A debreceni jégember munkájáról ma már legendák keringenek

---

Debrecen – Azt mondták róla, hogy ha ő nem lenne, debreceni jégkorong sem lenne. Ha kellett, Korcsinszky György saját kezűleg épített padokat.

---

– Voltunk egy páran, akik akkoriban a régi Dózsa-pályán, meg a csónakázó tavon ezt műveltük és aztán szerencsére mindig találtunk néhány olyan őrültet, akik hajlandóak voltak ezt a sportágat segíteni... – Így emlékszik vissza a debreceni jégkorong megszületésére Korcsinszky György, akinek áldozatos munkáját idén Hajós Alfréd-díjjal ismerte el a város. A Debreceni Hoki Klub tiszteletbeli elnöke úgy gondolja, nem volt egyszerű egyáltalán meghonosítani a sportágat a városban.

– A műjégpálya 1977-ben nyílt meg. Mindig kalandos úton jutottuk be, mert nagyon ellene voltak a hokinak akkoriban. A műjégpálya megnyitásakor mi már próbálkoztunk itt mindenféle jégkoronggal, de az akkori vezetés és az akkori sportvezetés nagyon ellenezte, mondván, hogy ez egy drága sportág és be sem engedtek bennünket a jégre. Én meg azt mondtam erre, hogy akkor a legdrágább a pálya üzemeltetése, ha nincs rajta senki. Hosszú idő után, amikor a jogszabályok lehetővé tették, 1989-ben tudtuk létrehozni a debreceni amatőr hoki klubot, aztán szép lassan lépegettünk előre. 1992-től 1994-ig már az első osztályban szerepelt a csapat.

Korcsinszky György munkájáról ma már legendák keringenek. Ha a szükség úgy hozta éjszaka az Oláh Gábor utcai pályát festette, hogy a gyerekek tudjanak játszani a másnapi mérkőzésen, vagy padokat épített saját kezűleg, hogy legyen hely az öltözőkben a hokis felszereléseknek. Barátja és cinkostársa így beszél róla.

– Ha ő nincs, akkor lehet nincs is debreceni jégkorong, vagy ha van, akkor nem biztos, hogy ugyanez mint most. Ha valaki, akkor én tudnék sztorizgatni arról, hogy hány hétvégét töltöttünk azzal, hogy utaztattuk a csapatot, hány éjszakánk ment el arra, hogy vonalazni kellett a mínusz 20 fokban a nyitott műjégpályát – meséli Müller Károly, aki a Debreceni Hoki Klub elnökhelyettese volt.

Gyuri bácsi (a jégkorongos életben csak így emlegetik) szerint nincs ebben semmi különleges. Akkoriban ez természetes dolog volt.

– Sok szív van egy jégkorongozóban – és most itt nem magamra gondolok elsősorban, hanem azokra, akik a pályán teszik a dolgukat – ugye annak idején nem volt arra lehetőség, hogy fizetett alkalmazottak legyenek és nekünk kellett magunknak megcsinálni mindent és én úgy gondoltam, hogy ha a főnök nem áll az élére a dolgoknak, akkor a többiek leülnek, vagy lefekszenek aludni és emiatt aztán tényleg sok mindent mi magunk csináltunk. Több ezer órát biztosan eltöltöttünk ilyen dolgokkal. Szerelésjavítás, beszerzés, de a gyerekek problémáit is én intéztem. Volt olyan, mikor egy erdélyi gyerek itt játszott, akkor én magamhoz költöztettem és hónapokon keresztül nálunk lakott, mintha a harmadik gyerekem lett volna, de sok dolog volt még, ami mára inkább szép emlék.

Korcsinszky György még gyerekkorában esett szerelembe a Debrecenben akkor még hontalan jégkoronggal.

– 1962-ben, 14 éves koromban kerültem Debrecenbe, ide jártam középiskolába. Az albérletem a Piac utca 58 szám alatt volt, ahol a hátsó udvaron akkor még a Dózsa-pálya működött és Oltványi Ottó vezetésével elég komoly jégkorong élet alakult ki. Én, mivel ott laktam, minden este lementem. Elég jól korcsolyáztam, mert édesanyám műkorcsolyázó volt és megtanított bennünket már kiskorunkban, és ott ragadtam, annyira megtetszett a sportág. Imádtuk a jégkorongot. Játszottunk is mindenhol, ahol jég volt, például a Csónakázó-tavon, de az volt a nagy problémánk, hogy nagyon rövid volt a „szezon”, mert a természetes jég 2-3 hétnél tovább nem tartott.

Korcsinszky György tavaly mondott le a klubelnöki posztról. 25 év után, 65 évesen adta át a kormányrudat, mondván, a fiatalok lendülete még előrébb lendítheti a klubot. Persze a háttérből azért még besegít, többek között az utánpótlás nevelésben.

– Én nem titkolom a koromat, 66 éves elmúltam, egy elnöki megbízás pedig négy évre szól. Úgy gondoltam, hogy jobb, ha fiatalítunk, mert hát mit mondanak a fiatalok? Mit keres már itt ez az öreg, már a sír szélén tántorog, abbahagyhatná már, mi amúgy is jobban tudnánk csinálni. Én meg úgy gondoltam, ideje váltani, maradok is, meg nem is. Ha igénylik, én segítem a munkát most is. Édesapám mondta tizenvalahány évvel ezelőtt, amikor még élt, hogy ha azt az energiát, amit én a jégkorongba fektetek, a vállalkozásba fektettem volna, akkor már nagyon gazdag lennék. Én meg mondtam neki, hogy ne aggódjon, mert én így is gazdag ember vagyok...

25 év alatt jutott el odáig a debreceni jégkorong, hogy a város csapata idén már a MOL Ligában szerepelhet és több korosztályban is válogatott utánpótlás játékosai vannak a DHK-nak. Korcsinszky György természetesen a mai napig állandó vendég a jégcsarnokban, az utánpótlás együttesek munkáját koordinálja és a junior csapat vezetője. Minden meccset megnéz, amit tud: a legkisebbektől egészen a Mol Ligás felnőtt csapatig.

– Egyszer mondtam valahol, hogy akkor leszek elégedett, ha a Mol Ligában átveszik az aranyérmet a debreceniek. Akkor hátradőlök a páholyban és esetleg rágyújtok egy szivarra, bár nem dohányzom, és megiszom egy konyakot. Azért bízom benne, hogy szép eredményeket ér el a Debreceni Hoki Klub, mert ez egy olyan sportág, ami megérdemli, hogy odafigyeljenek rá.