Tizenkét év a kamera előtt: így nő fel egy kisfiú a vásznon

---

Lenyűgöző, korszakalkotó alkotás a „Sráckor”, amelyben egy fiú felnőtté válásnak mozzanatait örökítették meg. Olyan hosszú időn keresztül, hogy közben a néző maga is beleőszül. Kritika.

---

Képzeljük el egy pillanatra, hogy tizenkét éven keresztül életünk legfontosabb pillanatainál forog a kamera. De nem csak a szülinapi gyertyák elfújásánál, vagy amikor átvesszük büszkén a diplomát. A legintimebb és legbelsőségesebb pillanatok egyfajta időkapszulába zárulnak, és felnőttként visszanézve egy epikus sorsszerű szüzsévé fonódnak össze.

Egy ilyen film elkészítésére tett kísérletet Richard Linklater, az eredményt pedig döbbenettel fogadta a közönség. Azóta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál idei díjai közül bezsebelte a legjobb rendezőnek járó elismerést, és jelölték a filmet az Arany Medvére is. Nem véletlen, hogy a film máris nagy figyelmet kapott, hiszen  olyat mutat a néző számára, amit eddig ilyen formában egész biztosan nem látott még. Noha összességében nehéz végig ülni több mint 160 percet, végül minden fáradalom megtérül. A történetet teljesen felesleges, és nem is lehet tömören összefoglalni. A főszereplő Masont alakító Ellar Coltrane a valóságban is hatéves, mikor megkezdődnek a forgatások.

A történéseket részben a szereplők, részben maga a rendezőzseni életének egy-egy szegmense ihlette. A forgatókönyv eleinte csupán egy ötletmorzsa volt, amelyet az évek során toldozgattak-foltozgattak. Végül pedig megtörténik minden, ami az ember életében, felnőttéválás során megtörténhet. A szülők válnak, majd újraházasodnak. A család költözik, barátokat hagynak hátra, és iskolát, munkahelyet váltanak. Kisfiús, kamaszos majd fiatal felnőttkori belső vívódások folyamatát láthatjuk. Minden annyira életszerű, hogy szinte húsba vág.

A néző talán végig arra vár, hogy kiteljesedjenek, csúcspontjára érjenek a jelenetek. Grandiózus katasztrófák, gyászesemények, vagy katarktikus élmények mégsem történnek. Csupán az élet halad előre a medrében. Sokszor kiszámíthatatlanul. A megszokott filmes tetőpont talán azért marad el, mert a valóságban is hullámvölgyekből állnak az évek és a hétköznapok.

Ahhoz lehet leginkább hasonlítani az élményt, mint amikor egy jó adag ízfokozóval felturbózott vacsora után másnap egészséges, nyers zöldséget fogyaszt az ember, és nehéz élvezni a természetességet. Tompábbnak és laposabbnak tűnik. De tagadhatatlanul magával ragadóak a jelenetek, ahol belesüppedhetünk az epizódok életszerűségébe. De hogyan lehet megoldani technikailag egy olyan filmet, ami éveken át forog? Richard Linklater megkeresi a színészeit és megkérdezi tőlük: „Mit csináltok a következő tizenkét évben? Lenne itt egy kis meló...” Először is, a főszereplő nővérének saját lányát választotta,  akivel – mint bevallotta – a legnehezebb dolga volt.

A szülőket megformáló színészekkel korábban is dolgozott már, akik azonnal tudták, hogy vállalni fogják a feladatot. Az igazán kemény dió a Masont megformáló színész jelentette. Hiszen – gondoljunk csak bele! – egy hagyományos esetben a készítők pontosan tudják, hogy akkor és ott kire van szükségük. Itt millió bizoytalanság között kellett kiválasztani egy kissrácot, akiről nem tudhatták milyen kamasszá cseperedik. Szerencsére nem lőttek mellé. Ellar Coltrane alakítása, fejlődéstörténete természetes, magával ragadó – és nagyon valószínű, hogy utánozhatatlan.

Linklater munkásságától nem áll távol, hogy elnyújtott, akár éveken át tartó sorsdrámákat forgasson. De főleg az emberközeliséget igyekszik megragadni filmjeiben. Nem a jelenetek súlyára koncentrál, inkább arra törekszik, hogy az egész végeredményben valóságosnak és hétköznapinak hasson. Ilyen volt például a „Mielőtt felkel a nap”, ami trilógiájának első része volt. De a kísérletező hajlam  hamar megmutatkozott a technikával, szövegköztiséggel, és az idővel is kapcsolatban is. 2006-ban például egy korábban nem használt rajzfilmes technikával forgatta a „Kamera által homályosan” című filmet, Keanu Reeves-el.

Ez az alkotás nem csak technikai újdonság, de fantasztikus adaptáció a mai napig. Linklater itt is, illetve most a Sráckorban is bizonyította, hogy forgatókönyvírás terén is fantasztikus dolgokat hoz össze. Kultuszfilmgyanús alkotása tőlünk tízből tíz pontot kapott. A filmet szerzőnk az Apolló moziban látta. Ön is megnézheti: október 1-ig, 19.45 órai kezdettel, Apolló mozi, Miklós u. 1.
 Tel.: 36 (52) 417-847, e-mail: info@fonixinfo.hu. A pénztár nyitva hétfőtől vasárnapig: 12.45–20.45 óra. Jegyek: 
2D csoportos (20 fő felett) – 660 Ft, 
2D gyermek/diák – 760 Ft
 2D – 860 Ft

 3D csoportos (20 fő felett) – 890 Ft
 3D gyermek/diák – 990 Ft, 
3D – 1090 Ft