Ilyen, amikor francia és magyar színek találkoznak a debreceni pincében

---

Debrecen – Apa és lánya sajátosan abszurd párbeszédére épül az Alkalmi Társulat legújabb produkciója.

---

Talán már rég nem igaz, hogy az egész világ színház (amikor van internet, közösségi média, stream  és még ki tudja minden, ami a figyelmet magára vonja), de a színház létezik, működik. Vannak színészek, rendezők, nézők. Vannak élmények. A kulturális kalandok, zenei, színházi kísérletek iránt nyitott közönség számára a debreceni belváros egyik kitüntetett helyszíne a Battyhány utca 24. alatti pinceklub, a Debreceni Egyetemi Színház stábja jóvoltából. Bár a körülmények kissé zordak, időről időre színes programok vonzzák ide azokat, akik szeretik a megszokotthoz képest más, friss, kísérleti jellegű megmozdulásokat.

Fotók: Csala Dorottya (DESZ)

Kedden este az Alkalmi Társulat lépett színre itt a Mónikával. Jean-Michel Ribes abszurd szövegét az "egy sima-egy fordított" műfordító pályázatra Kiss Ádám László fordította magyarra, s Lukovszki Judit rendezésében Erdős Virág Előszó és rövid tartalom-ismertetés című verse is elhangzott a játék szerves részeként. (Itt jegyezzük meg,s csak zárójelben: a Kiss Milán vagány, sokszínű és szertelenül áradó előadásában életre kelt Erdős-szöveg simán megérdemelné, hogy versklip formájában felkerüljön a videómegosztókra.)

Az apa és lánya sajátos, már-már mellbevágóan meglepő, furcsa párbeszéde, egymás melletti elbeszélgetése képtelen világot mutat – ami mégis ismerős. (Mert a miénk. Vagy ahhoz nagyon hasonló.) Minden lehet érteni, félreérteni, és így minden más is lehet, mint ami – összegezhetjük prózaian. Mester István nyugalmából kizökkenthetetlen apája és Bodnár Eszter lánya élni és túlélni próbáló lánya határozottam jó párost alkotnak a színpadon. Bár az abszurd ma nem úgy divat, mint húsz vagy harminc éve volt – ahogy Lukovszki Judittal fejtegettük a színházi vonzerő kérdését –, az életünkben bőven jelen van. Ahogy az előszóként elhangzott vers világa is, amiről a rendező úgy nyilatkozott, azért lett része a játéknak, mert izgalmas párhuzamot kínált számára a francia abszurddal.

Az mindig nagy kérdés, kinek születik egy mű, kell-e belőni hozzá egy közönséget, feltétlenül piaci alapon kell-e elképzelni a kultúrát. Erre sokféle válasz adható, de ha az értékek mentén akarunk haladni, nem biztos, hogy az eladhatóság a leglényegesebb szempont. 

A Mónika című előadás zenéjét – ahogy az Alkalmi Társulat több más produkciójáét is – Katona Lóránt szolgáltatta.

Mondhatni, a semmiből született ez az előadás is. „Csak” az idejüket és az energiájukat, a tehetségüket és az elszántságukat tették hozzá az alkotók. 

Még több fotót itt találnak az előadásról.