Hány férfit szerethetett egy nő száz évvel ezelőtt?

---

Debrecen – Egy férfi és egy nő naplója arról, amiről nem lehet beszélni. (Néha írni sem.) Jadviga jött, látott, és... Kritika.

---

Úgy alakult, hogy a premierre nem tudtam elmenni, pedig készültem rá. Így aztán kaptam némi előzetest barátaimtól a Jadviga párnájáról. Az első egy SMS volt: 40 perc után hazamentünk. A másik egy telefonos lelkendezés: felkavaró, nagyon szép este volt.

Az év egyik legjobban várt előadása: ezt írta a Dehir.hu is a Jadvigáról. Závada Pál annak idején, még 1997-ben gyakorlatilag berobbant a regénnyel a magyar irodalomba. Ne becsüljük le a média erejét: biztos, hogy a könyv sikeréhez hozzájárult, hogy az akkor több százezres példányszámú Nők Lapja részleteket közölt belőle. 1999-ben film is készült a Jadvigából, ami azt jelenti, hogy a napló-formában írott szöveg a papírlapokon túl is életre kelhet. (Szemben mondjuk Rejtő regényeivel.)

Debrecenben Mezei Kinga állította színre. Korábban találkozhattunk már a zentai születésű rendezővel: a Novemberi éj nem volt túl jó választás, egy manapság érdektelen drámát sikerült előbányászni a Vidnyánszky-korszakot követően a görög drámák jegyében útjára indított első évad kezdetén. (A zeneszerző akkor is Mezei Szilárd volt, ahogy most is.)

Egy falusi lakodalomba csöppenünk. Osztatni András, azaz Ondris (Kiss Gergely Máté) nagyon boldog, mert feleségül veheti szíve választottját, a gyönyörű Palkovics Mária Jadvigát (Sárközi-Nagy Ilona). Egyszerű, mégis hatásos, sokszínűen variálható díszletek között pörög-forog a násznép. Szól a zene, kopognak a csizmák, folyik a bor, a pálinka. Ha hagyjuk, magával sodor minket a lagzi hangulata. Egy ember nem örül igazán, Mamovka, Ondris édesanyja (Oláh Zsuzsa). Komor tekintettel figyel, gyűl benne a harag, s hirtelen ki is robban. Ondris nem érti, mi a baja Jadvigával, akivel nagyon rég ismerik egymást. Apja, Osztatni György egykor szerelmes volt egy fiatal nőbe, akit végül nem vett feleségül, mást választott helyette. Ám hajdani kedvese gyermekét, mikor az árvaságra jutott, magához vette, s felnevelte. Utóbb kiderül: még komoly örökséget is hagyott rá, Jadvigára. Aki szereti Ondrist, ám mégsem szeretkezik vele a nászéjszakán. Sem akkor, s még nagyon sokáig.

Ondris naplót kezd írni. Szép szavakkal vall érzéseiről, gondolatairól. (Nem egyszerű parasztgyerek, hiszen fiskálisnak, jogásznak is állhatott volna.) Naplója lapjain panaszolja, nem érti Jadvigát, miért utasítja el. Miért nem szeretheti, ahogy férj és feleség szeretik egymást. Ám Jadviga nem akar szeretkezni vele. Vallomást tesz, hogy egyszer már volt úgy, s kéri férjét, legyen türelemmel. De meddig? Ondrisban feszül a vágy, s egyszer csak elveszti a fejét, dühösen, erőszakkal teszi magáévá asszonyát. Ám ennek ellenére sem lehet azt mondani rá, hogy rossz ember lenne, agresszív dúvad. Húzd meg, ereszd meg: se vele, se nélküle, ilyen kapcsolat e két emberé. Két napló és három olvasó viszi e történetbe a közönséget. Jadviga jó 20 év múlva olvassa akkor már halott férje sorait, s döbben rá, mennyire elrontottak mindent. Kiegészíti férje naplóját, az üres lapokra, lapszélekre maga is feljegyzéseket készít, így „beszélgetnek” egymással. S mellettük (mint valami különös szellemi kísérő) ott van Miso (Galló Ernő), Jadviga legkisebb gyermeke, aki mindkettőjük soraiból próbálja kibogarászni az igazságot, ami sohasem egyszerű. Nincs túlbonyolítva, nincs semmi zavaró ebben az elbeszélésmódban, ahogy a naplót olvasók ki-bejárkálnak a történetben, olvassák a veretes mondatokat, nekünk, nézőknek, majd visszatérnek a játéktérbe.

A szerelmi történet hátterét a viharos történelem adja. Recseg-ropog a Monarchia. Háborús időket élünk, sejthető, szét fog esni a birodalom, szétesik Magyarország. Önállóságra törekszenek a nemzetiségek, a nagy és önálló szlovák állam reményét dédelgeti a falu szlovák népessége is. Ondris is behívót kap, friss házasként azonban szeretne kibújni a hadi kötelezettségek alól. Próbálja kijárni ezt – és alapvetően sikerrel, mert hamar leszerelik, de ennek ára lesz. Néha kérnek tőle valamit: meséljen csak, mi hír a faluban, kik hogy állnak ehhez a szlovák kérdéshez. Ondris jó szándékú ember, le sem esik neki sokáig, mibe keveredett. Ahogy azt is nehezen fogja fel, hogy régi barátja, Winkler Franci (Papp István) és Jadviga között lehet valami.

Sajátos szerelmi háromszög rajzolódik ki előttünk ebben a száz évvel ezelőtti világban. Jadviga egyrészt nagyon modern nő. Igazából egy férfibe volt szerelmes, Ondris édesapjába, Osztatni Györgybe, aki őt nevelőapjaként szerette. Emellett testi vonzalmat érez Frici iránt, miközben Ondrist szereti, akivel viszont mégis nehezen osztja meg az ágyát, s akit képtelen elengedni. Ahogy sodródnak e viharos viszonyok tengerén, Ondris iránti szeretetében odáig elmegy, hogy a gyermekükre vigyázó dadát, Ancit (Varga Klári) felbiztatja: nyugodtan feküdjön le a férjével. Másrészt nagyon is a régi idők asszonya Jadviga: nem meri kiönteni a szívét a férjének, hogy elmondja, mit érez, beszéljék meg, hogyan keressenek közösen kiutat a válságból. (S persze, családterápiára sem mehetnek…) Így lesz mindenki boldogtalan, talán csak Fricit kivéve, akinek valójában senki és semmi nem számít önmagán kívül. Még Miso sem, Jadviga kisebbik fia, akinek valójában ő az apja. Ondris és Jadviga igazán csak a napló lapjain találnak egymásra, 1937-ben, mikor a férfi már halott és a nő elvirágzott.

Hogy miért történik mindez? Miért kell boldogtalanul élniük-halniuk? Miért őrül bele a kínba Ondris édesanyja? A választ is a napló adja meg. Osztatni György szerelmes volt Jadviga anyjába. Még az is lehet, hogy a lánya volt Jadviga. Talán nemcsak szerelmes volt nevelőapjába a lány, talán volt is köztük valami. Talán így több is lehetett Jadviga és Ondris között, mint házastársi kötelék. Őrült, borzalmas viszonyok, ül a néző a darab végén. Ám túl ezen: mégis egy szépen elmesélt, felkavaró, és egészen lendületes történetet láthattunk.

Nem volt előfeltételezésem, milyennek kell lennie az igazi Jadvigának. Sárközy-Nagy Ilona görcsökkel teli, szép szerelmes asszony, aki elvárja, hogy megértsék, és ugyanakkor képtelen arra, hogy úgy adjon, ahogy a másik szeretné. Kiss Gergely Máté kicsit modoros, ám igazán rendes gazda és jó férj: elhisszük neki, hogy szereti ezt a nőt, aki elhomályosítja a látását, és a józan ítélőképességét. Annyira, hogy észre sem veszi, hogyan csúszik az árulás és az alkoholizmus csapdájába. Papp István néhány darabos mozdulattal, széles és tenyérbe mászó vigyorral festi elénk Fricit, a számító szeretőt, aki kihasználja Jadviga vágyait és gyengeségét. Oláh Zsuzsa néha túlontúl is soknak tűnik, bár amikor megvilágosodunk a végén, hogy ő talán mindent tudott, végig – megértjük, miért temeti maga alá az őrület. És szánjuk Misót, a kisebbik fiút, aki hiába keresi gyökereit, megnyugvást nem találhat sem a holtak világát kutatva, sem a saját életében, ahol mintha a (nem is igazi) apja, Ondris életét folytatná: mert folyton jelentenie kell az aktuális hatalomnak.

Szomorú történet ez, mégis szép színházi este. Aki szeretett már (vagy nem szeretett), akit szerettek (vagy nem szerettek): ne hagyja ki.

Szereposztás, még több fotó, még több információ az előadásról: itt, a színház honlapján.