Találkozás egy fiatalemberrel: UV-fényben is megnézhetjük Makoldi Sándor képeit

---

Debrecen – Stílusosan az év leghosszabb napján nyílt meg a Kölcsey Központban a korai képeket felvonultató kiállítás.

---

Szinte fejfájdító meleg volt 2015 júniusában, mikor elsétáltam az Arany János utcára, Makoldi Sándor lakásába és műtermébe, ahol az akkor 70 éves festővel, tanárral és néprajzkutatóval beszélgettünk.

Úgy hiszem, a Mestert – ahogy általában barátai, tisztelői emlegették  – akkor is olyannak láthattam, mint mindig is. Szinte semmit nem változott azóta, amióta először találkoztunk még 1986-ban. (Legfeljebb a haja lett fehérebb.) Ő a tanítóképző főiskola tanára volt, mi frissen felvett hallgatók. Közvetlen volt, barátságos és komolyan vett minket. Bármiről beszélgethettünk vele, mindenhez voltak szavai, és ahogy az egyik évfolyamtársam (Szaladják István, aki azóta filmrendező lett) megjegyezte,

„ez a Makoldi Mester bármit mond, az mindig olyan kerek egész, minden a helyén van”.

Négy éve a képei között arról is beszélgettünk, milyen is volt, amikor 1972-ben az első debreceni kiállítását betiltották

- Akkor még a szocializmusban voltunk, és amit én akkor festettem, az semmiképpen nem fedte azt az eszmeiséget, amit a képzőművészetről gondoltak, és egy fiatal alkotótól elvártak volna. A kiállításom vasárnap megnyílt a TIT (Tudományos Ismeretterjesztő Társaság) székházában, másnap reggelre meg már le is szedték a képeimet – mesélte a Mester. – Nagy mázlim volt azzal, hogy betiltották a tárlatot. Másnap az egész Csokonai Színház itt volt nálam. Becsengettek, kint állt az ajtóban a társulat, az élen Neményi Lilivel, nálam, az akkor 27 éves művésznél, hogy beengedném-e őket, mert hallottak a kiállításról, és szeretnék megnézni. Pár nap múlva meg az orvosi egyetem nagy tekintélyű professzorai jöttek... Szóval fantasztikus volt az akkori debreceni értelmiség. Még tudták, hogy egy fiatalnak mit jelent egy ilyen pofon, s egy ilyen gesztussal odaálltak mellé. Ez egy életre tartást adott nekem. Az, hogy az előző generáció, a kortárs figyel rád, és felsorakozik melletted.

Milyen munkái voltak a fiatal Makoldi Sándornak, akit elsősorban a szerves műveltség kiemelkedő alakjaként tartunk számon? Nagy mesterségbeli tudás és felkészültség jellemezte azokat az alkotásait is. Új utakat keresett, merész, friss megoldásokkal állt elő – nagy hangsúlyt fektetett a színekre, és meglepő módon használta például a fluoreszkáló festékeket is: UV-fénnyel megvilágított képei meghökkentően látványos arcukat mutatták.

Földi Péter, a barát és kolléga írta róla: "szakmai felkészültsége a klasszikus értelemben is feltűnően magabiztos volt. Tobzódó vitalitása lényeglátó bölcsességgel párosult. Az általa teremtett színbelső tüze, energiája átértékelte a látványélményt."

Makoldi Sándor idén lenne 74 éves: két esztendeje azonban már nincs közöttünk. Korai műveit felvonultató tárlata stílusosan az év legfényesebb, leghosszabb napján nyílt meg a Kölcsey Központban.

Képei előtt az Arco Nobile vonósnégyes muzsikált, majd Földi Péter beszélt – torokszorítóan pontosan és szépen. Karinthy szavaival indított, felidézte a "találkozást egy fiatalemberrel", aki már 1963-ban kész alkotó volt, beszélt máig érvényes művészetéről, valamint az emberről is, akit sokan ismertek és szerettek – majd azzal zárta le hirtelen: nagyon hiányzik...

Tóth András, a kiállítás szervezője elárulta, hogy a 42 kép jó részét Tokajból hozták el, három itt volt Debrecenben (kettő a barátoknál, egy a családnál).  A legkorábbi munka 1961-ből, a legkésőbbi 1989-ből származik. (Bár van egy 2003-as önarckép is, az ilyen értelemben „kakukktojás”.)

Hétfőnként (és a Múzeumok éjszakáján is!) UV-fényben lehet majd megtekinteni a tárlatot, melyet a Mester özvegye, Makoldi Sándorné rendezett.