Scorsese újfent megmutatja, hogy semmit sem veszített korábbi energiájából

---

Debrecen - Az ír képes azt hozni, amire számítunk a zsánertől, mégis helyenként teljesen felforgatja az elvárásainkat. Kritika.

---

Változik a filmművészet, a filmgyártás. Mindenhol azt hallani, olvasni, hogy semmi nincs már úgy, ahogy régen, és a jövő sem tartogat túl sok reményt a mozi szerelmeseinek. A jelenség leginkább abban a vitában tükröződik ki, ami az elmúlt hetekben foglalkoztatta a szaksajtót. Martin Scorsese, a filmlegenda véleménye szerint a Marvel-filmek nem többek vidámparki látványosságnál. Van, aki igazat ad neki, mások szerint kommentárja aránytalanul nyers.

Az ír

Az igazság túlzottan összetett ahhoz, hogy könnyedén állást lehessen foglalni. Az viszont mond valamit, hogy az egyik legnagyobb élő rendezőnk a korábbi tartózkodása ellenére is végül a streaming-szolgáltatókra fanyalodott. Hogy ott aztán élete egyik legnagyobb művét hozta össze, melyben egyszerre reflektál saját karrierjére, a filmművészet helyzetére, és a vitára, az már megint egy teljesen más téma.

Az ír egy epikus, majdnem négyórás összefoglalása a háború utáni Amerikában dúló szervezett bűnözésnek, Frank Sheeran veterán szemein keresztül.

Sheeran valós figura volt, aki a huszadik század leghírhedtebb bűnözői oldalán munkálkodott. Az évtizedeken átívelő történet mindenre kitér: Jimmy Hoffa eltűnésének rejtélye, a szervezett bűnözés rejtett zegzugai, és a politikával való rivalizálás és együttműködés is terítékre kerül.

A mozi az első olyan alkalmat jegyzi, amikor Al Pacino a nagymesterrel dolgozik, azonban nem ő az egyetlen színészóriás, aki visszatért a film kedvéért. Robert de Niro a kilencvenes évek óta nem tűnt fel Scorsese-filmben, és ha ez nem lenne elég, még Joe Pesci-t is sikerült visszarángatniuk a nyugdíjból. Hogy a majdnem egy évszázadot felölelő történetet megvalósíthassák, egy ultramodern, precíz technológiát használtak, mellyel a hetvenen túli színészeken évtizedeket fiatalítottak. A jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy működik, sőt. Bár eleinte érdekes ezeket az ismert arcokat újra fiatalon látni, és néha azért kilóg a lóláb, a technológia valóban meglepően meggyőző, és pillanatok alatt belefeledkezünk. A jövőre nézve a lehetőségek végtelenek, főleg úgy, hogy már most ilyen élethűre sikeredett a fiatalítás.

A film első felében Scorsese hazai terepen mozog. Bár a felütésben és a mozi általános hangvételében jelzi, hogy azért már ő is öregedett, eleinte sokszor eszünkbe jut majd a legkézenfekvőbb nagytestvér, a Nagymenők. Olasz maffia, gengszterek, poénos dumák, gyilkosság, lassú, de egyenes emelkedés a ranglétrán: a hozzáállás és a perspektíva más, de

Scorsese újfent megmutatja, hogy semmit sem veszített korábbi energiájából, és még sokadszorra is képes bennünket ugyanazzal elszórakoztatni.

Nem lenne olyan erőteljes a hatás, ha nem azok a színészek keltenék életre a figurákat, akik. De Niro már rég volt ilyen jó – az elmúlt években inkább a komikus, kicsit ripacskodó szerepeket szokhattuk meg tőle. Itt azonban újból elemében van, és Joe Pesci-vel egyetemben visszafogott, kimért, megfontolt alakítást nyújtanak. Munkájuk egyszerre átgondolt, merengő, mégis élettel teli. Pacino is örülhet, hogy ennyit várt a közös munkára a rendezővel, mert megérte. Magával hozta a tőle megszokott, bombasztikus, már-már túlzó színészi eszköztárát, amit itt is teljes mértékben kihasznál, azonban ő is mindvégig valóságos, hús-vér figura marad. Az alakítások és a film könnyen válhatott volna paródiává, szomorkás önismétléssé, azonban erről szó sincs. A színészek úgy hozzák a tőlük megszokott szerepeket, hogy közben egészen más szemmel tekintünk rájuk.

Mindez annak köszönhető, amit Scorsese a film második felében hoz.

Az ír képes azt hozni, amire számítunk a zsánertől, mégis helyenként teljesen felforgatja az elvárásainkat.

Gengszterfilmet látunk, de a reflektáló, keretes szerkezete miatt valami több lesz belőle. Továbbmegy a hasonló filmek átlagos végkövetkeztetésein, ahogyan Sheeran visszatekint az életére, és kezdi megérezni a számtalan meggyilkolt ember súlyát. Egy egész életnyi megbánással kell szembenéznie, ahogyan belekezd önvizsgálatába arra vonatkozóan, hogyan is tette őt tönkre a munkája. Eljött az idő, amikor fizetnie kell, és bizonyos szempontból Scorsese is ugyanezt teszi, azonban egészen más értelemben. A direktor is visszatekint karrierjére, életére, és tulajdonképpen a huszadik századra, és számot vet azzal, amit az évek alatt letett az asztalra. Mozija és karakterei már nemcsak dúskálnak a jelenben, hanem megöregedtek, és igyekeznek megérteni saját történetüket, múltjukat.

Ez az, ami kiemeli Az ír-t a hasonszőrű alkotások közül, és valami egészen különleges művé teszi. A hajlandóság az átértékelésre, a megfontoltság, a tematikus elemek és az archetípusok felforgatása és átgondolása. Scorsese ezáltal egész életművébe, és még korábbi gengszterfilmjeinek hőseibe is humanizmust csempészett, mely által legendákból és idézhető sorokból emberekké válhattak.

Egy olyan világban, ahol igazából már csak milliárdokat taroló képregényfilmekre van igazán igény, a rendező csak a Netflix-en valósíthatta meg nagyszabású projektjét.

A folyamatosan túlduzzadó gyártási költségvetést, a szabadságot és a három és fél órás játékidőt Scorsese egy korszakos mesterművel hálálta meg, mely amolyan lezárása is egy letűnt korszaknak. Ahogyan Tarantino idén visszaemlékezéssel és reflektálással igyekezett rávenni a nézőket, hogy a múlt bevonásával valahogyan találjanak utat a fenntartható jövőbe, úgy a másik nagymester is hasonlóképpen cselekszik. Hogy mi, a közönség, hogyan döntünk, mit választunk, csak rajtunk múlik. Az ír, akár Netflix-en, akár a moziban, kihagyhatatlan alkotás.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Szép csendben eltussoljuk azt, amiről beszélni sem szabad	2019.11.16