás: Szerintem bárhová könnyű beilleszkedni, ha az ember tisztelettudó, érdeklődő, és képes felmérni a határokat, melyek között mozoghat. Szerencsére hamar összebarátkoztam néhány kínai kollégával, akik segítettek megérteni, hogy működnek a dolgok Kínában. A kínaiak munka közben a csoport érdekeit helyezik előre a sajátjuk helyett, így munkaidőben senki nem fordult ki magából, nem csinált műsort. Azt sem lehetett tudni, hogy ki az, akit valójában ki sem állhatnak a munkahelyen. Nem kérdőjelezik meg a vezetőjüket, a vezető pedig nagyon közeli ismeretségben van a beosztottjaival, és bőkezűen megjutalmazza őket. Rendszeresen kaptunk kiállításra jegyet a professzorunktól, aki gyakran elvitt minket ebédelni, ami a nap egyik legfontosabb része. A szokásoknak hála, nagyon könnyű barátkozni, kapcsolati hálót kiépíteni és akár leinni magunkat... Viszont nehéz volt megszoknom, hogy folyamatosan emberek között vagyok, és gyakran nem én döntöm el, hogy mit fogunk csinálni. De bíztam a professzoraimban.

Dehir.hu: Mivel töltötte a szabadidejét?

Petró Mátyás: Kevés szabadidőm volt, szombaton mindig, néha vasárnaponként is volt oktatás, de amikor ráértem, kung-fu edzésekre jártam és szinte minden este barátokkal vacsoráztam. Kínában szinte 20 méterenként étterembe botlunk, melyek kínálata sokkal változatosabb, mint amit a magyarországi kínai gyorsbüfékben látunk.

Dehir.hu: Ízlettek az ottani ételek?

Petró Mátyás: Kína hatalmas régiókkal büszkélkedhet, 56 népcsoporttal, így változatos a konyhája. Az észak-keleti ételek tipikusan sertés-, birka- vagy marhahúsból állnak, káposztából, belsőségekből, elég zsírosan és édesen főznek. A kedvencem a kínai saslik volt, amit kenyér nélkül nehéz volt enni, de meg lehetett szokni. A kínaiak evés közben engedik ki a gőzt, olyankor beszélik meg a nap folyamán felgyülemlett frusztrációikat, vagy szimplán leisszák magukat, ahogy éppen jónak látják. Mindenesetre főleg evés közben születnek jó barátságok.

Dehir.hu: Magával hozott egy nagy szerelmet: elkötelezte magát a kínai tusfestés iránt. Ez hogy jött a képbe?

Petró Mátyás: Akkor fogott meg a kínai festészet, amikor darvakat és fenyőfákat láttam egy festményen, és egy orvos elmagyarázta nekem, hogy ezek a jólétet és a hosszú életet szimbolizálják. Addig csak dekorációt láttam a képekben, de azóta keresem minden festménynek az árnyalt jelentését, próbálom „olvasni” a képet. Biztos vagyok benne, hogy európaiként nem érthetek meg mindent, nem láthatom úgy a képeket sem, ahogyan a kínaiak, de remélem, hogy mégis képes vagyok megérezni, megérteni művészetüket a festésen keresztül. Európai szemmel nézve úgy lehet szerintem felfogni ezeket a festményeket, hogy van egy látható részük. Látjuk, mi a kép témája, a láthatatlan, üresen hagyott részek pedig bármik lehetnek, aminek köze van a témához, akár láthatatlan hegyek, egy kert vagy egy szoba. A képet valaki más festette, és helyet hagyott a fantáziánknak, így hatványozottan igaz, hogy két ember sosem ugyanazt a képet látja.

Dehir.hu: Mennyi ideje van az alkotással foglalkozni a napi munka mellett?

Petró Mátyás: A festést továbbra is folytatom, igyekszem megtanulni a kedvenc festőim stílusát utánzáson keresztül, ami a kínai festészetben erénynek számít. Konfuciusz szerint ha az elődeinket utánozzuk, az olyan, mintha óriások vállára állnánk. Minden héten festek legalább egy képet, ha elkap az áramlat, akkor többet is. Néha kapok felkéréseket, megrendeléseket, melyeknek mindig örülök, kihívásnak tekintem ezeket, mert olyankor újratanulom az adott témát, és az segít az alkalmazkodó-képességemet is fejleszteni, ha nem azt festem, amihez éppen kedvem van, és mégis minőségi munkát kell kiadnom a kezem alól. Ez a hétköznapi életben is megjelenik, hiszen egy radiológus hiába specializálódik, hiába kötelezi el magát a neuroradiológia vagy a mozgásszervi radiológia mellett, ugyanúgy képesnek kell lennie bármikor leírni egy mellkasröntgent, megítélni egy csonttörést, elvégezni egy hasi ultrahangvizsgálatot, kizárni egy mélyvénás trombózis lehetőségét. Örülök, hogy ezt a szakmát választottam, mert több szabadidővel jár a munkaidőn túl, így életem végéig festeni szeretnék, mint az egyik példaképem, a 20. század egyik meghatározó kínai festője, Qi Baishi (Csi Paj-si), aki élete utolsó, 93. életévében is festett. Szeretném, hogy a képeim ugyanolyan örömmel töltsék el a szemlélőt, mint engem a kínai mesterművek, szerintem minden nap kell valami gyönyörűt látni.

Petró Mátyás kínai tusfestményeit az Élettudományi Galériában március 17-ig láthatja a közönség.