Pipszi fogta meg a színésznőt, aki régen Budapestet járta be, most Debrecent

---

Debrecen – Itt igazából másfajta szerepek találtak meg eddig, mondja Zeck Juli, aki Hrabal feleségét kelti életre a Házimurikban. Interjú.

---

Zeck Juli főszereplésével nemrég mutatta be a Csokonai Színház Hrabal Házimurik című kisregényének színpadi adaptációját. A színésznőnek nincs egyszerű dolga, hisz a monodrámában megjeleníti az összes szereplőt, ráadásul új arcát is megismerhetjük, hisz a Debrecenben ráosztott karakterektől merően eltérő figurát alakít. A Házimurik Hrabal és felesége, Pipszi megismerkedésének és szerelmének története a negyvenes-ötvenes évek Kelet-Európájának színfalai előtt.

Fotók: Máthé András

Dehir.hu: A Tüzet viszek Hubay-darabban színészként játszottak együtt Téri Sándorral, most ő rendezte a Házimurikat. Az előadás itthoni ősbemutató, ráadásul nehezített pályán mozog, hisz monodráma készült az életrajzi kisregényből. Mikor született meg Téri Sándorral a közös munka ötlete?

Zeck Juli: Számomra Sándor nagy emberi találkozás volt. A Tüzet viszek próbafolyamata alatt nagyon sokat beszélgettünk. Kiült néha próbát nézni és sok olyan ötlettel állt elő, amelyek segítettek a szerep megformálásában. Azt, hogy újra együtt dolgozunk, igazából a véletlen szülte. Mindenképp szerettem volna készíteni egy önálló projektet. Nem akartam megvárni, hogy mit hoz az élet, mit osztanak rám, egyszerűen az volt a vágyam, hanem valami belőlem induljon ki. Megszületett bennem erre egy belső igény. Kíváncsi voltam, hogy ez mit eredményez, és végül ezt a monodrámát hozta. Megkértem Ernyei Bea dramaturgot, hogy keressen nekem szövegeket. A három ajánlott darab egyike a Házimurik volt. A kisregénytrilógia (Házimurik, Vita Nouva, Foghíjak – a szerk.) mindegyik darabja nagyon tetszett, már csak azért is, mert

nem Hrabal, hanem a felesége szemszögéből látunk mindent, vagyis Pipszi, Eliška Plevová meséli el, hogy hogyan ismerkedtek meg az íróval és hogyan éltek.

A trilógiában az egész életük benne van. Nyáron azon gondolkodtam, hogy hol, milyen körülmények között mutathatnánk be a darabot, ki rendezze. Sándorral egy budapesti reklám castingon futottam össze, itt meséltem neki az ötletemről, és meg is kérdeztem, hogy nem lenne-e kedve megrendezni a Házimurikat. Kért egy kis gondolkodási időt, hogy tudjon a szöveggel foglalkozni, aztán igent mondott, és elkezdődött a közös gondolkodás. Sándor készített egy adaptációt, ami tetszett Gemza Péter művészeti vezetőnek is, így került a darab a Csokonai Színházba.

Dehir.hu: Miért épp a Házimurikra esett a választás a három kisregény közül? 

Zeck Juli: Pipszi közel harmincévesen ismerkedik meg Hraballal, korban ez áll a saját koromhoz közel, de prózai oka is van annak a választásnak. Az egész életüket, mindhárom kisregényt elmesélni egy előadásban időben sem nem lett volna lehetséges. Nagyon izgalmas a megismerkedésük története, nem véletlen, hogy ebből a sorozatból ez a kisregény a legnépszerűbb. Pipszi karaktere fogott meg először, lehet hogy azért is, mert Debrecenben igazából másfajta szerepek találtak meg eddig.

Pipszi nagyon érzékeny, nehéz sorsú lány, akinek volt egy másik szerelme Hrabal előtt, egy zenész, aki elhagyta. Ez a férfi arra kérte Pipszit, hogy készítse elő az esküvőjüket, aztán megházasodott egy másik nővel.

Pipszit ez annyira megviselte, hogy volt egy öngyilkossági kísérlete. De van egy másik vonal is: ő egy gazdag, német, nagypolgári családból származó lány, akiknek elveszik a vagyonát és nem hagyják, hogy elutazzon az öccsével és a szüleivel Bécsbe. Elveszíti a szeretteit és Prágában marad a testvérével. Mire Hraballal találkozik, már súlyos traumákkal él. Dolgozik egy gyárban, s lassan-lassan elveszíti az élet iránti érdeklődését. Épp csak él a világban, amikor megismerkedik Hraballal. Aztán kinyílik ez a világ, s kezdi átértelmezni mindazt, ami körülötte zajlik. Képes lesz arra is, hogy szerelmes legyen.

Dehir.hu: A Nyolc nő, a Tüzet viszek vagy a Hogyan nevezzelek? előadásokban valóban a karakán, határozott nőtípusok szerepeit kapta. De most nemcsak emiatt mutathatja meg egy másik színészi oldalát, hanem azért is, mert a Házimurik monodráma, vagyis jócskán lesz lehetősége alakváltozásokra, több szerepet is egyedül alakít. 

Zeck Juli: Igazából csak Debrecenben kapok ilyen karaktereket. Korábbi színházaimban, a Víg Színházban és Kecskeméten végigjátszottam több drámai szendét és naivát, de tény, hogy akkoriban huszonéves voltam. Játszottam Melindát a Bánk bánból, Az eltört korsóból Évát. Debrecenbe harminchárom évesen szerződtem, vagyis a közben eltelt idő is előhívott más habitusú szerepeket. Az én lelkialkatom viszont sokkal inkább Pipszi, főként az odaadása. Volt az én szerelmi életemben is egyfajta áldozatszerep, kicsit elvesztem magam egy párkapcsolatban és inkább a férfire koncentrálok, de a lelkialkatom, az érzékenységem, a fájdalmaim közelebb állnak a Pipsziéhez, mint a határozott nőkhöz. Ugyanakkor abszolút érzem, hogy miért ezeket a szerepeket kapom, és

örülök, hogy a végletekben kipróbálhatom magam.

Persze Pipsziben is van elszántság, hisz ő maga dönt úgy, hogy megkeresi Hrabalt, elmegy a munkahelyére, ami ritka női gesztus, de ezáltal, vagyis a Hraballal való kapcsolata miatt nyílik ki számára a világ, kezd visszatalálni önmagához és a nőiségéhez. A kérdés másik felére válaszolva: tényleg jó feladat több szerepben feltűnni, de ez nem azt jelenti, hogy eljátszom a többi karaktert is, inkább gesztusaikban, hangütésükben mutatom meg őket. Mindent Pipszi szűrőjén keresztül látunk.

Dehir.hu: Fontosnak tartották, hogy Hrabal világa, életszeretete átszűrődjön a darabba?

Zeck Juli: Nagyon erős cél volt, hogy megmutassuk Hrabal életszemléletét és azt, hogy ez hogyan hat Pipszire. A darab gondolatrendszere Hrabal filozófiája, hisz neki saját döntése volt, hogy kilép a polgári világból. A való világ, a nyers élet érdekelte. Fontos különbség kettejük között, hogy Pipszi nem saját döntésből csúszott le. A regényben és előadásban is lényeges, hogy Hrabal a létezésével, amit mond Pipszinek és ahogy szereti, azzal hívja fel a nő figyelmét, hogy nem kell szomorkodni, sajnálkozni, mert úgy is lehet szemlélni a világot, sőt boldognak lenni, hogy ne érezzük magunkat rosszul. Vegyük észre ezekben a legrosszabb helyzetekben is azokat az apró örömöket, amelyek fontosak. Egy másik látásmódot tanít meg Pipszinek.

Dehir.hu: Pipszi tanult életszeretetéből van Zeck Juliból? Mivel tölti az időt, amikor épp nem próbál vagy játszik?

Zeck Juli: Sok mindent csinálok, például jógázom, ami mindig helyre tud rakni és ki tud kapcsolni. Ez szinte egy meditáció, gondolkodásmód, már-már életmód nálam. Sokat olvasok, de ha nagyon fáradt vagyok, és nem akarok semmire sem gondolni, akkor takarítok. Ilyenkor, mivel semmire nem akarok gondolni, mindig eszembe jut valami jó dolog. Van egy nagyon komoly szerelem is az életemben, így a mostani életem sokkal erősebb, intenzívebb, és a színházon kívül is kreatívabb annál, ahogy eddig éltem, és szinte nehezen tudok a korábbi életemről beszélni. De hogy mi vagyok még én? A sok-sok séta. Elképesztően sokat tudok gyalogolni. Régen Budapestet jártam be, most Debrecent. Nem hallgatok zenét, csak megyek az utcán. Órákig. Ez szintén egy meditáció. Van, amikor tudatos, mert azt érzem, hogy szükségem van rá, hogy kiürüljön az agyam, és van amikor csak úgy rovom az utcákat és azt sem tudom hol vagyok.

Dehir.hu: A Csokonai Színház honlapján, a társulati tagok bemutatkozásánál azt írja: úton vagy, de a Pessoa idézet sem az állandóság dicséretéről szól…

Zeck Juli: A Parancsolj tündérkirálynőm! című Ruttkai Éva könyvet olvastam még akkortájt, amikor eldöntöttem tizenhat-tizenhét éves koromban, hogy színésznő szeretnék lenni. Nagyon tetszett Ruttkai Éva színházhoz való hozzáállása, a könnyedsége, nőiessége, érzékenysége. Az, hogy mennyire komolyan veszi a hivatását, és mennyire rálát arra, ami körülötte történik. Van abban valami iszonyú nagyvonalú, ahogy ezekről beszél. Tündérkirálynő, de nem az, aki ül a toronyban, hanem aki kívülről képes rálátni mindenre.

Dehir.hu: Megvan ez a képesség önben is? 

Zeck Juli: Azt gondolom, igen. Az egész életem egy költözés, egy utazás. Egy városban két-három évet sohasem töltöttünk. Nem tudom úgy felfogni sem a munkahelyemet, sem a színházat, ahol éppen dolgozom, hogy ez valami végleges, valami állandó. A változás mindig ott sejthető.

Dehir.hu: Vágyik arra, hogy egyszer csak megállapodjon? 

Zeck Juli: Persze, de még nem most. A szüleimmel is állandóan úton voltam, ebben nőttem föl, ezt igénylem, de mindig volt otthonom. A rendszerváltás előtt szöktünk Romániából Magyarországra. Tudok kötődni emberekhez, közösséghez, de helyhez nehezebben. Vonz a változás.