Varjú hozza a gazdagságot a Vojtinába

---

Debrecen - Erdős Virág szerint a „megtollasodás” receptje a következő: varjú szeme, kutya szőre, szarka fényesre éhező csőre és kövek. Mindezt pedig egy királylánynak kell összekavarni és így előadásnak sem lesz utolsó. Kritika.

---

A Vojtina Bábszínház Pimpáré és Vakvarjúcska történetét tűzte műsorára. A mese szerint Pimpáré boldogan éldegél szüleivel, Pitypang királlyal és Pongyola királynéval, hol másutt, mint egy igazi virágoskertben. Itt Rózsa bácsi, a kertész tart rendben mindent. Fő feladata a kártevők irtása, mígnem csőrbe, akarom mondani: csődbe megy a királyság. A király és a királyné azonnal áruba bocsátják egyszem leányukat, vagyis keresik az ideális, vagy inkább a kellő vagyonnal rendelkező férjet, így mentve meg a királyságot. Pimpárénak nem tetszik a dolog, így addig vonakodik, amíg egy nagy fekete felleg el nem ragadja, és a Varjúkirály fiánál nem találja magát egy fa tetején. Vakvarjúcska igazán jó házigazda, mindent megtesz kis feleségéért, óvja minden bajtól, s már sejteni is lehet a mese végét. Vagy inkább mégsem?

Pimpáré és Vakvarjúcska

Tollas és madaras témában tulajdonképpen az összes vicces szófordulatot kihasználta az előadás, ami fergeteges szórakozást nyújtott.

Pimpáré reggeli készülődése minden gyermek számára ismerős lehetett. Volt benne egy kis nevelő szándék, de oly humorosan, hogy el sem tudom képzelni, otthon a gyerekek mit utánoztak ezekből.

A mese érdekes és rímes, majdnem tökéletes. A rímek ötletesek, de olykor döccentek és kissé erőltetettnek hatottak. Azonban ezen kívül nem akadtak jelentősebb problémáim. A nyelvezet nem volt elrugaszkodott, gyermekek számára érthető. A megszokott mesei elemekkel operált a történet modern köntösben. Annyira, hogy még egy kis pszichológia is feltűnt az apa-lánya kapcsolatban, ami meg is lepett. 

Az előadás azonban ennél is mélyebbre ment. Mikor Vakvarjúcska elragadta Pimpárét és fordult a színpad, már nem bábok szerepeltek, hanem színészek. Pimpáré, azaz Nagy Viktória Éva viszont a magát ábrázoló babát szinte el sem engedte, sőt beszélt hozzá. A pszichológiai utalás után már a skizofrénia is eszembe jutott, de ennél sokkal szebb mondanivalót közvetítettek. Vakvarjúcska számtalan sérülést szerzett a Pimpáréért folyó küzdelmekben a szarkák, a vadkutyák és a kővel dobálózó gyerekekkel szemben. Pimpáré szívből hálás volt mindenért, és régi életéből, ami még megmaradt, mind hátrahagyta, amikor Nagy Viktória Éva gondosan elhelyezte a babát az ágak között, hogy tudjon segíteni az ekkor már nevéhez hű Vakvarjúcskának, azaz Mercs Máté Péternek. Szinte észrevehetetlen volt a mozdulat, de annál többet mondó. 

A díszlet érdekes volt, ahogy vegyítette a bábokat és az élőszereplős játékot.

A neon kicsit a ’80-as éveket idézte, de elvarázsolt módon, míg a fa olyan játszótér, melynek minden szöglete a játékot szolgálta, nem kis kihívást jelentve ezzel a színészeknek. A vojtinásokra nem jellemző, hogy félvállról vegyenek egy előadást, de itt még azon túl is beleadtak mindent, s nem csak fizikailag. Felnőttként is remegett a szívem a varjú királyfiért és Pimpáréért. 

Nagy Mónika, Hajdú Péter és Baditz Dávid lendületesen játszottak. Reschofsky György, mint „öreg” kutya remek alakítást nyújtott, de Hell Krisztinának is jól állt a kutyafül. Ők öten és Mercs Máté Péter Vakvarjúcska szerepében az akrobatákat is megszégyenítő módon kergetőztek és küzdöttek a színpadon. A jelmezek ugyan a vojtinásoktól már megszokott mértékben voltak kreatívak, de nagyon izzasztóak is. Ennyi rohangálás mindenkit kimerítene reflektorfényben, de ez – sajnos – látszott a jelmezeken is, ám ez nem vont le az előadás értékéből, nem lett izzadságszagú az előadás.

A színészek beleadtak mindent, Nagy Viktória Éva és Mercs Máté Péter különösen. Küzdöttek a szerepekért, de nem a szerepekkel, hiteles volt minden mozdulatuk.

Az előadás végén annyi érzelemmel és feszültséggel játszottak, hogy még a közönség sem vette észre, itt már nincs folytatás. A nézők, gyerekek és idősebbek egyaránt visszafogott lélegzettel várták a teljes happy endet, de – akár csak az életben – itt sem alakulhatott minden jól. Fel kellett áldoznia Pimpárénak és Vakvarjúcskának gyermeki létüket, hogy a valóságban éljenek, és ez mellbevágó mondanivaló lehet egy bábszínházban.

Miután a közönség felnőtt tagjai (igen, a felnőtt, és nem a gyermek) felocsúdtak, már zúgott is a szűnni nem akaró vastaps.

A szülők értették meg, hogy itt a felnőtté válás volt a tét. Pimpáré és Vakvarjúcska mindent elengedve lehetett szabad, bontakoztathatta ki tehetségét, személyiségét. Szárnyalhattak a nagyvilágban, amihez tollak, azaz megtollasodás szükséges, csak nem éppen úgy, ahogy a király és a királyné gondolták.

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Kapzsiság miatt táncolt egy egész falu a Vojtinában	2018.10.22
A bölcs Majom bírónak ítéletet kellett hoznia Debrecenben	2018.09.26
A virágot lépő lány című előadás elmarad a Vojtinában	2018.09.25