Majdnem annyi kép lesz a debreceni grafikus jubileumi tárlatán, ahány éves – fotókkal

---

Debrecen – Ikonikus, töprengésre késztető és szenvedélyes alkotásait szereti a szakma és a közönség is. Különleges születésnapra készül László Ákos.

---

László Ákos ismert, elismert szereplője a város művészeti életének. Jellegzetes alakja a városképnek is: hozzátartozik Debrecenhez ez a tehetséges, jó kezű grafikus. Hamarosan nagy nap virrad rá, ez alkalom apropóján beszéltünk meg egy találkozót, s abban maradtunk, hogy a színház mögött, az Ady nevét viselő gimnázium előtti parkban futunk össze.

Jelképes helyszín, hiszen László Ákos ugyan Budapesten született, de sokáig Nagyváradon élt, onnan költözött 1982-ben Debrecenbe a családjával. Azóta ez a város a nagy szerelme, „örök inspiráció forrása” is számára, s noha akadtak nehezebb időszakok is az életében, végtelen szeretettel beszél Debrecenről. Meg azokról, akikkel itt barátságba keveredett, akik részesei (vagy részesei voltak) az életének.

Szerencsénkre az egész nap csordogáló eső elállt, s még egészen világos van ahhoz ilyenkor, fél öt után, hogy rávegyem, hadd fotózzam le Ady szobránál. Tudjuk, nem illik odaülni a költő mellé, de talán megbocsátja ezt a világ, hiszen – saját bevallása szerint – az olvasást talán még az alkotásnál is jobban kedvelő grafikus rajong Ady költészetéért. Verseit fejből idézi, s munkáin is gyakran megjeleníti a komor tekintetű lírikust, aki Váradhoz és Debrecenhez is kötődött.

Amikor az itteni évekről és sikerekről beszélünk, szeretettel említi a művészbarátok mellett Tóth Gábor nevét, akinek a biztatása, támogatása kellett ahhoz még 1997-ben, hogy megszülessen László Ákos „látomásos” naptára a debreceni utcákkal, épületetekkel. Sokak számára emlékezetes kiadvány volt ez, melyet továbbiak követtek később. A szakma, a közönség is kedvelte az általa teremtett világot; nagy megtiszteltetésként élte meg, amikor 2015-ben átvehette Debrecen város Pro Urbe díját.

Nem csak a városokat, az organikusan nyújtózkodó tornyokat, néha imbolygó házakat örökítette (s örökíti) meg feledhetetlenül László Ákos. Kedves témái közé tartoznak a néha szemérmes, máskor kitárulkozó nők, a délcegen futó, hajszolt vagy haragos paripák, olykor pedig magának a halálnak a megjelenítése is. Határozott, mégis kanyargó, jellegzetes vonalakkal tárja elénk a világot, egyszerre mutatva annak nyers, mégis álomszerű képét. Ikonikus, töprengésre késztető és szenvedélyes alkotásait nézegetve az az érzésünk, hogy a modern és a mitologikus találkozik az ő rajzasztalán.

A műtermébe nem tudunk ellátogatni, szabadkozik, mivel tárlatra készül, nagy a felfordulás. Viszont otthonába invitál, ahol feleségével is váltunk pár szót, aki épp a koronavírussal kapcsolatos híradásokat nézi. Belépünk a kis szobába, ahol László Ákos mutatja, milyen művek kerülnek majd a falakra nagy, jubileumi kiállításán. Több ezer képe született pályája során, azoknak csak apró hányadát láthatjuk majd a Kölcseyben, talán hetvenet, innen a tárlat címe is: Töredékek.

A kis szoba tele könyvekkel, s persze képekkel, az ágyon, a földön, mindenütt. Színes, különféle technikákkal készült grafikáin ott ragyognak a keretbe szorított Körös-parti emlékek, a macskaköves cívisvárosi utcák, az apokalipszis látomásai, a szívet szorító szenvedélyek, s a már emlegetett Ady Endre sorai is elénk ragyognak László Ákos szép betűivel: „Az ember mindent elfeled, élni, hazudni, halni, adni, de csók-kérő daganata a sírban sem fog lelohadni.”

A nagy dekadens lírikushoz hasonlóan a mi grafikusunk is tett néhány emlékezetes, nagy utazást. Litvánia, Franciaország, Lengyelország és a Szovjetunió mellett a svájci Sankt Gallenbe is eljutott egy sikeres pályázata révén, hogy elbűvölje az ott élőket az apátsági városról készített rajzaival.

Miközben beszélgetünk az élet dolgairól, átsétálunk egy közeli kocsmába, ahol a csapos mosolyogva üdvözli, s kérdezi, hozhatja-e a szokásosat. Hogyne, bólint László Ákos, mire érkezik a rostos őszibaracklé. Hallgatott az orvosaira, mondja, három éve már sört sem iszik. Említem neki, hogy amikor mondtam, hova jövök, kivel találkozom, a társaságomban lévő hölgyek rácsodálkoztak, az nem létezik, hogy már ennyi idős lenne, húsz éve nem változott semmit. Legyint, s nem kevés szarkazmussal Flaubert kendőzetlenül erotikus gondolatát idézi, de kér, ezt a mondatot azért ne írjam le... Az idő múlása természetesen foglalkoztatja, de bölcsen, derűvel beszél róla, ahogy az emlékeiről is.

Villon sorait szavalja, a felkavaróan gyönyörű balladát a szép fegyverkovácsnéról, majd a 2018-ban elhunyt Kányádi Sándor versét emlegeti.

„Uram, mi szándékod velem, hogy még így vénen is itt tartasz e Földön…” – talán nem pontosan idézem, mondja, de benne van a lényeg.

Elkéri a korábban kezembe nyomott lapokat a készülő albumából, és beleír pár sort, Kosztolányitól, a Hajnali részegségből: „Hát te mit kerestél / ezen a földön, mily kopott regéket...”

Kiapadhatatlan a mesélőkedve, minden érdekli, mindenről vannak történetei, a művészetről, az emberekről, az időről. És a zenéről is, hogyne. Nagy kedvence Csajkovszkij szívszorító és felkavaró muzsikája, az A-moll zongoratrió, Natalie Gutman, Leonid Kogan és Szvjatoszlav Richter előadásában. Ezt majd hallgasd meg feltétlenül, biztat.

Amikor arról faggatom, mi a terve, mit csinál majd március hatodikán, nagyapját idézi, akitől egy életre megtanulta a leckét, mi a titka annak, hogy hasznosan teljen a nap: reggel fel kell kelni időben, s amióta az eszét tudja, ő is ezt teszi.

Fél, de legkésőbb háromnegyed ötkor már ébren van mindig, s majd valamikor este kilenc után dől le, de akkor még nem aludni, hanem olvasni.

Olvas, míg ki nem esik a kezéből a könyv. Kora reggel viszont még előtte a nap. Felöltözik, átsétál a sarki boltba, vesz kefírt, kiflit vagy pogácsát.

- Aznap délelőtt be fogok menni a Kölcseybe Tóth Andráshoz, aki nagyon sokat dolgozik ezért a kiállításért, megnézem, minden rendben van-e, kell-e még tennem bármit is.

A különben mély, erős hangú, idős képíró elcsendesedik, amikor arról beszél, hogy lesz egy pár nagy hiányzó a megnyitóról:

"többek között Rigasz és Burai Pista barátom, Katona Gyuri, a szovátai festő, Ferenczy Béla, a zseniális váradi grafikus..."

S hozzáteszi: nagyon sok embernek hálás ezért a kiállításért. Ami egyébként sok minden miatt különleges lesz. Azért is, mert betekintést enged egy nagyívű, gazdag pályába, s azért is, mert nem előtte, nem utána, nem a környékén, hanem pontosan László Ákos születésnapján nyílik majd meg.

A nyolcvanadikon.

A tárlat március 6. és április 5. között, hétfő kivételével naponta 10-től 18 óráig, esti rendezvények idején 19 óráig látogatható.