Ilyen sóműsor sincs akárhol, mint Debrecenben

---

Debrecen – Görbe kanalat mutatnak a médiának is. Főzőverseny és romantika: fergeteges hangulat a Kálvin téren. Kritika.

---

A mi bábszínházunk már bebizonyította, hogy mindig meg tudja lepni közönségét, de arra még a notórius Vojtina-látogatók sem számíthattak, amit a színpadon láthattak az új bemutató alkalmával. Elsöprő sikert hozott legújabb előadása a társulatnak: A só.

Benedek Eleknek köszönhetően valószínűleg nincs olyan, aki ne ismerné A só című magyar népmesét. Az öreg király, aki megharagszik lányára, mert apja iránti szeretetét az emberek só iránti szeretetével hasonlítja össze, mindenkinek ismerős lehet. A alaptörténeten a bábszínház társulat nem is változtatott sokat, csak úgy frissítette fel, hogy egy modern, könnyed és vidám előadás kerülhetett a színpadra. A recept egyszerű: a történetet humorral fűszerezték, aktualitásokkal tűzdelték és hozzá a dalok szolgáltak körítésként. Mindezek mellett görbe tükröt tartott – vagy inkább kanalat? – a médiának és a főzőműsoroknak.

Az előadás elején eléggé üresnek tűnt a színpad. Semmi nem utalt arra, hogy egy valóban élettel teli produkció következik. Ám idővel családi viszály, féltékenység, ármány, szerelemi háromszög, romantika és bosszú – mind-mind helyet kapott.

A sivár színpad után a három királylány és a szolgák jelmeze igazán meglepő volt. Ha még emlékszik valaki a Jetson család című rajzfilmre, akkor ez sem volt idegen tőle. Már-már arra lehetett számítani, hogy valami utópisztikus jövőbe nyerhetünk betekintést, de ez a kép rövid időn belül teljesen érdektelenné vált. Hajdú Péter megjelenésével elvonta a figyelmet a futurisztikus díszletről, majd jött Reschofsky György, hogy átadja a szomszéd király születésnapi üdvözletét. Utánozhatatlan és valóban meglepő volt. Talán ez a pont volt az, amikor a közönség sem tudta eldönteni, hogy gyermekeknek vagy felnőtteknek szánták az előadást. A szülőket elkapta a gépszíj, hamarabb és talán hangosabban kezdtek el nevetni, mint a gyermekeik. Nem érződött, hogy a felnőttek csupán elkísérték gyermeküket egy olyan előadásra, amely csak az ifjúságnak szól. Nem, itt jól szórakozott gyermek és felnőtt egyaránt. Azonnal megszűnt az a bizonyos feszültség, melyet minden produkció elején érezni lehet.

Majd jött a többi: a főzőversenyekbe oltott valóságshow megidézése „pokoli” jól kivitelezve; Hajdú Péter séfként táncolt a három kuktával, ami szerintem sokakban felidézte Charlie angyalait, de nem ér itt véget a szórakoztató utalások sora. Az egész előadást végigkíséri a piros szín, amely csak akkor nyer igazi értelmet, mikor a romantika is felüti a fejét. Így Valentin-nap környékén már nem is meglepő az ifjú, nősülés előtt álló szerelmes király neve sem.

Arról nem is beszélve, hogy úgy tűnik, a musical valóban reneszánszát éli. Olyan frenetikus hangulatot teremtettek a színpadon a zene, ének és tánc hármasával, hogy mindenkinek jár az elismerés. A zene magával ragadó volt, míg a szöveg szórakoztató, melyből a gyerekek még tanulhattak is. A táncok lendületesek voltak, de ebben nem is lehet hiba, ha a Vojtináról van szó.

Gondot okozhatott volna, hogy nem bábokkal mesélik el a történetet, hanem színészek játszanak végig. Így látható volt, hogy több szerepet játszott egy személy. Az alakítások viszont annyira jól sikerültek, hogy ez nem volt zavaró. Karakteres volt minden szereplő, így könnyebb volt elválasztani a különböző személyiségeket. Legfeljebb csak az zökkenthette ki a nézőket egy pillanatra a lendületes előadás közben, hogy elgondolkoztak azon, hogyan öltözött át Hajdú Péter olyan gyorsan és került a közönség mögé.

Kuthy Ágnes rendezőként igazán kitett magáért, de ez nem lett volna gördülékeny Kolozsi Angéla írása nélkül, a színészekről nem is beszélve. Reschofsky Györgyöt már említettem. Mindig szórakoztató az előadása, de most magán is túltett. Sajnos, csak rövid ideig volt színpadon, de annál nagyobb élmény volt a léggitározása. Telenkó-Oláh Tímea hozta a formáját, sőt intrikusi vénáját is megcsillogtathatta. Nagy Viktória Évának jutott a legkisebb királylányként a dráma, amit jól vitt színpadra. Együttérzést váltott ki a közönségből. Hajdú Péter igazi átváltozó művész. Ő alakította az öreg királyt és a séfet is. Főszakácsként különösen szórakoztató volt. Kiss Gergely Máté sem maradt alul az átváltozásban. Szerelmes ifjú királyként szívmelengető, és egyben szórakoztató volt, ahogy a saját konyhájára kellett betörni, hogy ételt lophasson, mivel annyira szigorú diétán kellett élnie. Fekete Grétánál pedig egyáltalán nem tűnt fel, hogy két szerepet játszott, bár hozzá kell tenni, hogy egy nőnél a haj színének és formájának megváltoztatásával talán könnyebbnek tűnhet ez, azonban játékával sem árulta el magát. Királylányként igazán határozott volt, míg kuktaként olyan személyiséget formált meg, amilyen barátot mindenki szeretne magának.

Az árnyjáték adott egy plusz dimenziót az egész előadásnak. Nagyon jól építették be és alkalmazták.

Nem tartottam volna jó ötletnek, hogy a Valentin-nap megjelenjen egy gyermekeknek szánt előadásban, de a vojtinásoknak sikerült úgy tálalniuk az egészet, hogy nem zavart, sőt szórakoztatott. Közben a gyerekek nemcsak a mese tanulságát vonhatták le, de kémiai elemeket is megismerhettek vagy megtudhatták, mikor sózza el a háziasszony a levest.

Szórakoztató, könnyed előadás volt, amire nem tudnám azt mondani, hogy kifejezetten gyerekeknek készült, de mégis mindenki jól szórakozott. Talán kijelenthető, nincs olyan, hogy gyermekeknek vagy felnőtteknek szóló, egyszerűen jó előadás van. Nem az erőltetett filozófia volt hangsúlyos, inkább az előadás összetettsége. A humor esszenciáját lehetett felfedezni benne az utalásokkal. Számomra Reschofsky léggitározása mellett a kézfogás volt a legszórakoztatóbb, mikor az ifjú király meghívja a szomszéd öreg királyt a sótlan menüre. Találkozásukkor természetesen kezet fognak a két ország képviseletében, de egy pillanatra megállnak a sajtó és a fotósok kedvéért. Mindkét jelenet humorra fordulása váratlan volt mégis mindenki számára érthető. Ez a jó vicc sava-borsa. A musical jelleg pedig abban segített, hogy A só című előadás valóban show legyen.

A konklúzió tehát a következő: nem szabad az orvosoknak és a dietetikusoknak feltétel nélkül elhinni, hogy csökkentenünk kell a só bevitelét. Ez erre az előadásra nem igaz! Egyszerűen nem lehet túladagolni. Én mindenkinek dupla adagot íratnék fel a háziorvosával.