Variáció mutánsokra

---

A remek színészi alakítások és a szimpatikus kikacsintások dacára Matthew Vaughn genetikai csodának is beillő szuperemberei nem lesznek olyan emlékezetesek, mint Bryan Singer mutánsai. Az X-Men – Az elsők fordulatos és látványos eredettörténet. Kritika.

---

Előbb bohócoknak nevezik őket, majd erejüket látva megszeppennek, és szóhoz sem jutnak. A többségi társadalom a legújabb X-Men-filmben is leszerepel toleranciából, nem hajlandó reálisan értékelni Xavier (James McAvoy) és Magneto (Michael Fassbender) fél-lényeinek bravúrját, azt, hogy az elszánt csapat megmenti a földlakókat a harmadik világháborútól. A különböző, gyakran diszkriminációt is elszenvedő társadalmi csoportok először az ezredfordulón ölelhették keblükre Bryan Singer filmrendezőt (Közönséges bűnözők), akinek feltett szándéka volt, hogy mutánsaival burkoltan fellép a mindennapjaink részét képező előítéletekkel szemben. Mások mellett Küklopsz, Jean Grey és Ciklon először vezették be filmen a Stan Lee és Jack Kirby nevéhez köthető Marvel-sorozat, az X-Men alapfogalmait, és nyitottak szabad utat azok előtt, akik szívesen latolgatják: vajon van-e esély a kívülállókról alkotott, sztereotípiákban gyökerező hamis kép lerombolására? Bár Singer távolról sem volt képes megrengetni az előzmények, a klasszikus mutáns-filmek pozícióit, annak azért örülhetett, hogy a látványos csomagolás megtette a hatását: ma az X-Men – A kívülállók megjelenésétől számítjuk a képregényfilmek mozis térhódítását.

Az 1962-ben, a hidegháborús időszakban induló eredettörténet szerint két fiatalember, Erik és Charles a fejébe veszi, hogy változtat a mutánsok megítélésén. Az arisztokrata telepata, Charles Xavier professzor kutatja a genetikai mutációkat, a zsidó menekült Erik Lensherr (a későbbi Magneto) pedig, aki a fémeket képes megszelídíteni bosszút forral: önként vállalja magára a nácivadász szerepet, hogy megtorolja szülei halálát. Amikor Charles a konyhában felfedez egy kék kislányt, rádöbben, nincs egyedül a világon. Ravent (a későbbi Mystique-et) testvéreként kezdi el szeretni és elhatározza, hogy felkarolja a hasonló cipőben járó mutánsokat. Erik Dél-Amerikáig utazik, hogy elintézze a korábban emberkísérleteket folytatott Sebastian Shaw-t (Kevin Bacon), tulajdonképpeni második teremtőjét. Shaw ereje sokat nőtt a második világháború óta, ráadásul mutáns segédekkel vette körül magát. Amikor Erik kényszeredetten Charles-hoz csatlakozik, már képben van a CIA, és épp háborús veszély fenyeget.

Bár a képregény-sorozat feltétlen hívei elégedetlenkednek, Guy Ritchie barátja, Matthew Vaughn filmrendező (Ha/ver, Csillagpor) nem szerepelt le a rajongók előtt. Az X-Men – Az elsők – annak ellenére, hogy a Marvel-képregény széria egészéhez lazán kapcsolódik, és az első mutánstanítványok közül csak Bestiát szerepelteti –, önálló darabként megállja a helyét. Elsősorban azért, mert szépen építi fel Xavier és Magneto nézetkülönbségét, azt az ellentétet, ami a későbbiekben – vagyis a már elkészült filmek cselekményében – mozgatórugójává válik az eseményeknek. Erik kérlelhetetlen, s bár Charles idealizmusa megérinti, újra és újra a saját pesszimista elgondolásait látja beigazolódni. A fikció történelmi beágyazottsága azonban – mind a hitelesség, mind az ábrázolás tekintetében – nagyon gyenge lábakon áll. Senki sem rótta volna fel Vaughn-nek, ha csak néhány szükségszerű utalást illesztett volna be, s erőit a mutánsok önmagában is érdekes interakcióira összpontosította volna. No meg azokra a szórakoztató, parodisztikus mozzanatokra, melyek a képregény-filmeket hívatottak kifigurázni. Merthogy ezekből, helyenként a Ha/ver (kritika itt) stílusát idéző „brutálisan jó” gegekből kapunk néhányat, de nem eleget.