„Végre befogadott Debrecen” – még táncra is perdült Bereményi Géza

---

Debrecen – Az Arany János utcai lakásszínházban vette át az író a Páholy Irodalmi Nagydíjat.

---

Végre befogadott Debrecen – mondta mosolyogva és őszinte lelkesedéssel az író, és magasra emelte a táblát az 1 millió forintos felirattal. 

Advent első vasárnapján, november 28-án este adták át ugyanis a Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet Végh Veronika, az Arany János utcai lakásszínház és irodalmi szalon vezetője, valamint 75 színházbarát civil néző alapított.

Az első díjat a debreceni kötődésű, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező Bereményi Géza kapja.

A Páholyban tartott program alapvetően egy beszélgetés volt. Végh Veronika „faggatta” az írót, aki kiapadhatatlan mesélőkedvvel idézte fel, hogyan is volt neki három neve, s miképpen lett néhány kanyar után Vetróból Bereményi. 

Mesélt Cseh Tamásról és a barátságukról. Arról, hogyan született az egyik legnépszerűbb, talán legtöbbet „letöltött” dala, a Csönded vagyok.

„Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked. / Vártál ha magadról szép éneket, / Dícsérő éneked én nem leszek, / Mi más is lehetnék: csak csönd neked.”

Bereményi Géza sztorizott a filmes életéről, az Eldorádóról és a Hídemberről, s arról is, milyen viszony fűzi Eperjes Károlyhoz. Felidézte, milyen volt, amikor egy nemzetközi filmfesztiválon egy sajátos félreértés miatt Böszörményi Géza helyett sétált ki díjat átvenni, aki Gyarmathy Líviával érkezett, s nyert ezen az eseményen. (Ám végül a saját nevében is színpadra lépett, mert őt is elismerték ugyanott, ugyanakkor...)

Megdicsérte Csáki Szabolcsot, aki Cseh Tamás dalait énekelte az esten, és Végh Veronika felkérésére még táncra is perdült. A Páholy vezetője ugyanis elárulta, egyik kedvenc dala a Nagy utazás, a Sose halunk című film emblematikus dala. A dal szövegét Bereményi Géza írta, és Veronikának volt egy álma, hogy ő erre a dalra szívesen táncolna egyet az íróval. Az álom megvalósult, a közönség együtt dúdolta a dalt Csáki Szabolccsal, Bereményi Géza pedig az est végén a táblát magasra tartva úgy fogalmazott: végre befogadott Debrecen.

A Dehir kérdésre az író úgy fogalmazott, itt lakik már egy jó ideje (Budapest és a balatoni nyaraló között ingázva), Debrecenben ír, dolgozik – a Magyar Copperfield (életrajzi regénye) is jórészt itt született, és itt járnak iskolába a gyerekei.

Amikor a debreceniségről kérdeztük, arról azt mondta, ez még azokban is ott van meglátása szerint, akik számára a reggel „a kisbolt melletti kapualjban, egy féldecis üveggel indul”.

Valóban sokan nem tudják, hogy egy ideje debreceni lakos az író. Volt olyan néző, aki meg is jegyezte az est után, hogy ezzel a helyzettel, ezzel a lehetőséggel érdemes lenne jobban élnie a városnak. (Ahogy tudjuk, az Alföld folyóirat szerkesztősége például igen jó viszonyban van az íróval.)

Bereményi Gézának három íróasztala van: egy Debrecenben, egy Budapesten és egy a Balatonnál. Írni bárhol lehet, Debrecenben pedig – ahogy mondta – nagyon sok szövege született.

Kedves költőjéről, Csokonai Vitéz Mihályról pedig a következőt mesélte, egy irodalomtörténész barátjára hivatkozva: az utolsó debreceni éveit „egy szekrényben” töltötte. „Nagy szekrény volt, még felállni is lehetett benne, de mégis csak egy szekrény…” – mondta az író, s huncut mosoly játszott az arcán,