„Néha úgy érzem, én is felújítás alatt vagyok, mint a Csokonai Színház”

---

Debrecen – A tehetség egy fontos része az is, hogy milyen a lelked – mondja Kiss Gergely Máté, aki visszatért Debrecenbe. Interjú.

---

Megszokott dolog, hogy a Csokonai Színház társulata évről évre új színészeket fogad, Kiss Gergely Máté helyzete viszont különleges, hiszen idén nem egyszerűen jött, hanem visszajött – a Vígszínházban töltött két évad után újra Debrecent választotta.

Dehir: Nem szokványos ívű kanyar ez egy színészi pályán. 

Kiss Gergely Máté: Nem szokványos a kor sem, amiben élünk. Nem tudom, mennyire számít, mit teszek, nincs nálam a bölcsek köve sem, csak szeretném önazonosan bejárni a pályámat és biztonságban tudni a családomat. Hazajöttem, de ez nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatot elvágtam volna: a legfontosabbat megtarthattam. De ebben nem Budapest a lényeg, hanem hogy egy számomra nagyon fontos művészi kapcsolaton alapszik. 

Dehir: Nem végleges szakításként élte meg tehát a hazatérést? 

Kiss Gergely Máté: Akkor úgy éreztem, de megtanultam, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Maradhattam volna, sőt úgy váltunk el, hogy vissza is mehetnék, de mindenképpen az volt a döntésem, hogy hazajövök Debrecenbe. Már az első Vígszínházban töltött évad után megérett bennem ez az elhatározás, amikor nem engedtek haza. Láttam én, hogy hol vagyok, és milyen szinten kell teljesítenem, hogy sikeres legyek, hiszen tanulni mentem oda, de ennek ellenére rosszul esett, hogy az ígéretekkel szemben nem engedtek haza játszani. Én itt lettem ember, itt lettem színész, ide kötődőm. Úgy voltam vele, ha felcuccolok a családommal Pestre, és csak egy feltételem van, hogy szeretnék időnként hazamenni és játszani, és ez nem tartható, akkor nem akarom ezt az egészet. Erre jött a covid is.

Dehir: Mégis maradt még egy második évadra.

Kiss Gergely Máté: A járvány letisztázott dolgokat, de fel is kavart. Felerősítette az otthon, a biztonság utáni vágyat, de a mozdulást, a visszaváltást is megnehezítette, mert minden bizonytalanná vált. Ráadásul akkor még a feleségem is biztatott, hogy adjunk még egy év esélyt.  Próbáltam ismét legalább vendégként hazajönni, Rudolf Péter igazgató korrekt volt, belement, de itthon a korábbi rossz tapasztalatok miatt kizárólag a társulati tagságban gondolkoztak. Telt-múlt az idő, sokat őrlődtem, mi lenne a legjobb a családnak. Közben a színházak zárva, albérletben laktunk, Debrecenben pedig üresen várt a házunk. Éreztem, hogy felőröl ez a helyzet és nem tudok így Pesten maradni, ezt jeleztem a Vígnek is, de akkor már túl késő volt és komoly feszültséget okozott az évadtervezésnél.

Összeszorított foggal úgy döntöttem, hogy maradunk még egy évet és csak reméltem, hogy Gemza Péter a Csokonai igazgatója megvár. Ez a második évad aztán teljesen a Covidé lett, én is elkaptam és három hónap múlva hazaköltöztünk.

Itthon felszabadult a lelkem, feljártam még próbákra, Rudolf Péter elégedett volt velem, felajánlotta, hogy maradjak, de ekkor már végleges volt a döntésem. Úgy éreztem, Gemza Péterrel és a társulattal itthon nem tehetem meg, hogy egymás után kétszer is visszatáncolok. Úgyhogy most itthon vagyok és jól érzem magam. A legnagyobb csatát a hazaköltözés kapcsán a feleségemmel kellett megvívnom, mert ő maradni akart. De amikor látta, hogy beteg lettem, ő mondta, hogy csomagoljunk. Úgy látom, ő is megtalálta újra itt a helyét és ez nagyon megnyugtat. Ha ez nem így lenne, most nem beszélgetnénk itt. Ha ő nincs jól, akkor én sem működöm.

Dehir: A Vígszínházban töltött időszak alatt robbant ki és eszkalálódott az Eszenyi-ügy is. Ez mennyire viselte meg?

Kiss Gergely Máté: Sokkolt – általában sokkol minden közéleti acsarkodás. Úgy éreztem, hogy itt a nyakunkon a Covid, erre még ez az őrület is?! Engem Eszenyi Enikő hívott, bízott bennem és én is benne. Nem tartott senki fegyvert a fejemhez, mikor oda szerződtem, és tudtam, hogy nem gyógytorna lesz a Vígben játszani. Ezen túl pedig úgy gondolom, hogy a Csokonai Színházat Debrecenből lehet igazán megítélni, a Vígszínházat pedig Budapestről. Közelről látva tudom, hogy ezek a botrányok hogy csapódnak le, és hogy mindnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Dehir: Említette, hogy fontosnak tartja a mintákat, más pályatársak példáit. Kiss Gergely Máté „visszafordulása” mit példáz?

Kiss Gergely Máté: Mindenki próbálja ki magát, dolgozzon keményen, mert az fontos, de ha úgy érzi, hogy elkötelezett, akkor vállalja. Csábító dolog, ha igazolják a munkádat, csábító a siker, hasznos a kudarc is – én egy ilyen kört megjártam, de nyugodt szívvel jövök haza, és egy pillanatra sem hasonlítgatom magamban a Vígszínházat a Csokonaihoz. A Csokonai egy legendás színház, megtiszteltetés itt játszani! Budapesten a Vígszínház nagyon jó, Debrecenben pedig minden más! De lehet is másképp színházat csinálni, mint a Vígben, és fogunk is, épülnek a színházaink, ez erőt ad akkor is, ha sokszor nehéz. Néha úgy érzem, én is felújítás alatt vagyok, mint a Csokonai Színház.

Dehir: Mi a debreceni mérlege most? Csalódás volt, hogy az Idióta mégsem utazott az oroszországi Dosztojevszkij-fesztiválra? 

Kiss Gergely Máté: Persze, hogy az volt, de aztán megnyugodtam. Ez most egy ilyen helyzet itthon: Covid és felújítás. Ha nem teheted azt, amit szeretnél, akkor tedd azt amit lehet: a családommal voltam. Persze az Idióta nagy szerelem, Krisztus beszél ott Dosztojevszkijen keresztül.

Dehir: Vannak olyan drámák, olyan olvasmányélményei, amikor úgy érzi, hogy szívesen eljátszaná az egyik szerepet benne?

Kiss Gergely Máté: Hogyne, van ilyen, a Cyrano vagy a Hamlet például. Van bajuk a világgal.  Mercutiót játszhattam. Örülök, hogy Gemza Péter hősöket is belém látott. Vagy Miskin – ő soha nem fordult volna meg a fejemben.

Dehir: És még csak most jönnek valószínűleg az igazán nagy szerepek, hiszen egy férfi színész számára a negyven éves kor a beérés időszaka... 

Kiss Gergely Máté: A mamám szerint nálam ez az ötvenes éveimben jön el. Vidnyánszky Attila mondta, hogy „Várjál! Majd el fognak jönni a dolgok!” Igaza volt. Alapvető dolog a beérés folyamata, de vigyázni is kell, mert mire beérsz, elveszíthetsz valamit. Akár már a főiskolán. Mert a tehetség egy fontos része az is, hogy milyen a lelked.

Egy drámai színész a lelkéből építkezik, és van, amikor már nem a tempó, nem a poentírozás számít, hanem hogy játék közben valami átmegy-e rajtad: meg kell hallanod egy mondatot, meg kell értened egy helyzetet.

Ha eltömődnek benned azok a lelki „csatornák”, amik erre fogékonnyá tesznek, akkor hová nyúlsz, mikor mélyre akarsz nyúlni? Hová nyúlsz vissza? Én arra vágyom, hogy amit álmodtam, amiben az őseim, a szüleim éltek, abban megtaláljam magam, ne megtagadjam.

Dehir: Fontos határkő a negyvenedik életév? Érdekli a kora?

Kiss Gergely Máté: Igen, férfiként is hiúsági kérdés. Mindig is a fizikumom húzott ki helyzetekből, és rossz tapasztalni, hogy ez kopik. Tudomásul kell vennem, hogy múlik velem az idő. De mégsem ez a fő dolog.

Dehir: Mi a fő dolog?

Kiss Gergely Máté: Idézek a Sirályból.: „….most már tudom, értem, Kosztya – nem a hírnév, nem a ragyogás a fő, nem az, amiről én ábrándozom, hanem az, hogy tudjunk tűrni. Tudd viselni a keresztedet, és higgy!” 

Dehir: Hamarosan újra láthatjuk a színpadon, januárban lesz az Edmond premierje. Hogy érzi magát a darabban? 

Kiss Gergely Máté: Csodálatos vígjáték és rafináltan van megírva, de a mondanivalója mély. Tulajdonképpen arról beszél, hogy létezhet olyan művész, aki meg tudja menteni a saját életét a művészetén keresztül. A múzsa nem kísértés, hanem próba a számára. Saját tehetségének a próbája, amit kézben tart és nem válik démonná a számára. Azt állítja: lehet tiszta életet élni művészként.