Méltó Mózeshez és Scotthoz: kivonulás Egyiptomból

---

Megint egy bibliás film, megint nagynevű rendezővel és főszereplővel. Csakhogy ez – végre – jó is. Azaz isteni és király! Kritika.

---

Húsvét előtt már végigküszködtünk egy csipetnyit a Bibliából, miért ne kaphatnánk egy másikat karácsonyra? Hát kaptunk, ezúttal Mózesről. Azt nem állíthatjuk, hogy a jó öreg Ridley Scott elirigyelte volna Darren Aronofsky Noéját, lapozott párat a világ legjobb könyvében, rábökött Mózesre, majd a castingon Christian Bale-re, aztán összedobott egy két és fél órás mozit a bevásárlási őrületünket megszakítani. No, meg biztos Bale sem azért vállalta a bibiliai morc szakállas szereplők egyik legnagyobbikának szerepét, mert fájt neki, hogy tavasszal Russel Crowe már volt Noé. Kőkemény üzlet, egy alig bukható sztorival – szóval nem kockáztatott sokat sem Scott, sem Bale, sem a Fox filmgyár. Csináltak egy kissé hosszú, de könnyen emészthető modern mozit egy örök(érvényű) történetből. Amikor a kegyetlen Isten hazavezényelte az ő népét.

A kritikusok egy része – szerintünk – nagyon könnyelműen úgy véli, Mózes történetét mindenki ismeri, így már csak az a film nagy kérdése, hogy jól csinálta-e meg Ridley Scott, vagy sem. Mi pedig azt mondjuk, hogy a mai világ felnövekvő generációiból sokan nem járnak templomba, de nem is veszik a kezükbe a Bibliát, így tehát jó kis történelmi-kalandfilmes látványvilágba öltöztetve talán többen lépre csalhatók, mintha mondjuk történelemórákon kötelező olvasmánnyá parancsolnák az amúgy a világ tényleg legismertebb könyvét. Arról meg kár moralizálni, hogy vajon ki tudja, az Ószövetség mely könyvében kell(ene) keresni a zsidók nagy vándorlását, nemhogy azt megkérdezni, hogy Mózes eljutott-e Kánaánba. Az Exodus: Istenek és királyok tehát hiánypótlónak, és elég jól elkészítettnek nevezhető.

Krisztus előtt járunk 1300 évvel (persze senki nem nézi a naptárt, hogy ugye most írunk mínusz 1280-at), a virágkorát élő ókori Egyiptomban. Csodálatos a város, üde zöld a Nílus (remek trükkökkel igencsak élethűen fest a magasból a birodalom központja), ereje teljében a hadsereg, amit rögtön bizonyít is: Széthi fáraó (John Turturro) vérszerinti és nevelt fia, Ramszesz (Joel Edgerton) és Mózes (Christian Bale) a két hadvezér bizony könnyedén szórja szét a bevezető csatajelenetben a támadó hettitákat. Sőt, Mózes megmenti Ramszesz életét, amit előtte megjósol a papnő, szóval minden olyan meseszerű. Aztán jön Ridley Scott kedvelt fordulata, amit már a Gladiátorban is láttunk: ott a római császár, itt az egyiptomi fáraó vallja meg kedvenc „mostohájának”, hogy alkalmasabbnak tartaná a „trónra” saját fiánál. Tudjuk, mi lett a vége ennek a Gladiátorban, és gyorsan kegyvesztett lesz itt is az apa kedvence, amikor az öreg meghal. A féltékeny fiú kezére játszik, hogy kiderül: Mózes a nagyon utált és rabszolgasorba kényszerített héber nép fia. Egyértelmű tehát a végzete, Mózesnek mennie kell. Kiteszik a sivatagban, de ő túlél, vándorol és vándorol, hogy aztán találjon egy falut és egy népet, ahol családot alapíthat. Majd elkövetkezik a nap, amikor megszólítja az Úr.

Mózest már „egyiptomi színekben” is megkeresik a héberek (Ben Kingsley, Nun szerepében), hogy álljon élükre, és szabadítsa ki őket a már négyszáz éve tartó szolgaságukból, de akkor még nem vállalja. Az égő csipkebokor, a kisfiú alakjában megjelenő Isten (vagy isteni hírvivő) aztán már ráveszi, hogy vezesse haza népét Izráel földjére. És Mózes csak viaskodik önmagával és küldetésével, miközben a fiú képében őt buzdító Isten („Vagyok, aki vagyok”) gyakorlatilag kivégzi a zsidókat nem nagyon hazaengedő egyiptomiakat. A nevezetes tíz csapás megfilmesítése egészen zseniális és nagyon látványos, mint ahogy később a Vörös-tenger szétválasztása is az.

Mózesnek tehát eleinte nincs sok teendője, gyakorlatilag végignézi, ahogy Egyiptom vizei vérré változnak, majd Egyiptom egész földjét békák lepik el, aztán szúnyogok kínozzák az embereket és állatokat, bögölyök lepik el a birodalmat, dögvész és pusztító járvány sújtja az egyiptomiak állatait, fekélyek jelennek meg az embereken és az állatokon, jégeső pusztít az országban, sáskajárás falja fel a jégesőtől megkímélt termést, három napos sötétség száll a birodalomra, majd jön a tizedik, a legfájdalmasabb csapás: Isten megöli az egyiptomi elsőszülötteket. Szóval Mózes mindezt lazán „végigmozizza”, majd végre megkapja Ramszesztől a távozási engedélyt, jöhet az exodus, vagyis a kivonulás Egyiptomból. Hogy aztán a fáraó mégis úgy döntsön, nehogy már olyan lazán lelépjen a sok százezres héber szolgahad, harci szekereivel utánuk ered. Nem marad más csak a finálé, ami ismét igen látványos: a zsidók átkelhetnek száraz lábbal a Vörös-tengeren, míg üldözőik belevesznek az időközben visszapancsolt hullámokba.

Az Exodus egy ismert történet látványos, szép feldolgozása. Ridley Scott nem viszi el a túlzást, itt nincsenek szándékosan eltorzított alakok, kőrobotos „rásegítések”. A korábbi bibiliás eposzokhoz képest azonban jól használt speciális effektek és animációk, látványos tömegjelenetek teszik a mai kor számára „nézhetővé” ezt a filmet. Persze, Scott ide is becsempészi korábban ellőtt túlzásait: a már említett „a király jobban kedveli hadvezérét, mint saját fiát” mellett itt is majdnem megvív a fáraó a zsidók vezetőjével, mint ahogy a Gladiátorban a római császár tette azt a rabszolgával. Jó, ennyi belefér, meg annyi is, hogy itt-ott kissé kaotikus az egész kivonulás előkészítése. Mert az rendben van, hogy Mózesben látják meg hirtelen a megmentőt, de azt nem tudjuk meg, hogy a szemlátomást Ben Kingsley vezetésével szervezkedő héberek meddig jutottak el az „előkészítésben”. Nincsenek nagy feszültségek, csak a két főszereplő, Ramszesz és Mózes között. A baj az, hogy míg Christian Bale egy sokszor fess, szépen öltöztetett és jól sminkelt, azaz szerethető főhős, addig Joel Edgerton kopasz Ramszesze inkább egy angol focihuligánra hasonlít, mintsem egy igazi istenkirályra.

Jó kis karácsonyi mozi lett 2014 végére az Exodus – kiszámítható, szépen fotózott, kiválóan megzenésített, lassan de élvezhetően hömpölygő nagy mű. Pontosan olyan, amilyet „megérdemel” Mózes és a zsidók felszabadulása a 400 éves egyiptomi uralom alól. Pontosan olyan, ami méltó a Tízparancsolat kőtáblára véséséhez, és amelynek utolsó kockáit nézve elhisszük, hogy Mózes valóban elvezette népét az „Ígéret földjére”. Ridley Scott megkímél a könnyektől, igazán „hallivúdis” finálét rendezett: azt ugyanis csak a Bibliát ismerők tudják, hogy Isten Mózest nem engedte belépni Kánaánba. Itt annyit látunk, ahogy egy szekérről – már eléggé öregen – könnyes szemmel tekint vándorló népére. Hiába, tudjuk jól, hogy az Ószövetség idején kegyetlen, az emberi bűnöket megtorló Isten működtette az ismert világot, hogy aztán az Újszövetségre elküldje megbocsátani saját fiát, aki életét adta bűneinkért. De az egy másik „történet”, ezer évvel később. Melynek kezdetét, a születést, éppen most ünnepeljük…

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: december 25-től 30-ig 20 órától. Apolló mozi, Miklós u. 1.
el.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu . A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 
D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 
D gyermek/diák – 760 Ft
D – 860 Ft

D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft
D gyermek/diák – 990 Ft, 
D – 1090 Ft