Valaha élt gyilkosok lelkét béklyózta meg regényében a debreceni írónő

---

Debrecen – Első kötetét mutatta be a debrecenieknek Vajda Emese, akinek még egy versét is megzenésítették.

---

Egy fiatal debreceni tehetség, Vajda Emese (azaz V. E. Gabriel) mutatta be Lélekbéklyó című, első kötetét – a Debreceni Nagyerdőért Egyesület szervezésében – március 2-án a Méliusz Újkerti Fiókkönyvtárában. Az írónővel Businszki Blanka, a Főnix Diákszínpad színésze beszélgetett a kötetről, a tervezett folytatásokról, a korábbi alkotásokról, valamint arról, hogy mit is jelent az írói álnévként használt Gabriel.

Vajda Emese az első kötetének bemutatóján (Fotók: Mikula Szilvia)

A 25 éves írónő a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán szerzett diplomát, jelenleg marketingesként dolgozik, ám az írás mindig is fontos szerepet töltött be az életében. Elmondása szerint minden akkor kezdődött, amikor már „túl nagy” lett a játékokhoz, ezért találnia kellett valamit, amivel kitölti ezt az űrt. Mindig is szeretett történeteket kitalálni, az írás által pedig ki tudta adni magából a gondolatait.

„Meglehetősen zavart, amikor elolvastam egy történetet, vagy végignéztem egy filmet, és sok minden nem derült ki egy-egy karakterről, amire még kíváncsi lettem volna. Emiatt elkezdtem írni azoknak a folytatását, eleinte a magam szórakoztatására.

Belső késztetést érzek arra, hogy írjak. Nagyon jó érzéssel tölt el, és ha rossz kedvem van, vagy padlón hever az önbizalmam, kiírom magamból és visszatér a boldogságom”

– mondta Emese.

Tinédzserként is falta a könyveket, és „már a könyökén jött ki” a sok vámpír és vérfarkas, akik beleszeretnek egy emberbe. Amikor elkezdett dolgozni a Lélekbéklyón, egy olyan regényt akart létrehozni, melynek „az alapsztorija nem hasonlít más fantasytörténetre”. A kötet cselekményének fő mozgatórugói a lelkek: azoknak a gyilkosoknak a lelke, akik számára – egy felsőbb hatalom szerint – nem elegendő a halálbüntetés. A bűnös lelkek nem nyugodhattak haláluk után: megbéklyózva, örök magányra kárhoztatták őket, mivel sem egymással, sem az emberekkel nem tudtak kommunikálni.

„Sokan kérdezték, hogy akkor végül is ez egy szellemhistória? Nem, mert míg a szellemek tárgyakat mozgathatnak, addig a lelkek csak suttognak az emberek fülébe. Ők nem tudják, hogy léteznek, azt hiszik, hogy azok a saját gondolataik. A lélek egészen lassan belemászik az ember fejébe, és elhiteti vele, hogy a sugárzott gondolatok és érzések valójában hozzá tartoznak” – fejtette ki az írónő, majd hozzátette, hogy meglehetősen sok kutatómunkát igényelt a bűnös lelkek megformálása.

Ugyan fantasyról van szó – melynek egyik legfőbb jellemzője, hogy az író fantáziájában létező alternatív világba repít el –, Emese némi valós alapot is próbált belecsempészni a történetbe.

A lelkeket, melyekkel megküzd a fiatal főhős, Peter, valós személyekről formázta. „Vannak köztük hírhedtebb és kevésbé ismert gyilkosok is”,

akikről több forrásból is tájékozódott az írónő, és ezekből merített ihletet. A főszereplők esetében azonban „saját kútfőből dolgozott”, nem akarta, hogy egy közeli ismerős tulajdonságai miatt korlátozza a karakterét.

„A főszereplőket magam szeretem megformálni. A Lélekbéklyó írásakor akadtak nehézségeim, a főszereplő ugyanis egy 17 éves fiú, én pedig nem vagyok sem 17, sem fiú. Kissé problémás volt hozzászoknom a karakterhez és rájönnöm, hogy mit szeret egy ennyi idős srác, milyen vágyai lehetnek, és hogyan reagálhat bizonyos helyzetekben. Óriási élmény volt ezen dolgozni” – osztotta meg a fiatal tehetség, majd arról is beszámolt, hogy már írja a regény folytatását: várhatóan egy éven belül megtudhatjuk, milyen újabb kalandokat él át Peter.

Ez az első megjelent regénye Emesének, aki írói álnév használata mellett döntött. Úgy vélte, hogy egy különleges névvel sokkal több olvasót célozhat meg.

„A V.E. ugyebár a monogramom, a Gabriel pedig az arkangyalt jelöli. Az ezoterikus tanok szerint ugyanis ő az írás, a kreativitás védőszentje és emiatt közel éreztem magamhoz. Ráadásul a páromat Gábornak hívják, és ez egyfajta tisztelgés is felé, mert sokat köszönhetek neki” – fejtette ki.

A regények mellett verseket is ír Emese, bár ezt nem szívesen hangoztatja, ugyanis meglehetősen melankolikusak, szomorúak a lírai alkotásai.

„Nem vagyok egy depresszív hajlamú ember, szeretek élni, de olykor nekem is rossz a kedvem. Ilyenkor versekben írom ki magamból az érzéseimet, s ez egyfajta terápiaként hat rám”

– mondta a debreceni írónő, akinek a dühről szóló versét megzenésítette a Viháncos Duó.

A főként Egerben és Budapesten tevékenykedő formáció kortárs verseket és saját szövegeket zenésít meg, melyek közül néhányat – Emese alkotásával együtt – a könyvbemutatón is hallhatott a közönség.

A beszélgetést és a zenei produkciókat követően kisorsoltak a résztvevők között két kötetet, majd mindenki dedikáltathatta saját példányát.