Olvasmányos utat nyitottak a halhatatlan Arany Jánoshoz

---

Debrecen – Tekintélyes irodalmárok, szakavatott középiskolai és egyetemi tanárok járultak hozzá munkájukkal ahhoz, hogy minden versszerető embernek lebilincselő olvasmánya lehessen ez a kötet.

---

Van a Nagykunság Hortobággyal határos szegletében egy kicsiny, a többi közt karcagi, kisújszállási, mesterszállási alkotóműhelyeket magába foglaló irodalmi-művészeti-helytörténeti erőtér, amely ki nem alvó szellemi fényeivel képes bevilágítani környezetét és jobbnál jobb műalkotásokat, tanulmányokat, könyveket bocsát ki.

Majdhogynem úgy, ahogy – elnézést a szokatlan hasonlatért – a hajdúsági löszhát földjei ontották nemrég a kiváló minőségű terményeket, feldolgozásra szánt alapanyagokat (cukorrépát, zöldborsót, csemegekukoricát, szántóföldi paradicsomot) a környék élelmiszeriparának. Azok a cukor- és konzervgyárak jórészt már odavannak, elemésztette őket a nagy európai integráció meg a vele karöltve járó piacszerzés (vagy piackiárusítás), de a föld ma is terem, ahogy a szellem műhelyei is, hála Istennek, élnek, alkotóik tevékenyek, és szakmai tisztességük aranyfedezetként szavatol a közreadott tartalmak valódiságáért, időtállóságáért. Tevékenységük nyomán értékes kéziratok, képzőművészeti alkotások születnek még ott is, ahol a velük kapcsolatos munka körülményei mostohábbak a kívánatosnál, és a megbecsülés sincs mindig egyensúlyban a fáradozással.

Arany-emlékeink II avagy Furulyaszó a fűzfa alatt

Nem minden alap nélkül mondja a mesterszállásiak Falufigyelő című helyi lapját évtizedeken át szerkesztő többkötetes író, Kovács János – akit jómagam leginkább a Felsőmagyarország Kiadó gondozásában 2016-ban napvilágot látott “Megfogyva bár...” című esszékötete révén ismerek – a YouTube egyik videofelvételén, hogy

“sokszor bizony az alkotók nehezen megtakarított keresményeiből, barátok adományaiból jelenhet meg egy-egy könyv vagy fotóalbum.”

Hát, ez így van, ne is próbálja senki cáfolni! Miközben, persze, az is tény, hogy Kovács János idézett szavai mégiscsak egy könyvbemutatón, a 70. életévében járó Újszállási Rácz Lajos író, helytörténet-kutató életrajzi kötetének –  sorrendben talán a harmincadik könyvének – bemutatásakor hangzottak el nemrég.

Az említett műhelyek köréhez tartozó Újszállási Rácz Lajos a szerkesztője és – részben – szerzője annak az “Arany-emlékeink II avagy Furulyaszó a fűzfa alatt” című gyüjteményes kötetnek is, amely a dr. Ducza Lajos helytörténész mint sorozatszerkesztő által jegyzett Helytörténeti Füzetek 43. számaként jelent meg 2022-ben, Imre László irodalomtörténész akadémikus ajánlásával. Imre Lászlóval együtt tizenhárom szerző adott a könyvbe kisebb-nagyobb cikket, tanulmányt. 

Az “összeállítás abból az elgondolásból született, hogy fejet hajtson Arany János előtt, halálának 140. évfordulóján”, egyszersmind “folytatása kíván lenni a 2018-ban megjelent Arany-emlékeink kötetnek”. Az a könyv ugyanis “elismerést vívott ki több hazai fórumon és szakmai megítélők körében. Megjelent neves könyvtárakban, és nemcsak itthon, de helyt kapott a Library of Congress állományában is” – rakhatom sorba a nekibuzdulás okait.

A most megjelent kötet első szerkezeti része az 1834/35-ös iskolai tanévben a Debreceni Református Kollégiumból préceptornak, segédtanítónak “kiküldött (engedett) ifjú Arany” kisújszállási tanítóskodásába, magánéletének hangulatos eseményeibe, alkalmi szerepvállalásaiba enged betekintést, köztudott vagy kevésbé ismert részletekkel.

Kisújszállásra indulásától, vagyis attól kezdve, hogy – miként Dóczy Jenő írta 1929-ben a Protestáns Szemlében – “az újszállási rektor, Török Pál, préceptort keresett”, és azt “a szenior kiírta a fekete táblára”, a kollégiumba való visszatéréséig. Földraji értelemben kicsi kimozdulás ez, de – mivel Arany Jánosról van szó, akinek, úgy hiszem, lélekben mi, ma élők is százezrével diákjai, lelkes hívei vagyunk – országos fontosságú hírértékkel bíró történet. E megállapítással nem mondok ellent annak a feltételezésnek, amelyet az egyik közcím – Szalonta, Debrecen, Kisújszállás – még alá is támaszt, hogy a könyv Kisújszálláson kívül elsősorban Szalontán és Debrecenben tarthat számot átlagosnál nagyobb érdeklődésre. Tegyük hozzá, hogy a debreceni szerzők dolgozataira történő sok hivatkozás se okozhat különösebb meglepetést, így az se, hogy a könyv első felét záró szép szövegrészt is például Kiss Tamás költőtől kölcsönözte a szerkesztő. Attól a Kiss Tamástól, akit Debrecenben debreceni költőként tartunk számon, míg Újszállási Rácz Lajos kisújszállási költőként idéz. Gondolván: miért is ne idézhetné így, ha egyszer Kisújszálláson született. És igaza van. De most lássuk magát az idézetet a Kiss Tamás-féle cikkből, amely 1957 szeptemberében jelent meg a Hajdú-bihari Naplóban:

“Arany egyszerű, vergődésekben gazdag életének mindenesetre tanulsága az, hogy élet és alkotás között mindig van valami titok. Hogy lobbant fel ez a lángelme a szalontai földmívesek közül, s nőtt a Kollégium száraz brugóján, a Kunság szerény préceptori javadalmán a világirodalom nagyjai közé: Ossian, Aristophanes, Shakespeare társaságába? Ebben Szalonta után jórésze van, azt hisszük … Debrecennek, az anyaiskolának, talán egy kevés része az “erőgyűjtés” préceptori esztendejének is, amit itt most kegyeletből méltónak találtunk feleleveníteni.”

A kötet második szerkezeti egysége verselemzések fűzére, amelynek középponti tárgya a főcímbe foglalt utalásnak megfelelően (Furulyaszó a fűzfa alatt) egyetlen lírai mű: Arany Jánosnak A pusztai fűz című, 1852-ben írt költeménye.

A pusztai fűz

Kézenfekvő kérdés, hogy vajon miért esett a választás erre a Nagykőrösön született versre. Miért épp az 1851-től 1860-ig tartó nagykőrösi főgimnáziumi tanárság évtizedében, a költőnek e magasba ívelő s a magyar irodalmat remekművek sorával gazadagító korszakában született költemény került be a tematikába? A válasz, az élethosszig ható motívum a költő egyik fiatalkori tájélményében rejlik, és egy fűzfával kapcsolatos, amely fűz – és ebben egyetértésről tesznek tanúságot a szerzők – valóban létezett a Karcag és Kisújszállás között félúton levő Pingyó csárda közelében.

A szerkesztő felkérésére tekintélyes irodalmárok, szakavatott középiskolai, egyetemi tanárok járultak hozzá munkájukkal ahhoz, hogy a könyv végülis diáknak, tanárnak, minden versszerető embernek lebilincselő olvasmánya lehessen. Én nagyon megszerettem, újra és újra belelapozok. Legtöbbet Rideg István A pusztai fűz és környezete című dolgozata fölött töprengek. Az ő alapossága, ügypártoló szeretete és teherviselése fölött. Mert szellemi munka ide, szellemi munka oda, mindegyikre szükség van a jó teljesítményhez. És Rideg István barátom, aki eljutatta hozzám a könyvet – amelynek ő nem mellesleg nyelvi lektora is – birtokában van ezeknek az istenáldotta javaknak. Hogyne éreztem volna hát magamat megtisztelve, amikor már a tanulmányírás kezdetekor beavatott e munkájába, átirányítva hozzám egy keveset az őt hevítő belső feszültségből. Érthető is a feszültség, ha egyszer az ember egy igazán komplex verselemzést kíván felmutatni, a keletkezés sokrétegű meghatározottságától indulva a nyelvi, nyelvzenei szépségek, a hangsúlyos és időmértékes metrumok vonulatainak tüzetes vizsgálatán át az egyes hangok mélyéig hatolva.

Magát az emlékállítást a fent leírtakhoz képest is már-már egyedivé avató különlegessége a könyvnek ugyancsak egy verselemzés, amelynek azonban a tárgya nem A pusztai fűz, hanem Arany Jánosnak egy másik, mintegy tíz évvel később született, emennél többször idézett remeklése, a Magányban című költemény. Amikor Halászi Aladár író- és költőtanárnak ezt a tanulmányát elolvastam, úgy éreztem, hogy új dimenziója nyílt meg előttem Arany emberi, művészi nagyságának.

A fontos aktualitásokkal is üzenő dolgozat írója segít megeleveníteni a XIX. század hatvanas éveiben erjedésnek indult nagy magyarországi politikai változást.

A szépséges versre hangoltan nemcsak a vesztes forradalom és szabadságharc utáni megtorlásokkal járó fájdalmat és az abból való lassú gyógyulást, lábadozást érzékelteti, plántálja mai talajba, hanem “az élet újrakezésében” reménykedő, az új bizonyosságért sóvárgó népnemzet kérdő-várakozó tekintetét egyre inkább magán érző költőzseni példamutató felelősségét, rendületlenül bizakodó, biztató hazaszeretetét is.

Hányszor de hányszor ér bennünket váratlan meglepetés a barátok munkáját olvasva! Vagy postai küldemények átvételekor, amikor hozzánk közelálló személy által feladott könyv bukkan elő a borítékból. Először jön a meglepetés, majd, miután kiderül, hogy milyen szép olvasmányélményben részesültünk már megint, következik az igazi öröm. Amilyet például akkor éreztem, amikor a karcagi Bihari György Horvát Sándor igazsága című kisregényét elolvastam, amelynek a hozzám vezető útját – mondjam-e? – ugyancsak Rideg István egyengette.

Az örömök öröme azonban még hátravolt. Arany Jánossal kapcsolatos ez is, ezért elmondom. Én Rideg Istvánnak A pusztai fűz és környezete című tanulmányából tudtam meg – amit akkor rajtam kívül talán már mindenki tudott a hazában – hogy 2017-ben, a költő születésének 200. évfordulóján A walesi bárdok című remekművéért Montgomery város díszpolgári címmel tüntette ki Arany Jánost. Hát csak annyit mondhatok: magyarként olyan elégtételt, mint akkor, amikor ennek a csodálatos eseménynek a híre, ha késve is, hozzám megérkezett, én életemben talán még sose éreztem. Az idézett tanulmány elolvasása óta tartom számon azt is, hogy Karl Jenkins walesi zeneszerző 2011-ben nagyszabású kantátát írt a balladára (ahogyan arról később tájékozódtam, Irinyi László koncertrendező felkérésére). „Olyan művet szerettem volna komponálni – nyilatkozta Jenkins –, amelyben a hagyományaikra, nyelvükre és nemzeti örökségükre méltán büszke kis népek szabadságvágyát ábrázolhatom a zene eszközeivel” – idézhetem a Zeneakadémia honlapjáról. A kantáta ősbemutatója Budapesten volt, és az összevont kórusban énekelt a Debreceni Kodály Kórus is. 

Amit érdemes még tudni a kötetről

A könyv borítója a szerkesztő Újszállási Rácz Lajos rajzának felhasználásával készült. A cikkben szereplő illusztráció, Rácz Lajos rajza Arany János érkezését mutatja Pápaiékhoz a Rézműves utca 18. szám alatti családi házhoz 1834. március 19-én 11 órakor.

Ahogyan az a könyvben olvasható,  Pápai István egyházi kurátor döntött Vásárhelyi Dániel segédlelkésszel Arany János Kisújszállásra hívásáról. Pápai István a fiával, Istvánnal együtt a préceptor lelkes támogatójának bizonyult. “Megszervezte, hogy a tanítót fogadják a város vezetői is, így Kaszás István főbíró, Ungi Márton vezető lelkész és mások. Pápai István intézte az ingyen ebédeket is, melyeket a szülők adtak a tanító úrnak. Ő állapította meg, hogy a hónapnak mely napján, melyik szülő küldje az ételt, esetleg fogadja vendégül Aranyt.”