Zenés látomás a szerelemről dögös hősnővel és tépelődő hőssel

---

Debrecen – Opera fehérben, feketében és vörösben. Élet, halál és szerelem hollywoodi hangulatú zenével: ezt kínálja a Csokonai Színház új bemutatója. Kritika.

---

Az opera költséges, viszont látványos műfaj. Ma már elvárás, hogy ne száz éves és száz kilós énekesek cövekeljenek le a színpad közepére, s próbálják elhitetni a nézővel, ők Rómeó és Júlia. Szempont, hogy a zene varázsolja el a közönséget, s adjon lehetőséget az énekeseknek (és a zenekarnak) a szakmai képességek csillogtatására is. A történettel szemben persze extra igényeink most sem lehetnek. Az operamesék valahol a harc, az ármány és a szerelem háromszögében érhetők tetten. Ez alapján mondhatnánk azt, hogy az opera halott műfaj. Tényleg az – de csak ha mindent ki kell dobni, ami 2000 előtt született.

A halott város nem vicces, nem poénos, nem perverz, nem akciódús, mint egy krimi, ahol percenként lelőnek két embert. Viszont szórakoztató. A szónak abban az értelmében, ahogy szórakoztató egy romantikus film. Ami a szerelemről szól: egy férfiről és egy nőről. Illetve kettőről. Korngold operájának hőse ugyanis (aki a halottnak nevezett Bruegge nevű városban él) menthetetlenül szerelmes. A nőbe, aki elhunyt, s akit nem tud feledni. Ő Marie, örök szerelme. Ám itt van Marietta, aki megszólalásig hasonlít a halott kedveshez. Csak éppen él. Táncosnő, aki ujjai közé tudná csavarni a fél világot. De neki nem erre van igénye. Igazából csak Pault imádja. Aki viszont már-már bolondulásig ingadozik, nem bűn-e halott feleségével szemben, ha viszonyt kezd Mariettával. Nagyjából ez a történet.

Ebből simán lehetne látványos hollywoodi mozit forgatni. A zene már itt is van hozzá – hiszen ez a német származású zeneszerző nagyban hozzájárult ahhoz a filmzenés hangzáshoz, amit a közönség nagyjából száz éve ismer és szeret. Ám nincs az a hiperrealista mozi, ami annyira látványos lenne, mint amit a Csokonai Színházban láthattunk. Vlad Troickij rendező élettel töltötte meg a teret. A zenekart (a Kodály Filharmónikusokat) feltette a színpad túlsó felére, előre Dmitrij Kosztyuminszkij sírkőszerű elemeket helyezett el, Bánki Róza jelmeztervező pedig a színek varázslatát alkalmazta. Az első felvonásban fehér és fekete ruhában tűntek fel a szereplők, élet és halál színeiben, a második felvonásban felragyog a szerelem és a bűn vöröse, majd a végén meglátjuk a valóság szürke kosztümjeit is.

A színpad előterében épületek vasvázaira emlékeztető keresztszerűségek állnak, mint valami bizarr lakótelep, hátul városok épületeinek színes és szélesvásznú vetített képe tölti ki a felületet. A két világ, a miénk, meg a túlsó így folyik egymásba az opera során. S az egészet különös élettel tölti meg a prózai színészek (Bakos-Kiss Gábor, Tóth László, Kiss Gergely Máté, Mercs János, Szűcs Kata, Szalma Noémi) némajátéka, akik hol bőröndöt hurcolva vonulnak, hol koporsót szállítva, amiből aztán asztal lesz vagy más – mintha utazók lennének, akik városok és dimenziók között járják az útjukat.

Az opera a zenétől opera, a zenekartól, meg az énekesek teljesítményétől. Jó döntés volt az operaház csillagaival játszani a főszerepeket: a sudár (s ha illik ilyet mondani egy operaénekesre: dögös) Rálik Szilvia (Marietta/Marie) és a sármos, bár szerepe szerint tépelődő Nyári Zoltán (Paul) duettje képes kitölteni három felvonást. (S micsoda csókjelenettel!) Mellettük igazán Bódi Marianna (Brigitta, Paul házvezetőnője) kap több teret, illetve a táncos Gaston, és a rendező Victorin szerepében Cselóczki Tamás. Massányi Viktor (Frank, Paul barátja ill. Pierrot), valamint Balla Melinda és Rendes Ágnes (táncosnők), illetve Böjte Sándor (Albert gróf) töltik meg további (főleg pasztell) színeikkel a palettát. S bár nincs több tucatnyi szólóénekesi szerep ebben az operában, mégis feldobják, teltté varázsolják a kórusok – a színház énekkara mellett különös tekintettel a bányaisok éteri hangú gyermekkarára.

A halott város érdekes, látványos, ötletekkel és érzelmekkel teli előadás. Tele van élettel is – és a szokványos operákhoz képest sokkal valódibb, s mégis fogyasztható üzenettel. (Például hogy az életről a halál dönt.) Ott van benne a vágy, a félelem, az emberi lényeg. S bár nincs tele fütyülésre késztető slágerekkel, mégis fülbemászó zene. A közönség könnyen megszeretheti. Ennek persze az a feltétele, hogy el kell menni a színházba. A halott város nem olyan vonzó cím, erről itt már írtunk. Viszont olyan ritka az opera, és különösen a jó opera, hogy halott ötlet lenne kihagyni.