A pocak csak nő, csak nő, miközben Niki megint mindent elmond a terhességéről

---

Debrecen – Folytatódik a kismama-kaland. Tudjuk jól, hogy az első szerelem, az első csók és az első gyerek megismételhetetlen csoda, de valójában a második is. Kritika.

---

A parkolóban futunk össze Erikáékkal, a Dósa nádor téren. Ott van szinte az egész család, a férj, a nagylány és lovagja is. Ti is a kismama-kalandra készültök? – kérdezem. Hogyne, érkezik a válasz. Ott voltunk az elsőnél is, ezt sem hagyjuk ki.

Fotók: Máthé András

A debreceni színészházaspár, Krajcsi Nikolett és Mészáros Tibor két éve már színre vitte, milyen az, amikor egy fiatal nő az első gyerekét várja, most pedig úgy döntöttek, megismétlik a csodát: élnek a nagy lehetőséggel, és elmesélik, mi történt azóta, s hogy alakul ez a bizonyos második babavárás.

A felállás változatlan most is, a darabot rendezőként Tibor jegyzi, Niki pedig saját magát játszhatja. A díszletek és a jelmezek is hasonlóak (néhány szék, paraván, magasba nyújtózó lufik), ahogy az előadás helyszíne is az: újra a stúdiószínház intim terében vagyunk, ahol még a lépcsőn is ülnek a színészkollégák. Nekik már csak itt jutott hely, aki pedig kapott egy igazi nézőtéri széket, még az is feláll, s átadja, amikor az ajtón belépő

Krajcsi Nikolett kedvesen bekalauzol egy utolsó utáni pillanatban érkezett idős hölgyet, nehogy lemaradjon.

Lazán, könnyedén szövi a játékba ezt a váratlan jelenetet, s visz tovább minket az anyaság és a kismamaság nem is mindig olyan egyszerű útján.

Az első az mindig mindenben más, ezt pontosan tudhatjuk. Az első szerelem, az első csók és az első gyerek is. A 2015-ös kismama-kaland azért volt izgalmas, mert az újdonság erejével hatott, hogy a színészházaspár bátran és szórakoztatóan mesél a helyzetről, arról, hogyan élik meg, milyen félelmeik, milyen örömeik vannak, mire kell figyelniük, mennyi izgalommal készülnek első gyermekük érkezésére. (Aki azóta lassan kétéves lesz, tündéri örökmozgó, egyetlen pillanatra sem hagyja szüleit lazítani, rendesen leköti őket.) Most pedig ismét anyai örömök elé néz Krajcsi Nikolett, megint babát vár, szóval újra fel fog fordulni az életük.

Ugyanakkor itt van már némi rutin is, időközben gyakorlott babavárók lettek, tudják, hogy van, ami ismétlődni fog. A reggeli hányingerek, a fájdalmak, az orvosi vizsgálatok. Tulajdonképpen ott veszi fel Niki a fonalat, ahol annak idején elengedte.

Ugyanolyan minden, mint két éve – és teljesen más. Nincs két tökéletesen egyforma terhesség, ezúttal is folyamatosan új és új helyzetekkel kell megbirkózniuk.

Krajcsi Nikolett lubickol ebben szerepben, nincsenek allűrök, nincs túljátszás, amikor belesodródik a helyzetbe, hogy itt és most igen intim dolgokról mesél nekünk, ismeretlen ismerősöknek, az egész előadás olyan lesz, mint egy nagy baráti találkozás. A kulcsszó az őszinteség.

Ami nem is mindig egyszerű, itt bizony bevállalósnak kell lenni, fejest ugrani a medencébe, legyen abban akármennyi víz, és szépen elmesélni mindent. Sok-sok mosolyt, nevetést, olykor némi drámát is kapunk. Azon jót lehet nevetni, mikor például Niki felidézi, hogy Boróka, a "nagylány" a pocakról faggatja az anyukáját, és élénken érdeklődik, hogy akkor vajon apa is babát vár-e, de amikor arról van szó, mit mutat az ultrahang, és hogy is kell érteni azt, amit az orvos mond, a mi torkunk is összeszorul.

Nagy amplitudók, mélyen emberi helyzetek jellemzik az (egyébkéntkifejezetten szórakoztató) előadást.

Az alkotók sokat tanultak az elsőből, a rémesen idegesítő pocaklakó kifejezés még véletlenül sem kerül elő (bár a pacsizás a pocakkal a második után már kezd soknak tűnni), viszont a fájdalom ismét megszólal a háttérből, és ott lebegnek a léggömbök is. Niki elemében van, betölti a játékteret, pont annyit mozog és gesztikulál, amennyi ahhoz kell, hogy azt érezzük: itt bizony minden pörög, minden mozog, nincs megállás egy pillanatra sem, ez a gyerek megfogant, elkezdett fejlődni és igyekeznie kell anyának és apának, hogy megfelelő módon várják. Hallhatunk a félelmekről (ugye nem fog fájni – vagy nem annyira...), és az örök reményről, hogy ugye minden rendben lesz. Előkerül a névválasztás  nem is olyan egyszerű feladata, de az ismerősök bugyuta kérdései (akkor most terhes vagy? tényleg?) és a várakozás öröme is, meg az a szintén különleges csoda, hogy ez a második baba már nem egy ifjú pár, hanem egy szép család otthonába érkezik majd.

Kár, hogy csak néhányszor láthatja a közönség a Toljad kisanyám – Kismama-kaland 2. című előadást, mert bármennyire is közhelyesen hangzik, de az idő nem áll meg, a pocak csak növekszik, és egyszer ez a terhesség is a végéhez ér. Azért

szurkoljunk a Krajcsi-Mészáros házaspárnak, hátha nem állnak meg itt, és új és új babákat vállalnak,

ennek megfelelően új és új kismamás-előadásokkal varázsolják majd el a közönséget. Ehhez persze az is kell, hogy a kedv meg az elszántság mellett a külső körülmények is megfelelőek legyenek: például annyi pénzt vihessenek haza a debreceni színészek is, amiből futja rendes otthonra, rendes életre, meg ha játszani kell esténként, bébicsőszre is.

További információkat és fotókat az előadásról itt, a Csokonai Színház honlapján találnak.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
A desszert esete a szójafasírttal a Csokonai Színházban	2017.10.08
Ilyenre csak a franciák képesek, meg a debreceni nők	2017.10.05
Debrecenben megtudjuk végre, milyen a negyvenes nők élete	2017.10.26