A hatvanas évek világát idézi meg Tarantino legújabb nagy dobása

---

Debrecen - A Volt egyszer egy... Hollywood jól illeszkedik a kultrendező életművébe: remek zenék és színészek teszik igazán feledhetetlenné a mozit. Kritika.

---

Kilencedik filmjéhez érkezett Quentin Tarantino: kérdés, hogy a következőnél tényleg leteszi-e a lantot, a rajongók egyértelműen azért tüntetnek, hogy hasonló se forduljon meg a fejében. A Kutyaszorító óta sikert sikerre halmozó kultrendező a jóformán kamaradrámaként is felfogható 2015-ös Aljas nyolcas után jelentkezett új filmmel. A Volt egyszer egy... Hollywoodtól már sokan akkor elaléltak, amikor a színészgárdával szembesültek: Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie és Al Pacino is játszik a filmben. Az előzetes a rendezőre jellemző sítlus és kézjegyek sorát vonultatta fel, így izgatottan ültünk be a filmre.

Volt egyszer egy... Hollywood

És csalódnunk sem kellett: többek között a fanyar humor, a Tarantinótól megszokott történetvezetési stílus, a kiváló zene és a remek színészi játék teszi feledhetetlen mozis élménnyé új dobását.

Ami pedig a sztorin felül még élvezetesebbé teszi a mozit az az, hogy olyan hibátlanul megidézi minden elemében a hatvanas évek világát, hogy hosszú órákra elfelejtjük azt, hogy 2019-et írunk. Ott sétálunk a hippik között, érezzük a konzerv kutyaeledel szagát, az arcunkba száll a klasszikus westernfilmjelenetekből a lovak által felvert por, együtt rójuk Brad Pittel az utakat elképesztő sebességgel, ütött-kopott járgánnyal.

A történet egy lecsúszott, italba menekülő egykori filmsztár, Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) és kaszkadőre, Cliff Booth (Brad Pitt) nem hétköznapi kapcsolata és kalandjai köré szerveződik 1969 februárjának két napján és augusztus 9-én. Szomszédjuk a roppant bájos Sharon Tate (Margot Robbie), aki Roman Polański feleségeként vonult be a köztudatba. Vajon hogy élik meg ezt a tikkasztó nyarat, amely egy sor furcsa hippit is kitermel egy isten háta mögött ranch-en?

A Becstelen Brigantyk után újra kihangsúlyozza Tarantino, hogy mindennél jobban utálja a nácikat, most pedig megtudhatjuk azt, hogy a hippikről sincs jelentősen jobb véleménye.

Bár annak fényében, hogy a bukott zenész és szektavezető Charlie Manson utasítására három elborult hippi brutálisan meggyilkolta 1969. augusztus 9-én a nyolc és fél hónapos terhes Sharon Tate-et és négy barátját, nem is csoda, hogy Tarantino nem szívleli ezeket a betépett arcokat, és égető vágyat érzett arra, hogy legalább gondolatban másként mozgassa az esemény szálait. Mi több, visszájára fordítsa a gyilkos fegyvereket, és egy véres fantazmagóriában igazságot tegyen egy olyan ügyben, amely 50 éve elborzasztja az embereket világszerte.

Viszont az szinte érthetetlen, hogy egy visszaemlékezés erejéig miért kellett Bruce Lee-t mind harcművészeti, mind emberi szempontból a porig alázni: az a jelenet, amiben megmérkőzik Cliff-fel, lényegében csak arról szól, hogy őt kifigurázzák. (Érthető, hogy a 46 éve elhunyt színész lánya, Shannon Lee több fórumon szót emelt az arrogáns ábrázolásmód ellen.) Sőt, állítólag Roman Polański véleményét is elfelejtette kikérni Tarantino: lehet nem ártott volna, hisz a rendező alakja is több ízben megjelenik, és néhány sértőnek ható megjegyzés is elhangzik róla.

De mindez hozzátartozik a kultrendező stílusához, filmjeinek többsége cinkos összekacsintásokkal van tele. És nagyon egyértelmű az, hogy számos korszak filmtermésével, kulturális közegével tisztában van: a spagettiwesternek vagy épp ötvenes évekbeli háborús filmek világát ugyanolyan autentikusan viszi vászonra, mint ahogy korábban például a Kill Billben a közepesen jó minőségű ázsiai harcművészeti filmek stílusát idézte meg.

A zenei betétek iránti csalhatatlan érzékét sem hagyta otthon Tarantino: egymást követik a jobbnál jobb dalok, amelyek még inkább a hatvanas évekbe repítik vissza a nézőket, akárcsak a zseniális jelmezek. Úgy is nosztalgiázhatunk ezen a filmen, ha nem is éltünk még abban az évtizedben.

A címválasztás egyébként kifejezetten zseniális, hiszen megidézi a nagy klasszikust, a Volt egyszer egy Vadnyugatot, valamint a mesékben visszatérő kezdésnek számító mondatra is reflektál: utal arra, hogy nem minden úgy látható a vásznon, mint ahogy a valóságban történt. És bár így történt volna... (Aki látta a filmet, tudja, mire gondolok.)

Tisztelgés egy letűnt korszak előtt, fanyar fricska az egykori lecsúszottaknak, vagy épp játékos, szinte tiszteletlen újragondolása egy brutális bűnténynek? Nem mindig lehet eldönteni, hogy milyen irányvonal van legmarkánsabban jelen a bő két és fél órás filmben, de talán nem is kell ezen rugózni:

pikáns egyveleget, szerethetően eklektikus és Tarantino-i pontossággal kimért filmet láthatunk, amely jól továbbviszi az egyedi stílusú rendező eddigi vonalát.

A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Apolló mozi, Miklós u. 1. Tel.: +36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 2D normál – 990 Ft, 2D gyermek/diák – 890 Ft, 2D csoportos (20 fő felett) – 790 Ft, 3D normál: 1220 Ft, 3D gyermek/diák – 1120 Ft, 3D csoportos (20 fő felett) – 1020 Ft.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Ilyen közel még sosem kerültünk Virginia Woolfhoz	2019.08.10
Olasz kiruccanás autóval – francia módra	2019.08.05
Így még biztosan nem látta Az oroszlánkirályt – szerencsére	2019.07.27