Lehetőség rengeteg van, csak adjon az ég elég időt és erőt mindenhez a debreceni festőnő szerint

---

Debrecen – Már a születésekor eldőlt, hogy mivel foglalkozik majd Csorján Melitta, aki most egy szentkép-sorozatot szeretne festeni. Interjú.

---

Székelyhídon született, de jó ideje Debrecenben él Csorján Melitta. Művészete, képeinek világa nagyon színes – éppen annyira, mint ő maga is, akit nagyon sok minden érdekel. 

Csorján Melitta a szabadban fest

Dehir: Festő vagy festőnő? 

Csorján Melitta: Sok minden érdekel, többek között az is, hogy festőnőnek lenni miben más mint festőnek… Nő vagyok, festek, ez az életem szerves része, ugyanúgy mint a gyermekeim, a családom, a születések, a halálok, mindaz, ami történik, amit megérzek, megtapasztalok, élek. Nagyon jó nőnek lenni, mert ez a princípium is, egy csodálatos létforma, megtapasztalás az életben. Hogyan éljük meg mi nők a befogadást, az elfogadást, a teremtést mint anya, azt, hogy újrateremtődöm egy másik kis lényben, aki a gyermekem, aki belőlem táplálkozik, kifejlődik, test a testben, ez óriási misztérium, csoda.

Mindez egy nőnek adatik meg… Ehhez felnőni, ráeszmélni, átélni, érezni, megszenvedni, feldolgozni, élvezni s végül elengedni maga az élet, tehát szerves részem ugyanúgy, mint az, hogy festek. Hogy festőnő vagyok.

Dehir: Már gyerekként eldöntötte, hogy egyszer majd ezzel szeretne foglalkozni?

Csorján Melitta: Persze, az első percben, mert ahogy kiderült, hogy leány lettem, a születésem pillanatában az orvos, Csíszér György ( aki maga is festő volt) azt közölte anyámmal, hogy művésznő lesz, nem művész. Apám autodidakta festő volt, fiút várt, hogy legyen egy festő fia… Én hiszek a predesztinációban!

Dehir: Tanulmányai egy részét Romániában folytatta, de járt egyetemre Budapesten és tanult Párizsban is. 

Csorján Melitta: Az egyetemet az akkori Kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián kezdtem, művészetpedagógia szakon. Aztán monumentális és szentképfestészetre szakosodtam, majd egy ösztöndíjjal, ötödévesen a Budapesti Képzőművészeti Egyetem festő szakának részképzésén vettem részt. A diplomámat Kolozsváron szereztem meg, eszerint festőművész, vizuális művésztanár vagyok. Az Egyetem után hazamentem Székelyhídra és elkezdtem alkotótáborokat szervezni az otthoni fiataloknak, gyerekeknek. Ezt 18 éve szinte minden évben szervezem, immár a Méhike Művészeti Egyesülettel, Méhike Alkotótábor név alatt.Közben 2012-ben elutaztam Párizsba egy magántanítványommal, hogy megnézzük a Musée D’Orsay festményeit, és akkor fedeztem fel a Rue de Rivolin egy nyilvános műtermet, ahol hat emeleten művészek alkottak és kiállítottak.

Elhatároztam, hogy ott fogok festeni én is. Felvettem velük a kapcsolatot, majd egy miniszteri ösztöndíjjal kijutottam Párizsba 2013-ban és ott dolgoztam hat hónapon át.

Itt egy konkrét munkatervet valósítottam meg, és ezt egy egyéni kiállításomon be is mutathattam a negyedik emeleten, ahol a saját műtermem volt.

Dehir: Majdnem húsz éve Debrecenben el. Hosszú út vezetett ide?

Csorján Melitta: Debrecen nyugodt hely, kellemes, mára otthonos, mert felépült végre a házunk, ennyi idő alatt belaktuk szinte minden szegletét. Mióta itt élünk, összesen tizenegyszer költöztünk, hol egy, hol kettő, hol három gyerekkel, mikor mennyi volt…

Dehir: Meghatározónak tűnik művészetében a mesék világa – de az anyaság, a nőiség megélése, megmutatása is. Miért tartja éppen ezeket fontosnak?

Csorján Melitta: Mese nélkül nem érdemes élni. Meséken nőttem fel, édesanyám mindig mesélt nekem, valahogy szükségessé vált, azzal tudtam elaludni, s mivel későn született a húgom, akkor már 12 éves voltam, anyám újra mesélt – neki is és ez nagyjából húszéves koromig tartott, amikor már elkerültem otthonról az egyetemre. 
Azt gondolom, a mese az életről szól, de mulatságosabb a valóságnál, az embert felvidítják, szórakoztatják s el is gondolkodtatják a mesék. Megéljük benne saját sorsunkat, saját örömeinket, bánatainkat, szembesülünk általa azzal, hogy az élet nehéz ugyan, próbatételekkel teli, de ha elfogadjuk ezt, akkor lehet boldogan is élni, míg meg nem halunk…

Dehir: Egy időben a színházi-bábszínházi világ is foglalkoztatta. Mi vonzotta arra a területre?

Csorján Melitta: A nagyapám egykori „kócerája”. Tele volt mindenféle érdekes lim-lommal, ahol érdemes volt kutatni, s belefeledkezni a talált dolgok (pici fadoboz benne apró fabábu, csontfésű, bőr tarisznya, gyufásskatulyák, konfettis doboz, kaleidoszkóp, régi komód nagy zsúfolt fiókokkal, gombos dobozok, régi pénzérmék, színes fagolyók stb.) varázsába, s a viaszillatba, ugyanis méhész volt… Ebben a kócerájban töltöttem legszebb perceimet gyermekkoromban, sokat álmodoztam és eljátszottam a mesét, amit ő talált ki a kancsi békáról és a sánta egérről.

Dehir: A hétköznapokban tanít is, családanya is, akinek három gyermeke van. Mennyi ideje marad az alkotásra mellettük? Kap elég támogatást ehhez otthon?

Csorján Melitta: Tanítok is, főzök is, gyereket is nevelek… Nincs semmire sem elég időm s mégis van, mert amit szeretnék azt mindig meg tudom valósítani. A férjem maximálisan támogat abban, hogy fessek s a hivatásomnak élhessek. A három gyermekem mind a fő művem. A képeim is ugyanúgy a gyermekeim, legalábbis így érzem.

Dehir: Egyes képekben vagy sorozatokban szeret gondolkodni?

Csorján Melitta: Ez attól függ, hogy tematika szerint festek, ami ritkább, vagy pedig spontán módon. Ha az utóbbi, akkor is bármi lehet, mert épp az aktuális kiállításomra készülve kezembe került egy 2008-as portrém, amelyet hirtelen folytattam így 15 év után, de oly módon, hogy egy teljes alakábrázolás született belőle három különálló vásznon, melyek egymás alá függesztve számítanak egy képnek.

Dehir: Könnyen alkot? Vagy megszenvedi a képeit?

Csorján Melitta: A festésnek az én esetemben vannak különböző fázisai. Amikor elkezdem az könnyű, gyors, lendületes folyamat, aztán jön egy mérsékelten lágyabb festésmód, majd az aprólékos kidolgozása az egyes részleteknek, és végül a befejezés, amikor átsimogatom a képet, hogy szépen a helyére kerüljön minden kósza ecsetvonás. Újabban elkezdtem kézzel, tenyérrel festeni, eszközök nélkül, gyorsan, majd lassan, mozgással, tánccal. Inkább könnyen alkotok, a többi már mögöttem van...

Dehir: Visszakanyarodva beszélgetésünk elejére, hogy látja, festőnőként milyen lehetőségei vannak jelen lenni a művészeti életben? 

Csorján Melitta: Lehetőség rengeteg van, csak adjon az ég elég időt és erőt mindenhez! Pályázatokon dolgozom most is. Debrecenben a legutóbbi tárlatom a DAB Székházban került a közönség elé, innen viszem ezt az anyagot Kassára a FiguratiF Galériába, ahol április 6-án nyílik a kiállítás. Ősszel pedig az Élettudományi Galériában lesz egy közös kiállításom Forró Ágnes kolozsvári művésznővel. Igyekszem számos tárlatra beküldeni képeimet országszerte, több helyen szerepelnek most is a munkáim. Emellett áprilistól az Artifact Gallery szervezésében digitális kiállításokon lesznek láthatóak festményeim New York különböző kiállítótereiben.

Dehir: Most min dolgozik? Milyen tervei vannak?

Csorján Melitta: Terveim szerint egy szentkép-sorozatot szeretnék festeni, melyet már évekkel ezelőtt megalapoztam, de a kivitelezés még nem kezdődött el. Ehhez kézzel előkészített régi fatáblákat kell szépen összeállítanom, alapoznom, ehhez még sok előtanulmányt szeretnék készíteni, mert ez a téma most nagyon aktuális. Az embereket annyi negatív hatás éri napjainkban… Szeretném a jót megfesteni, de ebből sem fognak hiányozni saját tapasztalásaim.

Egyébként talán csak én hívom „szentképeknek” ezeket a témák miatt: szerelem, fogantatás, befogadás, angyali üdvözlet, anya gyermekkel, Szűz Mária mennybevétele, keresztre feszítés, Szentháromság, a megváltó, feltámadás.

Ezek mindegyike egyéni hangvételű és saját képi világomban megálmodott kép lesz, nem eltérően saját formavilágomtól, hanem ahhoz igazítva a szakrális mondanivalót. Azt tervezem, hogy elutazom Rómába is...