„El kell tudnunk engedni a traumáinkat”

---

Debrecen – Ráckevei Annát első rendezéséről, a Für Elise-ről kérdeztük. Az előadás a nagyközönség előtt is bemutatkozik.

---

Augusztus 29-én, hétfőn este a Csokonai Fórum épületében található Latinovits Zoltán teremben mutatkozik be a várva várt, Szabó Magda-regényből készült színpadi adaptáció, a Für Elise a nagyközönség számára. A darabot Ráckevei Anna rendezte, őt kérdeztük az előadás előkészületeiről, a rendezés kihívásairól és arról, mit üzenhet ma számunkra Szabó Magda utolsó regénye.

Dehir: Első rendezése mindjárt egy regényből adaptált színdarab, Szabó Magda Für Elise című regénye pedig köztudottan egy bonyolult szerkezetű, nyitva maradt történet – hogyan adta meg magát a szöveg a színdarabbá való átírásnak? 

Ráckevei Anna: Nem egykönnyen – Adorján Beáta dramaturggal próbáltunk megtalálni egy szálat, amire ez a széttartó történet felfűzhető. A regény idősíkjait ugyanis az emlékezet szervezi, így érthető, hogy aki olyan sokat élt és annyi dolgot megélt, mint Szabó Magda, annak számára egy összegző pillanatban, életére visszatekintve minden mindennel összefügg, és minden részletben benne van az összes többi. Ahogy a regény,

nagy időugrásokkal játszunk mi is az elején, de aztán lineárissá válik az előadás időkezelése.

S minthogy a könyv egy összegzés, mindenképp akartuk, hogy az idős Szabó Magda is megjelenjen a színdarabban, az ő narrációja vezeti végig a nézőt a történeten.

Dehir: Hogyan fogadta a társulat az így tulajdonképpen újonnan született darabot? 

Ráckevei Anna: Hosszas előmunka előzte meg a produkciót, a darabot a társulattal együtt, közösen fedeztük fel. Csodálatos volt látni, hogyan találtak rá színésztársaim telített pillanatokra, hogyan gazdagították a szerepüket próbáról próbára. A társulati tagok mellett ragaszkodtam ahhoz, hogy gyerekszereplők is legyenek az előadásban, mert fontos éreztetni, hogy a történet első része gyerekkori eseményeket idéz.

Dehir: Mennyiben más ezúttal rendezőként venni részt egy előadás megszületésében?

Ráckevei Anna: Amit nagy kihívásnak éreztem, az az volt, hogy a próbák során pontosan át tudjam adni az érzetet, hogy megtaláljam hozzá a pontos szavakat. Új feladat volt ez, hiszen eddig színészként éreznem kellett tudni, most pedig pontos kifejezéseket kellett találnom az érzelmekre.

Dehir: Mennyire volt szempont a rendezés során, hogy a debreceni közönségnek születik ez az előadás?

Ráckevei Anna: A rendezésemnek van egy általános célja: fölcsillantani a darabban azt az életszeretetet, örömöt, humort, ami Szabó Magdából sugárzott, amit mindennek ellenére és mindenek fölött hirdet az életműve. Ugyanakkor igyekeztem arra is figyelemmel lenni, milyen Szabó Magda-képet vár Debrecen.

Sem idealizálni nem akartam az író alakját, sem sokkolni nem akartam a közönséget – holott a történetben ez a lehetőség is benne van.

De nem hiszem, hogy a színháznak sokkolnia kellene. A színház dolga, hogy vonzzon – abba ugyan belefér a sokkolás, de a mértékét illetően érezni kell az adott közönség ízlését. A fő üzenete ennek a személyes élettörténetet a történelmi helyzettel párhuzamba állító „legkreatívabb Trianon-regénynek” (Mispál Attila fogalmazott így) számomra mégis az, hogy a traumáinkkal muszáj szembenéznünk, és azután el kell tudnunk engedni őket. Ez egyformán igaz egyénekre és egy közösségre is.