Tóth-Máthé Miklós: én is írhatnék pornográf regényeket, de akkor kupec lennék

---

Debrecen – Az igazi író nem adhatja fel, mondja Tóth-Máhté Miklós. Szerinte ha az író képes a hivatását másra cserélni, akkor hazudik. Interjú

---

Dehir.hu: Milyen az igazi komédia? Fontos, hogy legyen benne konfliktushelyzet, vagy tragédia? Ketté választható egyáltalán ez a két műfaj?

Tóth-Máthé Miklós: A Csokonai Színházban utoljára a Károlyi Gáspár című monodrámámat mutatták be, ami igazán szép sikert aratott. Azt maga Kóti Árpád színművész mondta Vidnyánszky igazgató úrnak, hogy jó történelmi drámákat írok, de azért a humorban is elég otthonosan mozgok, ezért be kéne mutatni valamelyik vígjátékomat is. Több művem közül is választhattak volna, de végül A rögöcsei csodát emelték ki, aminek nagyon örültem. Amikor történelmi drámát írok, akkor a téma mindig adott, hiszen általában egy konkrét személy köré épül fel a történet, ha viszont vígjátékot ír a szerző, akkor fontos, hogy először legyen meg az ötlet. Erre jó példa A rögöcsei csoda. Emberközeli ez a komédia, mert nekem mindig fontos volt, hogy a középpontban az ember álljon. A komédia a pénzről, a meggazdagodásról, az erkölcs eltiprásáról szól, ami mindig aktuális, s bár olykor szomorú a téma, mégis meg lehet ragadni a szarkasztikus, humoros oldalát a mondanivalónak.

 

Dehir.hu: Gondolom, minden műve olyan önnek, mintha a saját gyermeke lenne. Az ember általában nem tesz különbséget közöttük, de mégis, mi az a műfaj, amiben ön szívesen ír?

Tóth-Máthé Miklós: Minden írónak van kedvence, az enyém a novella és a dráma. Színészként is több éven keresztül dolgoztam színházban, de nem az indokolta, hogy én drámát írjak, viszont sokat segített benne, használni tudtam a színpadon megszerzett tapasztalatokat az írásban is. Írtam regényt is, bár nem ez a legkedvesebb műfajom, a hozzám legközelebb álló és sokak szerint is a legszebb könyvemet mégis ebben a műfajban készítettem el. Az angyalokat hajnalban visszahívják című könyvemet feleségem emlékére írtam, kettőnkről szól. Alapvetően hívő ember vagyok, így amikor a könyvet írtam, magam mellett éreztem a feleségemet, s tudom, lélekben még mindig velem van. Ebben az esetben nem a műfaj számított, hanem az, hogy kiről írtam. Ez mindent felülmúlt.

Dehir.hu: Márai Sándor írta azt egyszer, hogy az, akinek birtokában van a írástehetség, annak kötelessége élni is vele. Ön hogy van ezzel?

Tóth-Máthé Miklós: Én abban nem hiszek, hogy abba lehet hagyni. Ha valaki ezt meg tudja csinálni, akkor az sosem volt igazán író. Mindig csodálkoztam azon, hogy egyesek feladják a hivatást a politika kedvéért. Azt gondolom, az írás hatalom, s ha valaki ezt képes másra cserélni az számomra egyet jelent a hazugsággal. Aki igazán író, az csak akkor hagyhatja abba, ha a Jóisten is úgy gondolja. Egy igazi író sosem adhatja fel.

Dehir.hu: Mi az ami önt igazán érdekli, honnan meríti a témákat, mit keres a világban?

Tóth-Máthé Miklós: Nagyon sok minden érdekel, de ez nem jelenti azt, hogy mindenből jó könyvet lehet írni. Érdekes módon több jó munkám is készült megrendelésre. Az egyik ilyen téma volt nemrég Bakócz Tamás, akiről drámát írtam, és egészen jól sikerült.

 

Dehir.hu: Önnél elő szokott fordulni, hogy az elkészült művön változtat még valamit? Javít, finomít rajta?

Tóth-Máthé Miklós: Nyilvánvaló, hogy bizonyos esetekben változtat az ember. Az egyik ilyen idevágó eset a Tűz és kereszt című drámámmal kapcsolatban történt. Abban a pillanatban, amikor színpadra vittük, különleges kapcsolatom alakult ki a rendezővel. Ez olyan, hogy ha ő valamin változtatni akar és az szerintem is segít a művön, akkor természetesen belemegyek a módosításba. Emlékszem, hogy az én első változatomban az egyik szerep kisebb volt, s a rendező javasolta, hogy erősítsünk az identitásán. Megcsináltam, és kialakult egy erőteljes kontraszt egy másik karakterrel. A bemutató mindig hatással van a műre. A rögöcseinél is volt ilyen. Párttitkárból papot csináltam, mert beláttam, hogy egy komédiában a helyzetkomikum, a humor hangsúlyosabb tud lenni, ha szerepel benne egy pap. Mindig van lehetőség, átmegy az egész csapatmunkába. A komédiában nagy a mozgástér, a színészek például kötelességüknek érezték, hogy legyenek benne általuk kitalált bemondások, mert szerintük úgy viccesebbek a szituációk. Azt hitték, hogy nem veszem majd észre, partizánkodtak egy kicsit. Mondtam a rendezőnek, hogy ezzel vigyázzon, mert akár még visszafele is elsülhet a dolog. Végül jól sikerült.

Dehir.hu: Önkritikus önmagával szemben?

Tóth-Máthé Miklós: Hogyne, természetesen. Szoktam magam dicsérni, de azért előfordul olykor, hogy szidom is.

Dehir.hu: Miben különbözik a szépirodalom a színházi drámaírástól?

Tóth-Máthé Miklós: Nem is tudom. Nekem valahogy a drámaírás mindig könnyebb volt, a regényírás nehezebben ment. Emlékszem rá, amikor egy regényt felkérésre írtam, az kutya nehéz volt. Szerintem értek a dialógusokhoz, s éppen ezért boldogulok jobban a drámákkal. A regénynél érzékletesen kell leírni azt, hogy az adott szereplő mit visel, honnan és hogyan érkezik meg a történetbe, ezzel szemben a drámában az ember a szereplő szájába adja a szavakat és ennyi. Ha regényt írtam, nagyon olyan téma kellett, ami megfogott.

Dehir.hu: Ön színészként is dolgozott, több darabban is szerepelt. Amikor drámát ír, saját személyiségét, karakterét is beleviszi a szereplőkbe, a történetbe?

Tóth-Máthé Miklós: Ez megkerülhetetlen, általában minden művem személyes ihletésű, valami olyan témából merítkezik, ami én vagyok, vagy valamilyen élményhez köthető. Érdekes, egyszer, amikor az unokám nézte A rögöcsei csodát a színházban, azt mondta az előadás után az anyjának, hogy olyan volt, mintha a nagyapját hallotta volna beszélni. Az ember nem tudja ezt kontrollálni, meg hát nagyon húznak az egyéniségek is. Azok akikről írok közel állnak hozzám, vannak hasonlóságok.

Dehir.hu: Ön sokféle sajtóműfajbon alkotott, a régi, irodalmi stílus azonban mára szinte teljesen kiveszett az újságokból. Mit gondol, mi ennek az oka?

Tóth-Máthé Miklós: Szerintem az olvasók részéről volna erre igény, de az újságok, a kiadók nem foglalkoznak ezzel. Elég csak arra gondolni, hogy most minden össze van keveredve, a minőségi szépirodalom és a tömegcikknek nevezhető ponyvák is szinte teljesen egybefolynak. Borzasztó, mennyi tehetségtelen ember nevezi magát írónak. Ez előbb utóbb letisztul. Az értékek megmaradnak, a többi pedig eltűnik. Csak reménykedni lehet abban, hogy ez az értékanarchia véget ér egyszer. Én is írhatnék pornográf regényeket, de akkor kereskedő lennék, kupec. Mindig azt mondom, hogy ha egyszer elmegyek, akkor nem mindegy, mi marad utánam.