Hetven percet kap a hős, hogy legyőzze a szörnyeket és a gáncsoskodó görög isteneket

---

Debrecen – Herkules olyan, mint egy rocksztár. Szeretné jobbá tenni a világot, de ehhez nem biztos, hogy elég, ha teljesít tizenkét próbát. Kritika.

---

A járvány miatt kissé összefolyik az idő. Bár a Csokonai Színház már tavaly nekifutott a Herkules-előadásnak, a vírushelyzet miatt végül az igazi bemutatót most, november derekán tartották – egy napon a Fináléval. Mivel jelenleg nem tudják használni saját játszóhelyeiket (sem a Kossuth utcait, sem a Fórumban találhatót), Pass Andrea darabját a Lovardában, Madák Zsuzsanna rendezését pedig a hajdúböszörményi művelődési központban láthatta a közönség.

Fotók: Máthé András/Csokonai Színház

Ez utóbbi a gyerekeket célozza meg, főszereplője Herkules (Kránicz Richárd), egy igazi hős. Híres, mint egy youtube-sztár vagy egy influencer, akit milliók követnek. Csak éppen nem ma él, hanem a mitológiai időkben, Görögföldön, amikor az istenek még az emberek között járnak. Például a szépséges Afrodité (Hajdu Imelda) is – kezében koktéllal –, a testépítésre gyúró Árész (Papp István), meg Hermész (Vranyecz Artúr), aki meetingről meetingre gurul egy pompás (az Ózban már bevált) seagway-en. 

Herkules még gyermek, tizenhárom éves kiskamasz, aki nem akar belenyugodni abba, hogy családja és faluja éhezik. Szeretne eljutni az istenekhez, az Olümposz kapuján azonban nem teheti be a lábát holmi földi halandó – csak ha teljesít tizenkét lehetetlennek tűnő próbát. Hogy sikerül-e, és milyen hatása lesz tetteinek az istenekre, az emberekre, és rá is, akin bizony nyomot hagy a hirtelen érkezett siker, 70 percen belül kiderült a nézők számára. 

Ez a bő óra valójában nem is kevés. A fiatal közönség miatt nem lehet egy perc üresjárat sem az előadásban, folyamatosan új és új impulzusokkal kell bombázni őket. Ehhez Mikó Csaba jó szöveget tett le az asztalra, dialógusaiban frappánsan keveredik a mítoszok nyelve meg a mai szóhasználat. Erénye az előadásnak, hogy nem akar mindenáron kosztümös lenni, ami elég pénz híján könnyen fulladhatna a szánalmasan olcsó kategóriájába. Itt ilyenről szó sincsen. A szereplők a mi korunk ruháit viselik: oroszlános bőrdzsekit, szakadt farmert és tornacipőt, illetve elegáns öltönyt vagy tréningruhát.

Amit a színházban nem lehet megmutatni, azt itt nem is próbálják.

Az ott messze, a színpadon mögött történik – mi csak azt látjuk, a szereplők hogyan nézik, mi zajlik a függönyön vagy a falon túl, s halljuk a hangokat, ahogy az oroszlán ordít vagy a vérszomjas szörny hörög.

A díszlet jószerével mindössze néhány oszlopból és egy mozgatható, ki-betologatható lépcsős emelvényből áll, ám mégis elképesztően látványos, mert a fényekkel pazarul lehet öltöztetni a teret. A hangokkal is kreatívan bánik az előadás: másképpen zendül az, amikor az istenek beszélnek és másképpen szól, amikor az emberek. Telitalálat maga a zene is, az időről időre visszatérő, szőnyegszerű elektronikus zenei háttér is, meg a közös dal, amibe Herkules és testvérei (Pálóczi Bence és Csata Zsolt), meg a barátja, Filoktétész (Gelányi Bence) a közönséget is be tudják vonni. A gyerekek lelkesen tapsolnak, énekelnek, megélik a játékot. 

Az előadásra betévedő felnőtteknek sem kell unatkozniuk, ha kíváncsiak rá, mit hozott ki Madák Zsuzsanna és csapata ebből a történetből. Sok szórakoztató, színes utalás van, ami felidézi a Disney-világot, a már említett influencer-szcénát, szellemes az istenek szócsatája, de nem lehet véletlen az sem, ha Madách Imre Tragédiája villan eszünkbe az embereket a felejtés kínjától megszabadító hősi cselekedet láttán.

Egyszerre vicces a Herkules, egyszerre nagyon trendi és mai, ugyanakkor vannak szép, már-már megható részletei is, nem kis részben a Majzik Edit megformálta  anyafigurának is köszönhetően. 

Egyetlen részlet van, amivel a görög regék és mondák iránt már gyerekként elszántan érdeklődő nézőként nehezen tudok megbarátkozni, az pedig a cím. Herkules – a kezdetek. Már a kezdetek sem az igazi, eléggé olcsó megoldás (lásd: Bosszúálló: Végtelen háború, X-men: Az elsők), a Herkules pedig még inkább necces.

Ha Göröghonban vagyunk, akkor a hőst Héraklésznak hívják. Ha a római mitológiába lépünk át, akkor meg Herkulesnek.

Az persze más kérdés, hogy a Disney-világban is így jelent meg, de hát Walt Disney mégiscsak az a filmgyártó volt, akinél a női szereplők gyakran (és meglehetősen sematikusan) vagy szépek és buták, vagy rondák és gonoszak, az Aladdinban meg csupa gonosz arab rontja a levegőt, szóval ő nem lehet mértékadó. Bár gyaníthatóan ez az előadás nem azzal a céllal született, hogy oktatási segédanyagként vonuljon be a színháztörténetbe, ettől függetlenül nem mindegy, hogy Herkulest vagy Héraklészt próbálják kigáncsolni a rosszindulatú és kicsinyes görög istenek.

Viszont ha ezen túl tudunk siklani, akkor be kell vallanom, irigylem a mai gyerekeket: szerencsések, akik ilyen pazar előadás nézőjeként ismerkedhetnek a színház világával. 

További fotókat és részletes szereposztást itt, a Csokonai Színház honlapján találnak.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
A gyomrunkban érezzük azt a valóságot, amit ez a debreceni előadás megmutat	2021.11.21
Messzire röpíti a forgószél a debreceni nézőket	2021.09.19