„Kicsit a debreceniek is olyanok, mint a székelyek”

---

Debrecen – Márciusban újraindítja az Ajtónyitogató című Szabó Magda-sétát a Csokonai Színház. Az egykor volt és jelenlegi Debrecenről, a Szobotka- szerelemről és a gyerekkorról is beszélgettünk Kiss Eszter rendezővel, a Katona József színház művészével, valamint az írónőt életre keltő Ráckevei Annával és Hajdu Imeldával.

---

Szabó Magda egész életművét, de még az interjúi jelentős részét is átitatja a Debrecenhez való kötődés. A következő idézet hangzik el a séta egy pontján: „A valamikor időben az első, amit nekem meg kellett tanulnom, az, hogy debreceni vagyok. Debreceni polgár. Bizonyos emberi tartást jelzett ezzel: azt, melynek meghatározó jegye: első a város, te majd huszonötödszörre következel.”

Ajtónyitogató: Hajdu Imelda és Ráckevei Anna (Fotó: Máthé András)

Az előadásról és a városról az alkotókkal beszélgettünk: Kiss Eszter rendezővel, aki a Katona József Színházból érkezett, valamint Ráckevei Annával és Hajdu Imeldával, a Csokonai Színház művészeivel. Első kérdésünket Kiss Eszternek címeztük.

Dehir.hu: Budapestiként hogy látja Szabó Magda Debrecenét? Volt képzete a városról? 

Kiss Eszter: Debrecenhez köt egy családi rokonság, de irodalomtörténetileg ismertem inkább a várost. Ma minden Budapest-központú, de szeretem a kisvárosokat, a régi belvárosokat, házakat, pláne, ha figyelnek is rájuk. Ha pedig színház is van, az külön varázs. 

Dehir.hu: Hogyan kezdett hozzá a sétaszínház szövegkönyvének megírásához egy ilyen hatalmas irodalmi anyagból? 

Kiss Eszter: Szerencsémnek tartom, hogy elég jól ismertem Szabó Magda életművét. Többször is, több oldalról beleástam magam. A karantén ideje alatt, amíg nem játszottak a színházak, irodalmi kisfilmeket gyártottam és ingyen hozzáférhetővé tettem őket a Kalondoor.hu weboldalon. Irodalmi párok történetét dolgoztam fel, és itt található a Szabó Magda–Szobotka Tibor sztori is. 

Dehir.hu: Szabó Magda szemüvegén keresztül nézve a várost, mennyiben formálódott a Debrecen-képük? 

Kiss Eszter: Elolvasod, nem vagy debreceni és megérted Szabó Magda debreceniségét, mert pontosan érted a szempontokat. Nagyon erősen tükrözi a várost, jól átadja a hangsúlyokat, amik neki fontosak voltak. Ha egy külföldi látja, akkor is. Guide-ként, idegenvezetőként Szabó Magda tökéletes Debrecenben. Megfűszerezi az idetartozása, az ad neki egy igazán komoly értelmet. 

Ráckevei Anna: A Debrecenbe szerződésem idején kértek meg, hogy olvassam fel a Régimódi történetet. Aztán idejöttem színészként és megtaláltam a Debrecen-univerzumot: az utcákat, neveket, helyszíneket, épületeket, kapukat. Nagyon jellemző módon fogja meg a debreceniséget, még akkor is, ha ez a Debrecen már nem az a Debrecen, de Szabó Magda őrzi azt a lelkiséget, amit megfogott és képes volt szavakba öntve örökérvényűvé tenni. 

Hajdu Imelda: Nagyon más ez a Debrecen, mint az én Debrecenem. Időutazás is ez a séta, új perspektíva az ő szemüvege. Egy olyan világ, amihez nekem már nincs közöm. Ami hasonló bennünk, az a halottainkhoz való kötődés. Az a legszembeötlőbb számomra, ahogy a múltjához, családjához viszonyul:

visszajön a Bikába, kisétál a városba, és várja, hogy a házból, ahol a nagynénje lakott régen, kidobják a kulcsot az ablakon, mint egykor.

Másrészt otthon én is a legmegnyugtatóbb szeretetre találok. A szeretet soha nem volt kérdés. Talán az is egy párhuzam, hogy munkásai vagyunk a környezetünknek és adakoznunk kell felé. Ehhez tudok kötődni, de én más Debrecent látok, mint Szabó Magda. 

Dehir.hu: Ez a Debrecen miben tér el az akkoritól?  

Ráckevei Anna: Azt a fajta hamvasságát elveszítette a város. Fölcsillanhat itt-ott, elcsíphetjük, de nagyon elvétve. Persze, nem tartom kizártnak, hogy azok, akik ide születtek és itt élnek, és adják tovább, hordozzák magukban ezt a fajta életszemléletet vagy debreceniséget, amit Magda rögzíteni akart, változatlanul érzik ezt. 

Kiss Eszter: Nagyon érdekes, hogy Szabó Magda minden művében előkerül a valahová tartozás. Ez egy hozott dolog. Nem feltétlenül neveltetésből adódik, inkább egy érzet, ami megmagyarázhatatlan. Mit szívsz magadba a földből?

Ahogy ő ír a gyerekkoráról, vagy ahogy a lerombolt házukból fölvesz felnőttként egy sáros téglát, bemegy vele az Aranybikába, ahol megszállt, majd viszi Budapestre, ez a lelkület fontos.

Ezért is lesz a mi olvasatunkban az Aranybika az elmúlt, meghalt dolgok jelképe. Azt értettem meg Szabó Magdától, hogy ezt a szellemiséget hogy lehet tovább vinni: bár már elmúlt, nincs, de valakinek meg kell őriznie.  

Hajdu Imelda: Az én Debrecenemben rengeteg külföldi van, angol beszéd, bolyongások az utcákon, nevetés, képlékeny az egész. Van egyfajta polgáriság, nyugodtság és van egy szigorúság, makacsság is, amit otthon is tapasztaltam. Kicsit a debreceniek is olyanok, mint a székelyek: van bennük egy kis büszkeség és nehezebben nyitnak. Most a színházon kívüli világról beszélek. 

Dehir.hu: Mi a véleményük a sétaszínház műfajáról?  

Ráckevei Anna: Sok reményt nem fűztem hozzá, de amikor a Térey-sétára elmentem, behúzott. Amíg sétálunk a díszletek között, amikről szó van éppen, vagy azokkal a gondolatokkal, amiket viszek magammal, rájöttem, hogy ez működik, hogy várom a következő állomást, ahol szintén történik érdekesség. Belülről pedig az kihívás – Imeldával ezt beszéltük –, ahogy meg kell küzdeni a közönségért.

Nagyon klassz, amikor látod, hogy már ott vannak velünk. Az Aranybikában már feloldódnak. 

Hajdu Imelda: Nekem is voltak fenntartásaim. Nem tudtam, hogy át tudom-e adni a nézőknek azt, amit én is oly kevéssé ismerek, miközben olyan az egész, mint egy első randi a nézőkkel: ahogy egymásra csatlakozunk, együtt felfedezünk dolgokat. Aztán a végén, mert az első két sétánál nagyon hideg volt, beültek velünk forralt borozni. Az is fokozatosan alakult ki, mi Annával hogyan reagálunk egymásra. De Anna olyan nekem, mint egy vezető, kicsit mintha az anyám lenne. Nemcsak színészként, hanem emberként is. Soha nem beszélünk erről, csak nézem, ahogy játszik és olyan, mintha ismerném. Nem tudom, honnan van ennyi ereje, és ezért csodálom. Szigorúan figyel, és ha nem jól olvasok egy részt, vagy nem hangsúlyozok, rá se kell néznem, megrezzen, önkéntelenül felhúzza szemöldökét. De ez nagyon pozitív dolog. 

Dehir.hu: Ráckevei Anna most új feladat előtt áll. Májusban rendezőként is bemutatkozik, a Für Elise adaptációjával adják át a Csokonai Fórumot. Kamatoztatható a rendezői munkájában a sétaszínház tapasztalata? 

Ráckevei Anna: Azt az érzést erősíti bennem, amit ő sem titkol, hogy minden mögött ott van ő. De hogy igazából ő milyen, az megfoghatatlan, mert Szabó Magda annyi fátyoltáncot lejt, hogy sejtjük, de mégsem mutatja meg magát igazából. Annyiféleképpen ott van ezekben a történetekben, minden helyen elrejt egy kicsit magából és mint egy puzzle-t, szétszórja magát a regényeiben és az alakjaiban. Minél jobban fúrjuk bele magunkat az anyagba Adorján Beáta dramaturggal, annál több titok van, annál kevésbé adja magát, ami nyilván egy jó szöveg erénye is lehet. Amikor úgy érzem, felfedeztem valamit, akkor minden sokoldalú, sokarcú is egyben.