Térdig gázolt a folyóban a munkája miatt a debreceni grafikus

---

Debrecen – Hogyan lesz a látványból kép? Miért kell a művészi közeg, miért fontosak a kiállítások, a kollégák? Alkotásról, életről, képekről beszélgettünk Subicz Istvánnal. 

---

Subicz István rajz- és matematikatanár, de a számoknál mindig közelebb állt hozzá a művészet világa. Régen színekkel, manapság csak feketével, fehérrel és szürkével alkot nagyobb és kisebb képeket, rézkarcokat, linómetszeteket. Legutóbbi kiállítása, amely a Víz és korom címet kapta, január 17-ig tekinthető meg a Csapókerti Közösségi Házban.

Dehir.hu: Minek köszönhetően lett művész, mesélne a pályájáról?

Subicz István: Gyermekkoromban szabadidőmben nagyon sokat rajzoltam. Sikerem is volt a család és a barátaim körében, de ez még nem volt művészet, csak a rajzolás szeretete alakult ki bennem. Törökszentmiklóson születtem és ott is jártam általános iskolába, majd Debrecenbe kerültem az építőipari szakközépiskolába. Itt Gáspár Péter volt az osztályfőnököm, aki kedvelt engem és ráérzett arra, hogy milyen diák vagyok. Ekkoriban azonban még semmit nem láttam előre, nem rajzoltam hivatásszerűen, csak például akkor, ha az osztálytársaim megkértek, hogy rajzoljam le mondjuk a Rolling Stonest. Az építészszakmában nem akartam továbbtanulni, mert nem voltam annyira jó matekból meg fizikából, másrészt pedig éreztem magamban a művészi készséget.

Dehir.hu: Ez a készség hol bontakozott ki?

Subicz István: Tanárképző főiskolára jelentkeztem Egerbe és ez meghatározó volt a pályám során. Itt a csoportvezető tanárom Seres János, miskolci festőművész volt. Tőle

megtanultam a rajz fontosságát, hogy ez nemcsak „lerajzolása” valaminek, hanem sokkal inkább kompozíció és előadásmód.

Seres tanár úr vesszőparipája volt, hogy ragadjuk meg a formák a mozgását. Ő maga is erőteljes, határozott ecsetvonásokkal próbálta a látvány lényegét vászonra vinni. Egerben, az utolsó évemben ismertem meg a feleségemet. Ő már gimnazista kora óta tagja volt a debreceni Medgyessy Körnek. A főiskola után ifjú pedagógusként pedig én is csatlakoztam a kör munkájához.

Dehir.hu: Itt mit tanult meg?

Subicz István: A Medgyessy Kör nyári művésztelepei voltak az én egyetemem. Itt Bíró Lajostól tanultam a legtöbbet. Például a képi szemléletet, azt, hogy képként, képi viszonylatrendszerként lássuk  amit látunk, az anyagszerűséget, az artisztikumot, hogy mit használhatunk fel alkotás közben és mit nem. Megtanulhattam, hogy mitől kép a kép, és ezt később én is így adtam tovább a tanítványaimnak. Emellett Bíró tanár úr egy értékrendet is megmutatott, amelyben el kellett magunkat helyezni. Ekkor a 20-as éveim közepén jártam, iskolában tanítottam és még mindig nem körvonalazódott bennem, hogy hivatásos művész szeretnék lenni. Harminc éves  korom körül adtam be a jelentkezésemet  a Művészeti Alapba, amit ma már a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének hívnak. A felvétel jelentette, hogy megkaptam a hivatásos művész státuszt.

Dehir.hu: Mi szokta inspirálni?

Subicz István: Hogyan lesz a látványból, élményből, tudásból, kísérletezésből kép ? Miből lesz a kép, hogy lesz a látvány képpé – ezek érdekelnek leginkább. Sokat fotózok, leginkább olyan dolgokat, amelyekről azt gondolom, hogy kép lehet. Szeretem körbejárni a témáimat, megtapasztalni őket. Például Lengyelországban kétszer voltam művésztelepen egy kis faluban, egy folyó mellett.

Megismertem a vizet hajnali párás viszonyok között, felmentem a dombra, hogy onnan is rálássak, megnéztem a hídon a pókhálókat, éjszaka is megfigyeltem a folyót, még bele is mentem térdig.

Ezek után már nem is kellettek a fotók, mert bennem volt a téma. A minden érzékszervvel való sokoldalú megismerés mellett nagyon fontos még a témához való gondolati, érzelmi kötődés is.  Az anyaggal való kísérletezés is izgat, például: hogyan folyik szét a tinta a papíron, a legkülönbözőbb eszközök milyen nyomot hagynak a felületen.

Dehir.hu: A Víz és korom című kiállításának megnyitóján elhangzott, hogy a művészet magányos munka. Akkor is az, mikor a feleségével, Palotai Erzsébet festőművésszel munka közben megosztják a műtermet?

Subicz István: Magányos munka, mikor kitalálom az alkotás méretét, anyagát, elképzelem az utat, és ahogy az elkészül, vázlatokat csinálok, eszközöket szerzek be vagy gyártok. A szellemi felkészülés is olyan lépés, amit egyedül kell elvégezni.

Azonban ez a hivatás a magány mellett társakat is igényel, nem jó csak egy elefántcsonttoronyban dolgozni.

Kell a művészi közeg, kell kiállításokra járni, kellenek kollégák, szaktársak és kell valaki, aki megmondja, ha valami nem jó. Ez a legfontosabb. A legszigorúbb kritikusom a párom, aki kertelés és finomkodás nélkül elmondja, ha valamit eltúloztam, vagy még hiányzik néhány vonás.

Dehir.hu: Milyen lépésekből áll a mű útja, amíg eljut a gondolattól a kiállításig?

Subicz István: Az egyik leghosszabb folyamat az, mikor anyagtanulmányokat készítek több méretben. Van, hogy egy ilyen évekig mappában pihen. A vázlatok után a következő lépés az eszközök előkészítése. Sokféle szivacsom, ecsetem van, de már cipőkefét is használtam. Az műtől függ éppen mivel alkotok. Egy vékony ecsettel például nem lehet nagy felületet kitölteni. Mikor megvannak az eszközök, egy nagy levegőt veszek és elkezdem a felvitelt. Miután egy réteget felvittem, meg kell várni, hogy megszáradjon és ez így megy tovább a második réteggel, a harmadikkal… Fontos tudni, hogy mikor kell abbahagyni, hogy a kézmozdulat lendülete friss, a letétel természetes maradjon. Ezek az alapvető lépések, de lehet, ha holnap belefogok az alkotásba, akkor újabbakat találok ki, nem lehet tudni. A képnek végül egy kiállításon is meg kell mutatnia magát, nem lehet csak a mappában, nem feküdhet a műteremben. A kép egy neki való térben hat igazán.

Dehir.hu: Miért kapta a mostani kiállítása a Víz és korom címet?

Subicz István: A kiállított képeket akvarell papírra vittem fel tustintával. A tust a kínaiak találták fel, és a fenyőgyanta elégetése által keletkezett kormot használták fel hozzá. Ez megfogott engem: a korom azt jelenti, hogy valami elégett. A tűz, víz, hamu, korom, füst ősi jelképek : a születés, keletkezés, megtisztulás, szellem, életerő, áldozat jelképei. A kép létrejöttében ezeknek jelképeknek, tartalmaknak fontos szerepük van.

Dehir.hu: Mit tervez a jövőben?

Subicz István: Nagyobb méretben szeretnék gondolkodni, hiszen így még jobban le kell egyszerűsíteni a dolgokat. Minél kevesebb eszközzel kifejezni a lényeget, tömöríteni, a nagy felületen még inkább tilos mellébeszélni. Van egy olyan törekvésem is, hogy egy fehér, szürke vagy fekete részlet olyan tisztán hasson, mint a zenében egy hosszan kitartott hang. A festők mindig irigyelték a zenészeket, hiszen egy képtől el lehet fordulni, de a zene betölti a teret és ott van akkor is, ha behunyjuk a szemünket és hatással van ránk. Én is ilyen hatást szeretnék elérni, mint egy hang. Ezek mellett még sok tervem van, amelyeknek nem látom a végét, de pontosan ez benne az izgalmas. A kiállításokkal kapcsolatban: a 2019-es Debreceni Tavaszi Tárlat fődíjasa lettem, így a következő tárlat a többi díjazottal közös kiállítás lesz januárban a Kölcsey Központban.