Szívesen lenne Kékszakállú a debreceni tehetség, akinek az opera a nagy szerelme

---

Debrecen – A Család-OK program keretében együtt lépett fel nagymamájával az Ady-gimnázium diákja, aki operaénekes szeretne lenni.

---

Ahogyan arról korábban már beszámoltunk, több mint 70 oktatási intézmény és több száz diák csatlakozott családjával a Debreceni Kőr Dáma Egyesület Család-OK Országos Koncertjéhez januárban. Az egyesület által szervezett hangverseny-sorozat fő célja az volt, hogy a Családok évében még inkább összekösse a családokat, összehangolja a generációkat: unokák, nagyszülők, szülők együtt adtak koncertet egy időben szerte az országban.

Sok más debreceni intézmény mellett az Ady Endre Gimnázium is csatlakozott a kezdeményezéshez, így itt is egy kellemes hangulatú délutánt töltöttek el a diákok családtagjaikkal. A gimnázium egyik tanulója, Papp Zoltán Bence egy különleges énekes produkcióval lepte meg társait és rokonaikat: nagymamájával a Csárdáskirálynőt idézték meg néhány perc erejéig. Amikor felcsendült a refrén, a közönség együtt énekelte a duóval, hogy „Jaj, cica eszem azt a csöpp kis szád...”. Hatalmas sikert aratott a páros: nem csupán a dallal, hanem a rögtönzött táncprodukcióval is.

Papp Zoltánnal és nagymamájával, Nyisztorné Pataki Mariannával egy hangulatos cukrászdában találkoztunk, ahol a közös fellépésről, a zenéről, illetve Zoli terveiről beszélgettünk.

- Ez egy nagyon édes kis történet – kezdi Marianna. – Délután 4 órakor csörgött a telefonom, az unokám pedig kérdezte, hogy el tudok-e készülni 5 órára, ugyanis énekelni és táncolni kellene vele. Hazasiettem átöltözni, majd időben megérkeztem az iskolába. Akkor tudtam meg, hogy az Ady-gimnáziumot is felkérték a programban való részvételre, Zolinak pedig a tanárnője szólt.

Az egész spontán történt, végig sem gondoltuk, hogy mi lesz. Még csak próbálni sem tudtunk rá, de óriási sikert arattunk, nagyon tetszett a közönségnek

– majd hozzátette: boldogsággal töltötte el, hogy az unokájával együtt állhatott színpadra.

Zoltán is élvezte a közös produkciót, habár sokkal jobban izgult, mint amikor egyedül énekel: ilyenkor ugyanis a másikra is oda kell figyelni.

A fiatal énekes sokat tanult a zenéről a nagymamájától, tehetségét, hangszínét pedig dédnagyapjától örökölte. Már kisgyerekként is jó hallással és ütemérzékkel rendelkezett, s az énektanárai is dicsérték. Zenetagozatos általános iskolába járt, majd céltudatosan az Ady-gimnázium drámatagozatára felvételizett. Körülbelül két éve körvonalazódott számára, hogy operaénekes szeretne lenni, azóta pedig igazi szerelme lett ez a műfaj.

- Már akkor is tudtam, hogy nem szeretnék úgymond civil szakmát, hanem a művészi pálya felé veszem az irányt. Először operetténekes, bonviván szerettem volna lenni, de kiderült, hogy nem tenor a hangom, hanem basszbariton.

Jobb is így, mert rájöttem, hogy közelebb áll hozzám a komolyabb műfaj, az opera. A hősszerelmes nem én vagyok, sokkal jobban szeretem a drámai pillanatokat megélni a színpadon, mint a szerelmes szárnyalást

– mondta Zoltán.

A 18 éves fiút nagymamája teljes vállszélességgel támogatja, s amiben csak tudja, segíti. Gyakran szerveznek közös programokat: együtt mennek színházba, hangversenyekre, vagy otthon, a televízióban néznek operákat. Mint mindenkinek, neki is megvannak a kedvencei és az álomszerepei is.

- Az ember mindig a saját nyelvén szeret a leginkább énekelni, hiszen így tudja átadni igazán a gondolatait, az érzéseit. Nagy vágyam, hogy Bartók Béla Kékszakállúja lehessek, de szívesen játszanám még Mefisztót a Faustból.

Nagyon sok basszusszerep van, ami tetszik még, az a Bánk bán, a Tosca és a Don Giovanni basszbaritonjai, vagy más Mozart-darabok víg basszus szerepei. Utóbbiak ugyan kevésbé állnak hozzám közel, de nem szeretném korlátok közé szorítani magam, ezekben is megmutatnám, mire vagyok képes.

Zoltánnak ugyan még két év hátravan az érettségiig, de már konkrét elképzelése van a továbbtanulást illetően.

- Zeneművészetire készülök, azon belül is a klasszikus énekművész szakra, ott van ugyanis az operaénekesi szakirány. Az, hogy melyik városban, függ attól, hol indítanak képzést, illetve milyen hangfekvésű énekest keresnek. Szeretem Debrecent, de a fővárosban lényegesen több a lehetőség. Nem feltétlen a tanárok, vagy a tanulási lehetőség miatt, hanem a kör, amiben az ember mozog. A fellépési lehetőségek köre sokkal szélesebb, mint itt – sajnos. Debrecenben Mohos Nagy Éva, a Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének vezetője számos nagy énekest képzett már. Ha maradok a városban, örülnék, ha tőle tanulhatnék. De ez még a jövő zenéje…