Trendivé válhat az olvasás és az irodalom az interneten?

---

Debrecen – Több költő van, mint olvasó? Lehet, hogy az internet és az irodalom egymást egyáltalán nem kizáró fogalmak? Körinterjú.

---

Már nem is az első generáció éli életét szinte a nap 24 órájában a világháló bűvöletében. Fiatal debreceni írókat, szerkesztőket, irodalmárokat kérdeztünk erről a témáról, részben annak kapcsán is, hogy hamarosan már Magyarország második online kulturális felületek számára szervezett tanácskozását tartják március 29-én és 30-án a Modemben.

Dehir.hu: Kik olvasnak ma? Olvas ma valaki könyvet? Vagy mondjuk novellát és verset?

Áfra János: Olvasni mindenki olvas: Facebookot, híreket, cikkeket, egymás posztjait, ez vált az elsődleges kommunikációs csatornává. Az más kérdés, ki olvas könyvet. A statisztikák szerint a regények a legkelendőbbek, de talán azért is, mert ilyen terjedelmű írást nem igazán olvas az ember monitoron, verset, novellát inkább. Másrészt a verseskötet nem igazán kompatibilis a korral. Sokan olvasnak verset, de inkább a neten, folyóiratokban. Vannak gyűjtőoldalak, ahol viszont inkább csak egymást olvassák az emberek, s nem az elismert kortársakat. Látszólag több magyar költő van, mint olvasó.

Bódi Katalin: Sokan olvasnak, és sokféle az olvasók igénye és igényessége. Legtöbben talán nem lépnek tovább a bulvársajtó és a netes szemléző olvasás gyorsfogyasztó technikájától. Azok olvasnak szépirodalmat, akik függők, akik listát készítenek az olvasni vágyott könyvekről, könyvtárba járnak, néha könyvet vásárolnak, letöltenek, rajongva beszélnek olvasásélményeikről, továbbadják könyveiket, rábeszélnek másokat az olvasásra, és semmi más nem tudja helyettesíteni számukra ezt az örömöt. Átélik az olvasásban a lehetséges világokat, és értik, hogy az irodalom egyszerre tudás, szórakozás, emlékezet, élmény, megrendülés.

Heczeg Ákos: Elég felszállni egy buszra vagy vonatra, hogy lássuk, olvasni nem anakronizmus. Kérdés, mi kerül a kézbe... A kiadók jól reagáltak a megváltozott piaci helyzetre: a szépirodalom presztízsveszteségét az olvasói igényekhez való igazodással ellensúlyozták. Olyan széles a paletta, hogy mindenkit képes megtalálni egy-egy könyv, onnan pedig már csak egy lépés, hogy rendszeres olvasóvá is váljunk. A novella- és versírók helyzete ettől persze még nem lett könnyebb.

Lapis József: Ma többé-kevésbé ugyanazok a nyomdafestékfüggők olvasnak könyvet, akik tegnap is tették, és holnap is tenni fogják majd – de a holnaputánban már nem vagyok olyan biztos. Vannak ismerőseim, akik leszoktak a könyvről, pedig egy-két éve még mindennapi kenyerük vagy drogjuk volt. Különös ez, pedig azt gondolnám, hogy akit egyszer beszippantott egy jó történet csodája, kerül már egy mondat vagy verssor bűvöletébe, újra meg akarja ismételni az élményt. De be kell látni, a novella peremműfaj lett, a versolvasás pedig szubkulturális jelenség: kisszámú, de annál lelkesebb rajongótábora van a lírának.

Dehir.hu: A mai, a magyar és az irodalom együtt szitokszó vagy hívószó?

Áfra: Úgy növünk fel, hogy a média és az iskola sem ismertet meg velünk kortárs írókat, pedig a kortárs irodalom szeretete szocializáció kérdése. Ezért leginkább az oktatási rendszer a felelős. A kortársak olvasása legalább annyira szolgálná a tanulók – s a későbbi felnőttek – érdekeit, mint az írókét. Mai irodalomnak jó esetben azt nevezzük, ami saját, jelenkori problémáinkra reflektál, segít jobban megérteni helyzeteket, átélhetővé tenni addig ismeretlen valóságokat. Úgy vélem jó kortárs irodalomból nincs hiány Magyarországon.

Bódi: Hívószó, bár nem tömegek számára. Mintha éppen a netnek köszönhetően tudná manapság jól menedzselni magát a kortárs irodalom, trendivé válni, új műfajokat és nyilvánossági formákat alkotni. Szerencsére a könyvkiadók és  folyóiratok, de az igényesebb lapok is látnak fantáziát benne. Utóbbiak azt is pontosan felismerik és kihasználják, hogy a mai magyar irodalom politikus és közéleti vetületű is tud lenni, vagyis sajátosan teszi láthatóvá a mai társadalmi élet nem mindig szívderítő vetületeit.

Heczeg: Sok múlik az oktatási rendszeren és a szocializáción, de szerintem jó irányba haladunk az utóbbi felé. Akinek van rá füle, ma már talán könnyebben meghallja, hogy az irodalom nem zárult le Pilinszkyvel, mikor szinte egymást érik a felolvasások, író-olvasó találkozók. Amihez pedig közvetlenül van közünk, nem lehet elrettentő.

Lapis: Szerintem a kortárs magyar irodalom sokféle olvasói igényt képes lenne kielégíteni, de ahhoz kicsi ez a felület, hogy annak okait boncolgassuk, miért marad gyakran túl kevesek ügye. Valamit szerintem mi csinálunk rosszul, akiknek közvetíteni kellene a kortárs irodalmat, mert a kíváncsiság nagyfokú hiányát például nem érzékelem - de a legtöbben nem vagyunk ügyesek a népszerűsítésben.

Dehir.hu: Annak idején azt mondták, a másolás megöli a zenét. Az irodalmat megöli-e az internet?

Áfra: Az irodalom az internetre költözött. Nem csak másolatokban, de sokszor elsődleges szinten is. Leginkább a mérvadó kulturális felületek dolga megszűrni, hogy az új írások közül mi érdemel figyelmet, a legtöbben mégis nyilván azokat az oldalakat látogatják, ahova bármi felkerülhet. Furcsa paradoxon, aminek a kiküszöbölésére nincsen tökéletes megoldás, de a kulturális emlékezet úgyis elvégzi helyettünk ezt a munkát.

Bódi: Biztos vagyok benne, hogy nem, sőt szeretik egymást. A net a nyilvánosságot és a linkelő olvasást birtokolja a leginkább, illetve különös izgalmat jelent a blogok, fórumok, kommentelési lehetőségek használata, ami nem egy kortárs íróra van hatással, illetve nem egy író vált íróvá a fiatalok közül a netnek köszönhetően. A könyv sokkal intimebb olvasásmódot tesz lehetővé, számít a szöveg anyagisága, tárgyi mivolta, birtoklása az olvasás folyamatában. Az internetes olvasás egyik különlegességét én a nyilvánosság mérhetetlenül nagy lehetőségében látom.

Heczeg: Örök vita marad; ha arra gondolok, hogy számos esetben az internet nélkül sose váltam volna egy formáció rajongójává, azt látom, nincs mitől félni. Ahogy a minőségi zene, úgy a minőségi irodalom is inkább közönséget talál magának a neten. Anélkül pedig hosszú távon nincs értelme irodalmat művelni.

Lapis: Nincsenek ringben egymással – az internetnek vannak olyan lehetőségei, melyeket jól hasznosíthat és a maga javára fordíthat az irodalmi közélet. Talán lesznek olyan közvetítő közegek, melyek számára az irodalmiság idegenségként mutatkozik meg, de a világháló nem ilyen. Az irodalom egyébként elég igénytelen növény ahhoz, hogy sokféle közegben éljen. Az interneten még virulni is képes, hiszen rengeteg olvasó élteti, és korántsem mind felületes olvasó.

 

 

Dehir.hu: Nemrég arról folyt vita a Dehiren, hogy a középiskolásokat kirázza a hideg a kötelező irodalomtól. Mi van a kortárs szerzőkkel?

Áfra: Meggyőződésem, hogy a fiatalok éppen azért nem olvasnak tömegesen kortársakat, mert a – ma már sokszor idegennek ható – klasszikusok tanterv által kötelezővé tett bevasalásával elveszik a kedvüket az olvasástól. A kortárs irodalom pedig valójában izgalmas és változatos terep, kis kutakodás után szinte bárki megtalálhatja azt, ami jobban szórakoztat például egy valóságshow-nál.

Bódi: Manapság már lazul a korábban szigorúan rögzített olvasmánylista: több választási lehetőséget kapnak a tanárok, és sokan élnek is vele, hogy a fiatalok ízlését, hétköznapi világát és képzeletvilágát megértve válasszanak. A kortárs irodalom kiváló alapanyagot biztosít: tematizálni tudja a mai fiatalok érzelemvilágát, testi-lelki problémáit, de van benne humor, és olyan példaanyag is, amin akár a klasszikus tananyag is szórakoztatva tanítható.

Heczeg: Ahogy egy nyitott szemléletű irodalomtanár szélesre tudja tárni az ajtót a kortárs irodalom előtt egy jó pillanatban előhúzott verssel vagy novellával a tanórán, úgy a berögzült sémák alapján tanító tanár talán örökre be tudja zárni azt. Ez nagy felelősség és legalább akkora lutri: attól, hogy valami kortárs, még nem lesz rögtön vonzó. Az ellenben biztos, hogy olvasót nevelni nem lehet külső kényszerek bevonásával, mindegy klasszikus vagy kortárs irodalomról van szó. A fokozatosság elve aranyat érhet.

Lapis: Szerintem nem a klasszikus-kortárs ellentétben keresendő a megoldás. A neten egyébként vándorolnak az aláírás nélküli szövegek is, és hamar kiderül, hogy pusztán a szöveg alapján nem is lehet elválasztani a klasszikust és kortársat. Azok a kortársak, akik kimagaslóan népszerűek lesznek, ráéreztek valamire, amire épp nagy igény van. Ha pedig a költőiség izgalmas megjelenítőjeként tekintünk a dalszövegekre, a rapre és a slam poetryre, akkor máris jóval nagyobb befogadói igénnyel találkozunk a költészet bizonyos válfajaival kapcsolatban.

Dehir.hu: A neten ingyen szeretünk olvasni. A szerzők viszont szeretnének pénzt kapni azért, amit írnak. Néhány sztárírótól eltekintve mintha az irodalomból eltűnne a honorárium szó...

Áfra: A kiadóknak nem éri meg nagy példányszámban terjeszteni profi köteteket, s így az írók sem foglalkozhatnak kizárólagosan ezzel a hivatásukkal. Ez óriási probléma, hiszen honoráriumok nélkül törvényszerűen felhígul a szövegek színvonala. A nyomtatott sajtó szerepét fokozatosan átveszi net, s a honorárium bizonytalanságáért talán részben ez is okolható. De vannak azért biztató fejlemények: az állami kultúrafinanszírozás egyre nagyobb figyelmet fordít az online lapok támogatására.

Bódi: Ez a kultúra általános problémája, állami szinten csökkentik a támogatást, az üzleti szféra pedig nem feltétlenül látja a mecenatúra nagyszerű lehetőségét. Sajnos a különféle művészeti ágak és tudományterületek képviselői sokszor mintha valóban csak a megjelenés örömének átélése miatt publikálnának. Az is valami. És méltatlan, persze, hogy az.

Heczeg: A kultúra (alul)finanszírozásának kérdése bonyolult, többismeretlenes egyenlet, nehéz ebben bármi okosat mondani. Hogy a kedvezőtlen viszonyok ellenére mégis van irodalom, jelzi, hogy felnőtt egy generáció, amelynek már az a természetes, ha nem fizetnek a szövegekért - az idősebb korosztály többé-kevésbé hozzászokott ehhez a rendszerhez. Az internet ugyanakkor továbbra is barát, mintsem ellenség: a publicitás az első lépcsője annak, hogy "sztáríró" legyen valaki...

Lapis: Neten dalokat is ingyen szeretünk hallgatni, és filmeket is hasonlóképp szeretünk leginkább nézni - a honorárium szerintem nem emiatt csökken, hanem azért tűnt és tűnik el, mert a piaci igények a szépirodalom esetében kevéssé indokolják és engedik meg a magas tiszteletdíjakat. A központi támogatás pedig jobbára arra elég, hogy egyáltalán megjelenjenek a művek.