Sok rumos teát megivott Ady Endre Debrecenben

---

Debrecen – Erről is olvashatunk Ötvös Béla könyvében, mely egészen 1907-ig röpíti vissza az olvasót, s felidézi, milyen volt az élet annak idején a cívisvárosban.

---

Komádiban született, s itt, a cívisvárosban lett újságíró Ötvös Béla. Ködön át… című könyve egy olyan Debrecenbe viszi olvasóit – áthatva szeretettel és nosztalgiával –, amelyben mi nem élhettünk, csak nagy-, de inkább dédapáink. 

A huszadik század elején Debrecen izgalmas, nyüzsgő város. Vonzó egy tehetséges, kíváncsi fiatalember számára, aki újságírói karriert szeretne csinálni itt. Amikor megérkezik, rácsodálkozik a városi forgatagra, a korzóra. Nem számít, hogy télen fűteni sem nagyon tudja a szobáját, magával ragadja a jó száz esztendővel ezelőtti Debrecen hangulata. Ez az időszak, amikor egyszerre több újság is megjelenik, s a szerkesztők, a tollforgatók igen jó kollegiális viszonyt ápolnak egymással. 

Ötvös Béla kezdetben a Debreczeni Független Újsághoz szerződött, innen a Debreczeni Reggeli Újsághoz majd a Debreczeni Újsághoz igazolt át, mielőtt Fehér Dezső Nagyváradra szerződtette a Nagyváradi Naplóhoz. Volt tehát ideje és lehetősége alaposan megismerni és megtapasztalni a cívisvárosi sajtómunkások életét az első világháború előtti években. 

Akkoriban lapokban a hírek és reklámok mellett színes versikék, rövid, frappáns írások is elfértek. Olykor a szerzőket bíróságra citálták, néha párbajra hívták. Olyan nevek, a hazai és a helyi sajtótörténet szereplői is feltűnnek Ötvös Béla könyvében, mint Than Gyula, Sipos Béla és persze Ady Endre, aki már korán, igen fiatalon szoros barátságot ápolt az alkohollal. Különösen szerette a rumot, amit teába tett, úgy iszogatta – bár ahogy a szerző felidézi, az arányok fordítottak voltak: a rum mellé tett inkább egy kis teát, s ebből akár 20-30 adagot is elfogyasztott a későbbi nagy költő, aki végül Nagyváradra pályázott. Ami akkor sem volt túl messze Debrecentől. Ahogy Ötvös Béla kiapadhatatlan mesélőkedvvel felidézi, megesett, hogy ő maga csak azért vonatozott át oda, hogy egy pohár vizet igyon az egyik váradi cukrászdában.

Ady szerette ezt a várost, mint írja, megesett, hogy a Nagyerdő felől a belvárosba sétálva arra kérte barátait, tegyenek egy kitérőt csak azért, hogy a nagy múltú, kiemelkedő szellemiségű Református Kollégium mellett haladjanak el.

Ötvös elmeséli, hogyan lett Ady Endre a nagyváradi Szabadság című lapmunkatársa, de felvázolja Tóth Árpád alakját is, akit ugyan borongós hangulatú költőként tartunk számon, ám újságírói pályáját igen fiatalon, s meglepő módon egy vicclap szerkesztőjeként kezdte. 

Debrecen akkoriban komoly fejlődésen ment keresztül, polgári miliője kiemelte a hazai települések sorából. Nagy élet volt a városban, s ami itt történt, az bőséggel szolgáltatott híranyagot a sajtó számára – ötven évvel később, élete alkonyához közeledve pedig szép, néha mosolyra késztető, néha torokszorító emlékek sorát idézte fel Ötvös Bélában.

Nemcsak a kollégái és barátai elevenednek meg ebben a kötetben, hanem annak az időszaknak a kisebb-nagyobb eseményei is. Olvashatunk a Kossuth-kultuszról, az első debreceni autóról, meg egy olyan elképesztő szilveszterről is, amikor egy reménytelenül szerelmes fiatalember revolverrel kívánt véget vetni az életének, és bár a hullaházba került, onnan mégis élve távozhatott. Színes, fordulatos történetek idézik meg Pálfy József és Tisza István alakját, megelevenedik a színház és a kávéházak világa, és jót derülünk azon, hogyan bukott meg a sajtónak köszönhetően az osztrák főhercegnők terve, hogy csendben, inkognitóban érkezzenek meg Debrecenbe.

Ez az a kor, amikor sűrű pipafüst bodorodik a vendéglőkben, s a fiatal újságíró megkapja a figyelmeztetést a korosodó nemzetes úrtól, hogy növessze meg a bajszát, ha szeretné, hogy komolyan vegyék. Olvashatunk beszámolót arról, milyen tragikus fordulatot vehet egy vidéki mulatság, amibe szinte az egész falu belepusztult, de arról is, hogyan figyelmeztette Than Gyulát egy ismeretlen olvasója, legyen kedves a lapjában közölt folytatásos regény hősét végre kiszabadítani rabságából, különben lemondja az előfizetést. Az is kiderül, hogyan lettek a japánokból jappánok, illetve milyen „bonyadalom” támadt a nagyváradi püspöki kinevezés körül.

Bevallom, az egyik kedvenc történetem a kötetből az elmaradt esküvői tudósítás anekdotája. Ahogy Ötvös Béla megjegyzi, újságírónak születni kell, s ha valakiben nincsenek meg az ehhez szükséges képességek, az sok problémát okozhat a szerkesztőnek. Az ifjú és tehetséges újságírójelöltet – régies szóval: slapajt – a szerkesztő kiküldi egy érdekesnek ígérkező esküvőre. Ám hiába keresi a kéziratok között a beszámolót, semmi nyoma. Amikor számon kéri a fiatal tollforgatón, az zavartan közli, nem írhatott az esküvőről, mert nem tartották meg: a templom előtt a vőlegényt agyonlőtte az előző, elhagyott kedvese, a menyasszony meg ennek láttára szélszívhűdésben elhunyt...

Ötvös Béla néhány év után elhagyta Debrecent, de emlékeit magával vitte, megőrizte, s megírta. Amit ebben a kötetben találunk – ahogy unokája, Péter Sándor írja a Ködön át… előszavában – „nem csak Debrecen, a cívisváros kultúrtörténetének egy szelete, hanem része az egész magyarság sok évszázados történelmének is”. 

A Ködön át... elérhető – Ötvös Béla többi kötetével együtt – a Burgundia utcai Partium Házban. Ötvös Béla fotóját (Miklós Jutka felvételét) az Europrint gondozásában megjelent könyvből vettük át.