Focistának álló János vitéz segíti ki a bagettet faló franciákat

---

Debrecen - Kukorica Jancsi Popcorn feliratú mezt kapott a Francia királytól – ez volt az a pont, amikor a közönség egy emberként határozta el, hogy újraolvassa a János vitézt… Kritika.

---

Mondhatnánk azt, hogy a János vitéz történetét mindenki ismeri, hiszen kötelező tananyag az iskolában. Nem kell Kukorica Jancsi és Iluska halál után is élő szerelmét bemutatni senkinek. A Nagyerdei Szabadtéri Színpadon vendégeskedő Katona József Színháznak sikerült megcáfolnia mindezt, olykor ötletes megoldásokkal, esetleg egy gyengébb geggel, vagy oly módon, hogy a nézőtéren ülőknek komoly fejtörést okozott.

Hol is kezdjem? Tudom, talán az elején lenne a logikus, de még az eleje sem volt az eleje emlékeim szerint... A színpad egy focipályát mintázott, s a lelátón egy tréningruhás férfi sörrel próbálta tompítani a viszonzatlan szerelem miatt érzett bánatát. Ő volt Bagó, aki ismeretlen lehetett azok számára, akik nem hallottak még Kacsóh Pongrác, Bakonyi Károly és Heltai Jenő János vitéz című daljátékáról, és – valljuk be – a közönség soraiban találhatók voltak ilyen személyek. Bagó hosszasan panaszkodott szíve fájdalmáról az éppen megérkezett huszároknak, akik itt focisták voltak, sőt a strázsamester félreérthetetlenül Király Gábor alakját idézte a melegítőnadrággal. A felismerés elnéző mosolyokat csalt az arcokra, majd befutott Kukorica Jancsi is pattogatott kukorica és bárány alakú lufik árusaként.

Csibészes külseje, vicces beszólásai arra sarkallták a nézőket, hogy próbálják humoros darabként kezelni a látottakat. Majd jöttek a „szentevajkos” húzások: a bakiknak tűnő elszólások és a mozgatható díszletelemek többletjelentésekkel. Ezek az apróságok érték el igazán a színvonalat. Szórakoztató volt Iluskát a Patak Forrásvíz feliratot viselő lelátó előtti reklámpalánk segítségével mosni. Jancsi pedig tökéletesen kidolgozott felsőtestét mutogatva ugrott fejest a vízbe, miközben a szakkommentátor Petőfi szavainak segítségével idézte fel az általános iskolában tanultakat. Az ifjú szerelmesek pedig csak annyit mondtak: Petőfinél egyszerűbbre váltottak. Ekkor a nézők már hátra is dőlhettek azzal a gondolattal, hogy ez egy mulatságos feldolgozás lesz nem túl emelkedett előadásmódban.

Következett viszont az ármánykodás. A gonosz mostohának köszönhetően Jancsinak el kellett hagynia a falut. Mit is tehetett a mi Jancsink, mint beállt focistának, és ment Franciaországba segíteni megnyerni a meccset a törökök ellen. Itt már nem lehetett tudni, hogy iróniát keressen a néző vagy jobb, ha bele sem gondol a mai magyar futball helyzetébe.

Jöttek a sztereotípiák, mivel a francia katonák mit is csinálhattak idegességükben, mint bagettet majszoltak. A francia királylány nagyon lendületes volt, sőt már túlságosan is. Kicsit már nevetségesnek hatott, de a hév, amivel belevetette magát a darabba, elismerésre méltó. Olyan érzést keltett, mintha csak Dobó Enikő színésznő vette volna komolyan az egészet, de ő nagyon. A Francia király szórakoztató volt, és a tévé számára készült interjúk is. Hiszen a legjobb csatárt, aki a 10-es mezt kapta Popcorn felirattal, biztosan megkérdeznék az újságírók. A gond inkább az, hogy ezek az ötletes és szórakoztató elemek sem tudtak igazán javítani az előadáson, pedig az énekléssel sem volt nagy gond. Egy idő után már nagyon erőltetetté vált a foci az előadásban. Még a jelmeztervezőket is nagy kihívás elé állította az ötlet. Nem egyszerű a népviseletet összehozni a mai sportöltözettel.

Csibészkedés után dráma következett

Az igazi előremutató fordulatot a dráma hozta, bár ezzel csúszott igazán szét az egész, mivel megdőlt a vígjáték-elmélet, viszont felszínre bukkant a tehetség. Minden szereplőnek jót tett a hangulatváltás. Iluska halálhíre és a mindenki számára ismert, vagy legalábbis szíven ütő dallam vitt mindent, s Orth Péter János vitéze is kiteljesedhetett. Addig az olykor nem túl sikeres poénok és Kiss Zoltán Bagója próbálta teljes erőbefektetéssel közelebb vinni a darabot a közönség szívéhez, de csak fél sikerrel.

János vitéz megőrülése vitte a pálmát. Nem is kicsit, hiszen ez is lehet egy értelmezése János vitéz Tündérországba kerülésének. Azonban jött a vége, ami szerintem még Petőfit is elgondolkoztatná. János vitéz jobban szeretné hazáját, az Alföldet Iluskánál? Valljuk be, ez a gondolatmenet Petőfi Sándortól sem állhatott távol, ha végigtekintünk életművén. Ezzel viszont túl komoly lett a darab úgy, hogy néhány perccel korábban egy meccs keretében győzte le a magyar válogatott a török csapatot. János vitéz egy erőteljes góllal szelte ketté a török basát. Nem találta meg a darab az egyensúlyt.

A színészek nem hibáztak nagyot. Kékkovács Mara könnyeden játszotta a gyenge és szerény Iluskát. Talán Aradi Imre strázsamesterként hozta még igazán Kiss Zoltán színvonalát.

Számomra nagyon sok kérdést vetett fel az előadás, és nem filozófiait, inkább a miértek sorakoztak benne. Miért kellett egy egész előadáson végighúzódó focis allegóriát erőltetni ma Magyarországon úgy, hogy a végére ki is fulladt az egész? Hiába alkalmazkodott már annyira a közönség a gondolatmenethez, hogy az első felvonás végén félidőt emlegetett. Miért kellett annyi gyermeteg poént beszúrni, mikor voltak komoly utalások is? Nem is kevés, csak nagy része észrevehetetlen. Értem, hogy többségében arra szolgáltak, hogy erősítsék a foci-hasonlatot, de miért és minek? Miért kellett az előadásnak annyira viccesnek lennie, majd annyira drámainak? Sok a miért, és sok volt a döbbent néző is a „lelátón”, akarom mondani: nézőtéren.

Talán az érdekes szóval tudnám a legjobban leírni az előadást egy kis váratlannal fűszerezve, miközben úgy érezhette magát a néző, mintha gyomron találta volna egy focilabda. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a meccs kétharmadában játékban volt Kecskemét, ám ez csak illúzió volt. Ugyanis pattogott a labda, de eredménytelenül. Az utolsó néhány percben viszont visszahozta Szente edző a csapatot, de még így is egy kivédhetetlen öngól lett az eredmény. A tehetség viszont így felbukkanhatott a játékosokban. Ha komolyabban veszi magát a csapat a jövőben, akkor még a kapufélfa sem szólhat közbe.