Ha kell, hajnalban kel, és vasárnap is dolgozik Fekete László, akit a debreceniek is gyakran hallgathatnak 

---

Debrecen – Bármihez is kezd, abban van zene. Debrecenből indult a pályája, három év után pedig ismét a Petőfi Rádió csapatát erősíti a fiatal szakember.

---

Fekete László pályája Debrecenből indult. Fiatal újságíróként megfordult többek között a Debrecen Televízióban is, majd egy egész ország nyilvánossága elé léphetett, amikor a Petőfi Rádió munkatársa lett. Azóta sem eseménytelen az élete, ám ami változatlan: a zene szeretete.

Fekete László

Dehir: Hogyan és mikor kapott főszerepet az életében a zene? 

Fekete László: Már egészen gyermekkoromtól kezdve központi szerepet foglalt el az életemben. Persze, akkor még nem kiforrott stílusként, vagy rajongás formájában, hanem jóval inkább a szülőktől rám ragadt régebbi magyar könnyűzenék és rengeteg komolyzene formájában, amit édesanyám gyakran zongorán prezentált nekem és a testvéremnek, míg apa kiválóan játszott és játszik a nagy, templomi és kisebb, házi orgonákon is. Most visszagondolva lehetséges, hogy ezért nem alakult ki bennem szakadék fiatalon sem a komoly-és könnyű zene között. Aztán persze, ahogy nőttem, úgy alakult ki a saját utam, a saját zenei ízlésem, amit azonban a mai napig képtelen vagyok bekategorizálni.

Szó szerint minden-hallgató vagyok. A komolyzenétől kezdve, a jazzen keresztül, a kortárs stílusokon át (hip-hop, rap, R’n’B, drum and bass, deep house, pop, blues), a klasszikus hazai-és külföldi rockig mindent szívesen hallgatok. Még néhány megkapó világzene is be tudja ágyazni magát az agyamba. 

Dehir: Ehhez képest ma nem muzsikusként ismerjük.

Fekete László: Tulajdonképpen én sem tudom, miért nem zenész lettem. Ha jól emlékszem zongorával kezdtem, míg utána pár évvel nyergeltem át az ütőhangszerekre, többek között a dobolásra, ami a mai napig nagy szerelem, csak sajnos manapság nincs alkalmam gyakorolni. Valahogy nem tudom bepréselni a zsúfolt mindennapokba. Ezért is szeretnék majd beszerezni egy elektromos dobfelszerelést, mivel azt fejhallgatón keresztül is lehet használni, így még a rendőrséget sem hívnák rám a szomszédok. 

Dehir: Emlékszik még, miért pont a média világa felé indult el annak idején? 

Fekete László: A Debreceni Egyetemen Béres Zsuzsa tanárnő rádiós szemináriuma volt a meghatározó alap a számomra. Akkor még eléggé „félénk” voltam a mikrofon előtt, de a kezdeti gátlások hamar feloldódtak és utána már öröm volt, ha beszélhetek a stúdióban. Az első egyetem melletti gyakornoki helyem a városi tévé, a Debrecen Televízió szerkesztősége volt. Nagyon hasznosnak bizonyult, sok angol nyelvű anyagot fordítottam, cikkeket írtam a Dehir hírportálnak is, a kollégák pedig vittek magukkal a forgatásokra is. Akkoriban már egyre inkább érlelődött bennem, hogy a média világában szeretnék dolgozni. Úgy döntöttem, hogy a mesterképzésemet már Budapesten szeretném elvégezni. Így felvételiztem az ELTE képzésére, ahova felvettek, akkor költöztem Budapestre, 2013-ban, és azóta is itt élek.

Dehir: Hogyan került a Petőfi Rádióhoz? 

Fekete László: Ez a véletlen műve volt, mivel talán egy egyetemi honlapon találtam egy gyakornoki hely-listát, és ezekre a címekre kezdtem el leveleket írogatni. Legelőször az esélytelenek nyugalmával, mivel sok helyről válasz sem érkezett. A listán ott volt a Petőfi Rádió is, ahonnan az akkori rádiós főszerkesztő asszisztense visszahívott, bejutottam egy beszélgetésre, amit öt hetes szakmai gyakorlat követett. Akkor még az egyetem mellett, ingyen dolgoztam ott, de a minőségi könnyűzenei miliő és a szakértő kollégák tudása már az elején magával ragadott.

Mindent tudtak a zenékről, az akkor nagyon menő hazai csapatokról és énekesekről, mindenről. Úgy éreztem, hogy hatalmas zenei tudástár kapujában állok. Az ember pedig megérzi belül, ha valami szerelem... Én megéreztem és maradni akartam. Így odamentem a főnökömhöz, és elmondtam neki, hogy „tudom, hogy kezdő vagyok, de tanulni akarok és bármit megcsinálok, megvágok, felveszek és megírok, ami nem rögtön élő adásba kerül, valamint amivel segítem a Petőfi Rádió munkáját”. Körülbelül így hangozhatott, amit akkor előadtam. Végül felvettek és az első nagy feladatom a Petőfi Dj verseny segítése volt. Mixeket hallgattam, értékeléseket írtam róluk, tartottam a kapcsolatot a dj-kkel. Nagyon élveztem. Aztán szép lassan riporter lettem, majd szerkesztő, később műsorvezető. A legtöbbször a Selector című műsort vezettem, ami a legfrissebb brit zenéket hozta hetente, de vezettem sok más adást is, valamint nyaranta ki is települtünk a nagy zenei fesztiválokra. Így teltek az évek! 

Dehir: Közben volt más munkája is. Hova ment a Petőfiből?

Fekete László: A rádió mellett befejeztem a mesterképzésem is, majd a „másik oldalon” is kipróbáltam magam, azaz sajtós voltam az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a reformáció 500. évfordulóját koordináló bizottságban. Majd visszatértem a rádióhoz, csak éppen akkor a Kossuth Rádióhoz, ahol rengeteg riportot készíthettem, részt vehettem az országjáró kitelepüléseken és a Hajnaltáj című műsort is vezethettem, élőben. Itt is remek szakembereket és kollégákat ismertem meg, sok barátom lett, ám a zene szeretete nem hagyott nyugodni. Így három évet követően idén visszatértem a megújult Petőfi Rádióba, ahol ismét ott lehetek a dalok közelében, a zenészekkel, a friss magyar zenékkel, és úgy érzem, hogy jobb helyen nem is lehetnék. Jelenleg Mencseli Dóri kolléganőmmel készítjük heti öt napban a Mezgerélő című műsort, amelyben tökéletesen megférnek egymás mellett a hazai újdonságok, a jóízű, hosszabb stúdióbeszélgetések, a próbatermi riportok, valamint a kulturális programajánlatok. A műsort Dóri vezeti, de engem is rendszeresen hallhatnak a hallgatók a műsorban. Az egyik legutóbbi, hosszabb beszélgetésünk éppen az Ivan and the Parazol nevű csapattal volt, akik új lemezük, a Budai Pop mellé egy novellás kötetet is készítettek. Egyszóval mindig van valami izgalmas feladat.

Dehir: Közhelyesen hangzik, ha valaki azt mondja, szereti az új és új kihívásokat. Hogy van ezzel?

Fekete László: Mindig igyekszem a lehető legjobban teljesíteni, de azért soha nem voltam az az „ebbe most belebetegszünk, annyira jól és görcsösen kell csinálni” típus.

Ha az ember az egészséges izgalomnál jobban „befeszül” és idegesen, nem örömmel végez valamit, az nem jó. Sem rövid, sem hosszú távon. Ezt mindig igyekeztem és igyekszem elkerülni, és ha azt érzem, hogy túlságosan is feszült vagyok valami miatt, akkor egyből emlékeztetem magam, hogy ez nem jó. Úgyhogy én azt mondom, szeressük az új dolgokat, amiket kihívásnak is hívhatunk.

A Kossuth Rádióban például hétvégén minden megszólalásunk és interjúnk élő egyenesben ment. Amikor ide bekerültem, akkor ez eléggé nagy mumus volt, plusz a hajnali élő műsor is, ám ilyenkor kell emlékeztetni az embernek magát, hogy igenis ez megugorható, képes vagyok rá, és azzal nem kell törődni, hogy hányan hallgatják. Akkor csak én vagyok ott és a vendég. Talán az élőzés elsajátítása a legnehezebb mindenkinek, mivel ott semmit sem lehet kivágni, vagy megszerkeszteni. Nekem visszagondolva ez volt a legnagyobb kihívás annak idején. 

Dehir: Édesapja, aki fontos és ismert egyházi személyiség – a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke –  mit szól ehhez a szép pályához?

Fekete László: Számomra nagyon fontosak a szüleim, valamint a támogatásuk. Amióta az eszemet tudom, arra biztattak, hogy azt az utat járjam, és az legyen a hivatásom, amit én választok, amivel azonosulni tudok és amit szívvel-lélekkel tudok végezni. Ezért a tanácsért, valamint azért, hogy segítettek, segítenek és engedtek így kibontakozni, mindig nagyon hálás leszek nekik.

Anya mindig meghallgat a mai napig (amikor a Kossuth Rádió hajnali műsorát vezettem, akkor ő is felkelt hajnalban és hallgatta!), Apa pedig szintén, amikor csak tud, meghallgat. Sokszor mondta már ő is, hogy épp elcsípett a rádióban, amikor a munkájából kifolyólag utazik valahová. 

Apával egyébként még éppen a Reformáció Emlékévében dolgoztam együtt nagyon sokat, úgyhogy még azt is elmondhatom, hogy akkor sok közös szakmai programunk, közös utunk és közös munkánk volt. Ő is és Anya is mindig tudnak valami újat mutatni, új tanácsot adni, egy éppen borongósabb, „hajtósabb” napba pedig egy kis plusz pozitivitást, energiát továbbítani nekem. Innen is nagyon köszönök nekik mindent!

Dehir: Aki a média világában dolgozik, nem feltétlenül ismeri a hétvége vagy az ünnep fogalmát. Mit gondol erről?

Fekete László: Hát én a fogalmát ismerem, ám a megvalósítás valóban bajos néha! Általában igyekszem minden feladatot időben elvégezni, mert nincs is rosszabb, mint amikor feltorlódik a munka. Ám természetesen van, amikor elkerülhetetlen a hétvégi munka, ha például egy szombati programról kell tudósítani, esetleg élőben jelentkezni, vagy kitelepülni. Ezeket az ember belekalkulálja, mivel ez egy ilyen szakma, ami nem áll meg délután 4-5 után. Sőt, sok esetben csak akkor indul be igazán. A közelmúltban például Kardos-Horváth Jánossal, a Kaukázus énekesével készítettem egy hosszabb beszélgetést vasárnap, délután négy órától, de

ha az ember szereti azt, amit csinál, akkor ez nem is tekinthető munkának. 

Az advent és a karácsony azért a rádióban is advent és karácsony. Az adventi vasárnapok tökéletesek az elcsendesedésre, egy kis lelassulásra, pihenésre, ám pont csak annyira, amennyivel jobban indul be a következő hét. 

Dehir: Mivel lazít, ha éppen nem dolgozik? Mi kapcsolja ki?

Fekete László: A dobolás kikapcsolna, de addig még sajnos nem jutottam el, hogy vásároljak is egy elektromos dobfelszerelést otthonra. Persze nem panaszkodom, mert mindig találok valamit, amivel elfoglalom magam. Ha nem éppen a városba szaladok ki ismerősökkel, barátokkal, kollégákkal, akkor otthon épp körülbelül négy könyvet olvasok párhuzamosan, írok is, saját dalszövegeken is agyalgatok, sőt olyan is sokszor van, hogy ott maradok a rádióban a munka után, mivel minden nap élő dj sáv van (Petőfi Elektrik), ahol mindig más és más stílusban szólnak, élőben a zenék. De egy jó koncert is opció lehet! Ám csináljak is bármit, az biztos, hogy zene van és lesz benne.