Elképesztően bájos felnövéstörténet a Lady Bird

---

Debrecen - Minket elbűvölt zabolázhatatlan természetével, meggondolatlan döntéseivel Saoirse Ronan. Nem hiába kapott a film öt Oscar-jelölést. Kritika.

---

Saoirse Ronan egyre jobb úton halad afelé, hogy mindenki megismerje a nevét: idén harmadik alkalommal jelölték Oscar-díjra a fiatal színésznőt (2007-ben a Vágy és vezeklés című filmben nyújtott alakítását értékelték, 2015-ben pedig a Brooklyn című filmben alakított emlékezeteset), aki ugyanolyan elragadóan hozza az Amerikába az ’50-es években elszármazó, ír lányt, mint a 2000-es évek elején útkeresési nehézségekkel küzdő gimnazistát.

Talán ez a fesztelen báj hozta el számára az újabb jelölést – amiről utólag természetesen tudjuk, hogy „csak” jelölés maradt – a Lady Bird címszereplőjeként. A történet a kaliforniai Sacramentóba repít el bennünket egészen 2002-ig, a behemót PC-k, a túlszínezett frizurák és a kockás ingek világába.

Persze akkoriban sem volt jelentősen másabb gimisnek lenni, mint ma: szeretett akkor is mindenki randizni, piázgatni, igyekezett ügyetlen szexuális élményeket szerezni, na meg persze az egyetemi felvételin törte a fejét.

Ezen problémahalmaz fellett görnyed főhősnőnk, Christine McPherson (Saoirse Ronan), aki lázadását részben azzal jelzi, hogy Lady Birdnek nevezi át magát, más megszólítást pedig el sem fogad. Ezen túl pedig nagyívben tesz arra, hogy szülei nem állnak épp a legjobban anyagilag, vagy arra, hogy a suli vezetői szerint esélytelen arra, hogy normális egyetemen tanulhasson: nem hagyja, hogy kedvét szegjék a nagymenő osztálytársak, akik a különc, rendre rosszkor megnyilvánuló, amúgy különösen éles szemű lányt nem igazán akarják befogadni a naposabb oldalon csücsülő klikkbe.

Egy Lady Bird-kritika nem is igényli azt igazán, hogy történetleírással csapjuk el az élét: a film maga az élet, mondhatnánk klisésen, kicsit kesernyés szájízzel, hogy nem tudjuk jobban megragadni. Pedig ennyi a lényege, és ettől annyira elemien ható, szerethető, zsigeri.

Egy olyan nagy ívű, mégis egyszerű és átélhető coming-of-age film, amely a Házibuli vagy épp a Juno című klasszikus felnövés történetekkel említhető egy lapon.

Lady Bird a modern kor lánya, aki olykor helyes, de legtöbbször butuska döntéseivel az összes olyan huszonéves női nézőben előhozza az „én is ilyen voltam” érzést, aki nem a négy fal között élte végig a gimnazista éveit.

Félmosollyal szemléljük azt, ahogy Lady Bird először rúg be istentelenül egy kevéssé menő bulin, ahogy végeláthatatlanul civódik anyjával, akivel a legnagyobb baja az, hogy túlságosan is hasonlítanak egymásra. Szórakoztató jelenet az is, amikor a lány megveszi élete első doboz cigijét legálisan, a 18-at éppen betöltve – itt is hány ember a homlokára csaphatna, hogy én is ugyanezt csináltam annak idején.

Hitelesen bontakozik ki egy minden elleni lázadás: először csak a kisebb dolgok bosszantják Christine-t, s a legszűkebb körben kezd szurkálódni, aztán egyre több tüskét előhúz a zsebéből, és mindenkit minden lehetséges helyzetben ingerel.

Főként azokat, akiket nem illene, vagy szimplán nem szabadna egy olyan vallásos, konzervatív közegben, mint amilyenben ő él. Persze aztán amikor már az ember minden korláton átugrott, és az első béna szexen is túl van, úgy érzi: nincs értelme tovább lázadni, itt az idő az egyetemre menni, akkor pedig jön a teljes átértékelés időszaka. Lady Bird ekkor a visszásságokat, az összeveszéseket és a megbántásokat is igyekszik helyrehozni mind a családjában, mind a baráti körében.

Nem csak emiatt a tűpontosságú ívnek és hitelességnek köszönhető az, hogy ennyire mélyen érinti a Lady Bird az arra fogékonyakat: pontos jellemrajzot ad a szereplőkről Greta Gerwig filmje, és korlenyomatnak is tekinthető mindaz, amit a vásznon látunk.

Ezt a filmet senki ne hagyja ki, aki épp rosszban van a szüleivel, a testvérével, a barátaival, meg úgy en bloc a világgal: a Lady Bird segít „megbékélni”, és még egy kicsit mosolyoghatunk is azon, hogy egy hormonoktól túlfeszített, tettre kész, bájos sündisznóból érett fiatal nővé válik.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti. Apolló mozi, Miklós u. 1. el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 900 Ft, 2D gyermek/diák – 800 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 700 Ft, 3D normál: 1130 Ft, 3D gyermek/diák – 1030 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 930 Ft.