Folytatódik az orosz invázió Debrecenben
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.04.28. 09:50 | Frissítve: 2018.04.28. 09:55
Debrecen – Bizony, már itt vannak. Nem a spájzban, hanem a kamarában. Csehov, Bocsarnikovsz és a Három nővér után Dosztojevszkij, Tagirovsky és Miskin herceg tört be hozzánk. Szemben a nagy októberi jegyében ránk törő második világháborús és 56-os hadakkal, ők nem halált osztanak, hanem élményt.
Kiss Gergely Mátéról még csorog a festék, a víz. Mészáros Ibolya és Edelényi Vivien a könnyeivel küszködik. Zeck Juli arcán furcsa zavarodottság. Vége van, de szól a zene, nem léptünk még ki ebből a történetből. Valójában nem is volt történet, vagyis volt, de nem igazi. Nem egyszerűen leírható.
Fotók: Máthé András
Ahogy a Ponyvaregényben, itt is darabokra tört a mesélés egyenes vonala, több és többféle perspektívából, időben kissé eltolva, félrecsavarva látjuk újra és újra ugyanazt.
Ez egy olyan világ, ahol minden és mindenki más, mint ami. Lassan derül ez ki ebből az előadásból, ami szintén nem pont az, nem pont olyan, mint amire a “klasszikus” szó hallatán számít a néző. Hiszen Dosztojevszkij klasszikus, szokatlan szerkezetű regénye, A félkegyelmű annak idején alaposan felkavarta az irodalom vizét. Eleve már a felütés is: bejön egy ember és arról beszél a közönségnek, milyen előadást fognak majd látni. Anekdotázik, emlegeti az újszerű törekvéseket, mikor a színészek nem egymásra, hanem a nézőkre nézve beszélnek. Van, aki ekkor pillant a telefonjára, hogy biztos azt fogja mondani mindjárt, ne feledjük kikapcsolni. De nem. Ez már a játék.
S miközben olykor összehúzzuk a szemöldökünket, olykor elnevetjük magunkat, egyre inkább belesodródunk a Félkegyelmű, pontosabban ebben a változatban az Idióta világába egy születésnapi köszöntő ürügyén.
Az Idióta mint cím valószínűleg meg fogja osztani a közönséget. Szerintem melléfogás. A mi magyar nyelvünk elképesztően gazdag. Mi is használjuk az idióta szót, de más értelemben, mintha azt mondjuk: retardált, hülye, félkegyelmű. Talán a bolond az, ami a legközelebb áll ahhoz, amit Miskin hercegre lehetne aggasztani.
Miskin (Kiss Gergely Máté) szegény ember, csak rangja van, pénze nincs. Svájcban gyógykezelték, de hiába. Szerelmes. Az életbe, a szerelembe, egy szép nőbe is (többek között), akiről az a hír járja, hogy pénzért fekszik le férfiakkal. Főleg a tábornokkal, jószerével gyerekkora óta a szeretője. Sokan szeretnék magukénak tudni, de igazán csak kevesen vennék feleségül, kevesen kérnék meg a kezét. Komolyan szinte senki. Miskin igen, amivel boldoggá teszi Nasztaszja Filippovnát (Zeck Julit), de nem akarja megrontani, tönkre tenni az életét, mert Miskin jó ember. Naiv. Ártatlan. Tiszta. Egészen más, mint a többi ember, akik azt hiszik, minden eladó, minden megvehető.
Ezt a világot mutatja meg Sardar Tagirovsky, a kazanyi születésű orosz rendező, aki a 90-es évek óta Magyarországon él. Talán nem véletlen, hogy kicsit olyan érzésem volt időnként, mint Vidnyánszky Attila rendezéseit nézve. Egyszerre és nagyon sok minden történik a színpadon, vannak lényegtelennek tűnő elemek is, amikről később kiderül, egyáltalán nem voltak azok, s ha néha szétesőnek is hat a játék, nem az: minden nagyon pontos. Erős a zene itt is, ahogy Vidnyánszkynál. A díszlet, a jelmezek határozottak. Nem túlcizelláltak: tudjuk, mikor és hol vagyunk, s érezzük azt is, itt játék van. Nőket látunk férfiruhában és bajuszban, s eljön a perc, mikor hirtelen nővé változnak újra. Nem azért van ez, mert bejönne a gender kérdés. (Bár elhangzik, hogy micsoda abszurd felvetés is az, hogy a nőknek választójoga legyen. Pont, mint hogy emberek menjenek a világűrbe…) Egyszerűen játék ez is.
Igen, az a színház lényege. A játék. Ami lehet véresen komoly is. Nem szenvelgő, unalmas, és főképpen nem poros. Nem mesterkélt művészkedés, hanem művészet. Ha kell, merész, bohó. Olyan, ami az érzelmeinkre hat.
A lelkünkre. (Még ha az tudományos értelemben nem is létezik.) Ahogy összeáll darabokból Miskin herceg és az őt fojtogató világ, felvillanhat bennünk Assisi Szent Ferenc képe is, a veszett orosz virtus és a világot átölelni képes orosz lélek elegyével leöntve, s megélhetjük a katarzist.
Nem könnyű játék ez. A nézők számára sem, mert nyilván sokan rosszul lesznek attól, ha meghallják, hogy ez az előadás két szünettel majd 220 perc lesz. Nem annyi, a premieren inkább 250 perc volt. (7-kor kezdődött, a taps végén, majdnem negyed 12-kor hagytuk el a helyszínt.) De nem kell pánikolni, messze nem tűnik annyinak.
S azt se feledjük el: a színészeket is embert próbáló feladat elé állította ez a produkció.
Sok jelenet erősen megvilágított nézőtér előtt zajlik. Ezáltal nem csak jobban belemerülünk a darabba, de kicsit olyan is, mintha meztelenül játszanának a színészek. Így csakis őszinték lehetnek velünk. Magukkal is. Ezért lesz az a vége, az a bódító katarzis, amikor a nézők és a szereplők még ott vannak a történetben. Ott vannak ebben a világban, melyben a Krisztus-tisztaságú, bár gyakran kissé beszívottnak tűnő Miskint megfeszítették egy elmegyógyintézetben.
Az oroszok, ha nem is a spájzban, de ott voltak a Csokonaiban a Három nővérrel, s most itt a Víg Kamaraszínházban. Az Idióta igazi csapatjátékot kívánt. Mindenki a helyén volt, mindenki jól játszott. S hogy kit lehetne kiemelni? Kiss Gergely Mátét az esendő, széteső, különös messiás Miskinért, Janka Barnabást, mert végre igazán magára talált, Kránitz Richárdot a hadaró Lebegyevért. Zeck Julit, mert nagyon széles skálát táncolt és szövegelt végig, vagy éppen Edelényi Vivient, aki a kisebb szerepekben is pont ott van és úgy, ahogy kell. Vagy Dargó Gergelyt intenzív zongorajátékáért, mely a zenét a főszereplők közé emelte.
Több nevet is szívesen ideírnék, de ahhoz inkább olvassák el a színlapot a Csokonai honlapján. Mindenkinek jár a pont.
Cím | dátum |
---|---|
Moszkva meghódította Debrecent | 2018.02.28 |
Barbárok Debrecenben | 2018.02.03 |
Tessék csak nevetni, mi így hazudunk egymásnak! | 2018.01.06 |
Az író felesége takarít, mos és mesél Debrecenben | 2018.01.20 |
Már megint itt van a szerelem Debrecenben | 2017.12.17 |
Ilyenre csak a franciák képesek, meg a debreceni nők | 2017.10.05 |
A ragtime örök és elpusztíthatatlan Debrecenben | 2017.11.15 |
A pocak csak nő, csak nő, miközben Niki megint mindent elmond a terhességéről | 2017.10.28 |
Debrecenben megtudjuk végre, milyen a negyvenes nők élete | 2017.10.26 |
A desszert esete a szójafasírttal a Csokonai Színházban | 2017.10.08 |
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)