Középkorú szerelem francia módra, kerekes székkel

---

Debrecen – A Szerelembe gurulva kevéssé érzékenyen tapint rá arra, hogy milyen fogyatékkal élő felnőttként ismerkedni: lagymatag poénokkal keni el az amúgy nagyon is komoly és életszerű problémát. Kritika.

---

A mainstream francia filmekkel szemben nem véletlenül van egy bizonyos fajta fenntartása a világ többi részén élő mozizóknak: olyan életstílust követnek, s olyan életszemléletet vallanak, ami a magyaroktól teljesen idegen. Mindig becsúszik egy-két hangulatos muzsika, néhány elfogadott megcsalás és uncsi párbeszéd, de a felszínesség sem áll túlzottan távol tőlük.

Szerelembe gurulva

Ennek jó példája a Szerelembe gurulva (Jézusom, mégis hogy lehetett így lefordítani azt, hogy Tout Le Monde Debout, azaz mindenki áll... Oké, valljuk be, az sem jobb cím).

Ez a film a felszínesség Csomolungmájára simán feljuthatna, ugyanis egy nagyon is komoly problémát igyekszik könnyed köntösbe bújtatni anélkül, hogy igazi jellemfejlődési folyamatot vagy valós emberi történeteket ismerhetnénk meg általa.

Jocelyn (Franck Dubosc, aki egyben a film rendezője is) egy tipikus párizsi nagymenő, akinek egy nő egy szempontból lehet fontos: dönthető-e belátható időn belül, vagy sem. Őszes halántéka ellenére sekélyes, a bulik éltetik, bár azt nem tudjuk meg, milyen előzmények vezettek ahhoz, hogy képtelen az elköteleződésre. Édesanyja halála után megörökli annak lakását. Egy délután a csinos szomszédlány meglátogatja, s kerekesszékben találja: innen egyenes út vezet ahhoz, hogy megismerje a családját, s a bájos nővért, aki szintén le van bénulva...

A bugyuta alapsztorin kívül külön kiakasztó az, hogy Don Juan főhősünknek Rudolf Péter kölcsönzi a hangját, akit inkább tudunk az Üvegtigris Lalijaként elképzelni, mint egy párizsi szeretőként. Jocelyn valódi papírmasé figura, akiről semmi lényegeset vagy emberit nem tudunk meg, se nem túlzottan szimpatikus, se nem túlzottan ellenszenves, csak egy idétlen fickó, aki már nem tudja, hogy szedhetne fel több csajt.

Jellemfejlődési íve egy egyenes vonallal jól szemléltethető: a nihilből sehová sem jut, nem lesz önzetlenebb, kedvesebb vagy megbízhatóbb.

Mindent a valószínűtlenül tökéletes zenésznő hoz össze: Florence (Alexandra Lamy) nem csak gyönyörű, fogyatékossága ellenére életteli, tehetséges zenész, megbocsátó és még okos is, de lényegében még a szerelmi ügyetlenkedést is ő üti végül nyélbe. Egy ilyen jósághalmaz már alapból gyanús, főleg összehozva egy csalóval, aki jó szándékból hazudik.

Ebből az irreális táptalajból nő ki egy olyan kókadt történet, amely legtöbbször annyira untató, hogy magunkban tovább képzeljük azt, hogy mi mindent bele lehetne még tölteni egy-egy félig üres jelenetbe. Ami pedig külön elszomorító (és már a Taxi 5 esetében is megfigyelhettük pár héttel ezelőtt): a francia filmiparba is betüremkedett az a fals gondolat, hogy a pisilés, a nagydolgozás és hasonló bélhez kötődő gáztartalom ürítés humorforrás. Nem. Eddig sem volt, és ezután sem lesz. Ne attól legyen már szórakoztató egy idősek otthonában élő, elhanyagolt édesapa, mert a pelenkájába csinál. Mennyivel mókásabb már az, hogy még 80 évesen is kajánul kacsintgat a csajokra? Szerintem sokkal.

Még szerencse, hogy nem próbálták poénosnak beállítani azt, hogy valaki lebénult egy autóbalesetben. Viszont egészen elképesztő, hogy a film alapkoncepcióját ennyire érintetlenül hagyták:

mintha a kerekes székes elem annyira elenyésző jelentőségű lenne, hogy egy rövid, magyarázó párbeszéddel le is lehet tudni. Semmilyen érzékeny kibontás, semmilyen közelítő szándék nem szorult a készítőkbe: csak annyi, hogy egy fickó egy helyes, kedves nőért még ilyen hajmeresztő kamura is képes. A gyönyörű, fogyatékos nő pedig még a nagy hazugságot is elviseli, ugyanis neki most „ez jut”. Tényleg így lenne? Nem kaphat egy ilyen hölgy olyan férfit, aki őszintén ki tud bontakozni előtte? Mindegy, látszik, hogy egy férfi a rendező, aki önmaga istenítése (és egyben lekicsinylése) köré szervezte a sztorit.

Ne dobjon ki pénzt erre a filmre az, aki már unja a csöpögős, kiszámítható sztorijú romkomokat. Maximum az tegye meg ezt, aki minden csetlése-botlása ellenére kedveli a francia filmeket, vagy épp szeretne látni egy olyan szerelmi történetet, ami nem tinik egymásra találását mutatja be.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti. Apolló mozi, Miklós u. 1. el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Han Solo és Chewbacca love story-ja lett az új Star Wars-mozi	2018.05.26
A Deadpool 2 egy igazi, öldöklésmentes családi film	2018.05.20
Egyik nap egy dagi kínai vagy, másnap pedig egy afro csaj, de így is szeretlek	2018.03.31