Belépés
Regisztráció
Kiapadhatatlan a kreativitás ebben debreceni családban – fotókkal
Szerző: Szénási Miklós | szenasi.miklos@dehir.hu Közzétéve: 2018.11.25. 09:00 | Frissítve: 2018.11.25. 09:51
Debrecen – Szörnyekkel, manókkal tele az otthonuk, s nincs köztük két egyforma. A férj és a nagylány festő, Andrea számára pedig létszükséglet a kézműveskedés.
Nem mindennapi családban él Kőváriné Béres Andrea. Festő a férje, Kővári Attila, a Medgyessy-gimnázium művésztanára, és az lesz a lánya is, Kamilla, aki a Képzőművészeti Egyetemre jár. Andrea is tanít, alsósokat, de emellett van egy régi nagy szerelme, amivel férje és lánya mellé sorakozik: évek óta kézműveskedik. Tagja a debreceni kézműveseket tömörítő a Kredencnek, munkáival a legkülönfélébb rendezvényeken, vásárokon találkozhatunk.
Régi szerelem ez, árulja el, amikor arról faggatjuk, honnan a vonzalom a kreatív munkák iránt. Már gyerekként is mindig tett-vett, csinált valamit.
Akkoriban a csövön lógtam,
mondja nevetve, s felidézi, hogy amikor általános iskolás korában makramézott, akkor a mennyezet alatt futó gázcsőről lógatta le a munkadarabot, s úgy tekerte, hurkolta a fonalat, merthogy jó négyszer akkora hosszan kellett indítani, mint amekkora a végeredmény lett. De emellett kötött, horgolt, varrt, ma pedig már a ragasztópisztolyt is a legtermészetesebb módon kapja fel, ha arra van szüksége.
Először apró használati tárgyakat és ékszereket készített, 2010-ben pedig létrehozta a Mohamanó márkát. Bűbájos, színes figurái a gyerekek és a felnőttek szívét is hamar meghódították. Mint mutatja, ezek igazi kézműves játékok, és szó szerint értve, mert még varrógépet sem használ, amikor dolgozik. Nincs két egyforma szörny a kollekciójában, vagy éppen gondűző manó – ahogy egyik apróbb méretű sorozatát nevezi. Minden játéka külön is különleges egyéniség, csak rá jellemző színekkel, arckifejezéssel. Jó érzés, amikor azt mondják, hogy ezeknek a figuráknak szinte lelkük van, mondja Andrea. Sok munka van velük, míg az ötlettől eljut a kész darabig, de az alkotás minden pillanatát élvezi, még akkor is, ha olykor-olykor éjszakába nyúlóan fenn kell maradnia, mert hirtelen többen is előállnak az igénnyel, hogy másnapra kellene egy ilyen, vagy olyan kis szörnyecske.
- Nem hordok magamnál mindig manókat, de néha azt érzem, ki sem lenne szabad tenni a lábam otthonról nélkülük.
A múltkoriban egy képzésen jártam, ahol történetesen kreatív tevékenységekről volt szó. Amikor kiderült, hogy mivel foglalkozom, megkérdezték, hogy miért is nincsenek nálam mohamanók…
A márka kitalálásában és a hozzá tartozó Facebook-oldal működtetésében egyébként sokat segített Andreának a lánya is. Egy időben ez közös projekt volt, de amióta Kamilla a fővárosban tanul, azóta Andrea egyedül járja a manók ösvényét. Bár nemrégiben a férje is segített neki: kimentek a Debrecen környéki Erdőspusztákra, ahol igazán ihletett környezetben fotózták ezeket a kisebb-nagyobb szörnyecskéket. Arra járt egy néni, meséli Andrea, és csak nézett, micsoda mesebeli csapat verődött itt össze az őszi ég alatt.
S hogy hol és mikor van ilyesmi tevékenységre ideje? Este, éjszaka főként.
- Kirakom a nappaliban a hatalmas dobozaimat, leülök a kanapéra a tévé elé, és ott szabok, varrok, ragasztok, hímezek… Néha annyira bele tudok merülni a munkába, hogy észre sem veszem, ha éppen valami sportközvetítés megy. A férjem ilyenkor rá is csodálkozik: te akkor most tényleg focit vagy autóversenyt nézel?
Vannak olyan manói, melyek egészen a szívéhez nőnek. Ezektől nem könnyen válik meg Andrea. Ugyanakkor tudja, hogy nem tarthatja meg minden darabját.
Eddig több száz színes szörnyecske került ki a keze közül, azoknak – még ha nem is óriásiak – meglehetősen nagy helyigénye lenne egyben. Amikor megvesznek egy-egy mohamanót, az mégiscsak büszkeségre adhat okot, mondja Andrea, hiszen olyan világban élünk, hogy igazán csak annak van értéke, aminek ára is. Ezek ráadásul nem olyanok, mint amikor egy hagyományos játékboltban megnézzük a polcokat, és ott van száz egyforma törpe, oroszlán vagy baba.
- Leginkább a meditációhoz tudnám hasonlítani azt az állapotot, amibe alkotás közben kerülök – mondja Andrea, amikor arról faggatjuk, mit jelent számára a kreatív tevékenység.
– Ilyenkor megszűnik minden körülöttem, csak az anyag és a folyamat van, tökéletes kikapcsolódást nyújt. A hab a tortán, hogy a végén létrejön valami, ami közel áll hozzám.
Ha egy-egy kollekcióból több elkészül, akkor a lányom és a férjem, a „a hivatalos művészek, ítészek” szépségsorrendbe teszik őket.
Andrea szerint pedagógusként is kiválóan hasznosítható a kreativitás.
- Olyan szakkört vezetek, melynek célja az esztétikai és művészeti nevelés, s ehhez segítségül hívom a drámapedagógiát és a kézműveskedést is. Szeretném a gyerekeket minél több művészeti ággal megismertetni, betekintést nyújtani például a kortárs irodalomba, képzőművészetbe, aztán ehhez csatlakozva valamit létrehozni, hogy az alkotás folyamatát, az ötleteléstől az elmélyült meditatív tevékenységen át a kész tárgyig, átélhessék.
Nem csak gyerekekkel, felnőttekkel is szívesen megosztja a tapasztalatait, ötleteit. Különböző intézményekben, kézműves vásárokban tartott eddig is workshopokat, ahol „cuki használati tárgyakat” készítettek.
Amikor arról érdeklődik, hogy milyen tervei vannak az elkövetkező időszakra, illetve lesz-e olyan, hogy a három Kővári egyszerre és egy helyen mutatkozik be, eltűnik.
- Elsősorban az a vágyam, hogy a kézműveskedésre, mint örömforrásra mindig legyen időm. Szeretném minél több emberrel megosztani ezt az örömöt, akár úgy, hogy velem tevékenykednek, akár úgy, hogy megnézik a munkáimat.
Jó érzés látni, hogy az, amit létrehoztam, az másnak is örömet okoz, célba talál.
Kamillával, a lányommal már volt közös kiállításunk, meg Kamillának és a férjemnek is volt együtt, de hárman együtt még nem szerepeltünk. Ha lesz rá igény, rajtunk nem múlik, alkotásunk van rengeteg, hisz a munkakedv, a vidámság, a cukiság és a kreativitás kiapadhatatlan!
2024.02.03.
HOZZÁSZÓLÁSOK (0)