Lehet, hogy egyszer híres színészek lesznek ezek a debreceni gyerekek? – fotókkal

---

Debrecen – Suli után vagyunk: bemelegítés, aztán improvizációs játékok következnek. Próbán jártunk a Páholyban, a ZeneTheatrumnál.

---

A Végh Veronika és Csáki Szabolcs vezette ZeneTheatrum SzíniTanoda és Musical Színház idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját – s az ünnepi évadot új játszóhellyel és 7 előadásos bérletsorozattal teszik emlékezetessé.

Színészet, tánc, színpadi mozgás, drámapedagógia és színházi nevelés – a kulturális egyesület tevékenységét nehéz lenne pár szóban összefoglalni. S talán a legfontosabb az a szellemiség, ami ezeket a résztevékenységeket összeköti és áthatja: az élménypedagógia nyelve, amelyet mind a ketten jól értenek. Ebbe mi is bepillantást nyertünk, hiszen ellátogatva az új próbaterembe egy nyüzsgő délután részesei lehettünk.

A Páholy fantázianevet viselő helyiség – az új játszóhely, stúdiószínház, próbaterem és színháznevelési központ – Debrecen belvárosának szívében várja az érdeklődőket. Belépve egy varázslatos helyre érkezik a látogató. A zegzugos, ám mégis tágas terekből álló helyszín csupa kalandot és érdekességet rejt magában. A magas ablakok függönyeivel lágyan játszik a beáramló szellő. A falon végighúzódó tükrök, a színpad, a különböző színes kellékek és jelmezek játékra hívják a szemlélődőt, mi több: még a felnőttekből is elő tudják csalogatni a bennük rejlő gyermeket. Játékpisztoly, régi telefon, balettcipő, bábok – a legszívesebben mi is mindent megérintenénk.

A próbát először zenés bemelegítéssel kezdik a gyermekek. „Na, melyikőtök szeretné tartani?” – teszi fel a kérdést Veronika, s több apró kéz emelkedik a magasba. A kiválasztott kislány büszkén áll előre, ma ő mutathatja a mozdulatokat a társainak. Feladatát felnőttes komolysággal végzi.

A többiek is élvezik a helyzetet, fegyelmezetten követik a mozdulatsort, s közben mégis játékosan, kreatívan fejezik ki önmagukat, egy-egy gurgulázó nevetés és pajkos összekacsintás közepette. Egy hosszú iskolai nap után jól esik kinyújtóztatni tagjaikat.

Ezt követően egy jelenetet adnak elő. A feladat nem könnyű: a három jelentkező egy időre múzeumi tárggyá válik. A színpadon három színes zsámoly, azon állva, ülve vagy guggolva kell improvizálniuk, elmesélve és megjelenítve viszonyukat a látogatókhoz és önmagukhoz. Majd bonyolódik a szituáció, megérkeznek a látogatók, a teremőr – a szereplők cserélődhetnek, mert le lehet őket váltani –, a jelenet végül nagy nevetésbe fullad.

Ismét beállnak a tükör elé, most Veronika mutatja a koreográfiát, a gyerekek tátott szájjal követik. S mi is le vagyunk nyűgözve, hogyan lehet ezt ennyi odaadással és energiával csinálni.

Jól érzik magukat a gyerekek a próbán, ahol miközben előadásokra készülnek és koreográfiákkal foglalkoznak, egyúttal  játékos formában megtanulják irányítani a testüket, illetve a színpadi mozgást és jelenlétet. A cél nem feltétlenül az, hogy színészek legyenek mind, kivétel nélkül, hanem az, hogy bátrabbá, ügyesebbé és nyitottabbá váljanak.

„A premierek után mindig rengeteg pozitív visszajelzést kapok. Ezek az apró dicséretek – akár telefonon, SMS-ben, vagy az utcán – mindig, minden körülmények között segítenek és erőt adnak” – mondja Veronika, aki nemcsak főállású anya és produkciós vezető, hanem meseíró is.

A ZeneTheátrum új évadának repertoárjában lesznek kisgyerekeknek szóló előadások is, ilyen többek között a Lufipufi és Barátai is, amelyet Veronika írt.

„Immáron 8 éve foglalkozom meseírással. A Lufipufi ma már egy egész komoly sorozattá nőtte ki magát, és ez az előadás az ő meséit fogja össze. Egy bábjátékban dolgozzuk fel a történeteit. Nagyon szeretem, amit csinálok, igen mozgalmas évünk lesz, és ez így jó” – mondta Veronika.

A próba tovább folytatódik, mi pedig nem zavarunk tovább. A terem ajtaját becsukva benn ragad az önfeledt és elragadó gyermekzsivaj, a kinti csend azonnal visszarepít minket a hétköznapok világába. S csak remélni tudjuk, hogy hamarosan ismét beléphetünk majd ezen az ajtón.