A Loki volt kapusa csodás emléknek tartja a DVSC-nél töltött tíz évet

---

Sopron - Ha az életem úgy alakulna, hogy holnap költöznöm kellene Debrecenbe, ez egy pillanatig nem okozna gondot - mondta Tóth Ildikó. 

---

Tóth Ildikó a nyolcvanas években volt a DVSC kézilabdacsapatának (és a válogatottnak) meghatározó játékosa: 1981-90 között védte a Loki kapuját, s aztán a holland Roermond játékosa lett.

A Sopronban élő játékossal a jochapress.hu készített hosszú interjút. Ebből a cikkből idézünk:

- Tatabányán két év alatt stabil NB I-es játékos lettem, amikor együtt érkeztünk a Hajdúságba Komáromi Ákossal, aki hosszú dunaújvárosi időszakot maga mögött hagyva, határozta el a váltást. Az első évben a legfőbb „szurkolnivalóm” arra irányult, hogy a Loki ne essen ki az NB I-ből, mert akkor nyilván szélnek eresztették volna az állományt. Az akkor kialakulóban volt új együttes a kilencedik hellyel megtartotta élvonalbeli tagságát, hogy azután a következő esztendőben már a negyedik helyen zárjon.

– Kik alkották ennek az új csapatnak a gerincét?
– Jöttek sorban: Szilágyi Kati, Szántó Anna, Nagy Zsuzsa Nyíregyházáról, Medgyesiné Sáfi Márta Ózdról, a kapustársam, Kalocsai Erika, Tóth Rozi, Kádárné Eperjesi Ilona, míg Bojtor Joli már ott volt, Csapó Erika és Jeddi Mari kicsit később érkeztek. Bata Erzsi és Nagyné volt még ott a régiek közül.

– Debrecenben majdnem egy évtizedet (1981-1990) töltött el, miként emlékezik erre a periódusra?
– Sok, nagyszerű élményem fűződik a kézilabdás pályafutásomhoz, de ezek nagy többsége Debrecennel kapcsolatos. Ott lettem bajnok- és többszörös kupagyőztes együttes tagja és én alapvetően szeretem azt a várost. Ha az életem úgy alakulna, hogy holnap költöznöm kellene Debrecenbe, ez egy pillanatig nem okozna gondot. Nekem a nosztalgia az Debrecen.

– Hollandiában két egykori lokistával szerepelt egy csapatban.
– Debrecen nagyon jól éreztem magamat, ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy Komáromi Ákossal kilenc éven át dolgoztunk együtt, jó hangulatban. Harminc éves voltam és alapvetően kifelé mentem a játékból. Ezt előrebocsátva egy jó kalandként éltem Hollandiában, a Roermondnál erős csapatunk volt, bajnokok is lettünk. Akkor még nem lehetett csak úgy, ki-be szaladgálni Nyugatra és számos érdekességgel is találkoztam, tehát nem bántam meg. A hollandok nagyon szerettek bennünket, a három debrecenit – Szilágyi Katit, Nagy Zsuzsát és engem – és az is tetszett nekik, hogy egy kisebbített Hypobankot képviseltünk játékerőben, amihez jelentősen hozzájárult három horvát lány csapattagsága is. Az ott töltött, majdnem négy évem során mindig mi voltunk a holland bajnokok, az Európa Kupában viszont nem tudtunk komolyabb eredményt elérni. A negyedik évben már egyre kevésbé hiányzott a sport, csíptek a lövések, s amikor kapóra jött egy jó hazai szállodai állásajánlat.

– Felhagyott a kézilabdázással, hogy pályafutásában új sportág kerüljön a fókuszba.
– Harminchárom évesen kezdtem el teniszezni, rendszeresen és nagy kedvvel játszottam a vendégekkel, akik közül többen is dicsértek és komoly eredményeket jósoltak nekem a szeniorok között. Öt éven belül megnyertem az országos egyéni bajnokságot a 35-40 évesek között, amihez a döntőben egy korábbi válogatottat, Lukács Évát kellett legyőznöm a Folyondár utcában. Egészen 2017-ig versenyeztem, de elfogyott az időm a többnapos tornákon való részvételre. Mondhatom, a tenisznek is rengeteg élményt köszönhetek.

– Kanyarodjunk vissza az alapsportághoz. Kikkel ápol bármilyen szintű kapcsolatot?
– A debreceniekhez kötődöm leginkább, velük ötévenként rendszeresen találkozom ott, ahol megünnepeljük az 1987-es bajnokságunkat. Régebben még játszottunk is az aktuális csapat ellen, de erről már lemondtunk. A következő, 2022-ben esedékes összejövetelig is legtöbben telefonos kapcsolatban vagyunk egymással. Ami engem illet, leggyakrabban Kalocsai Erikával (korábban Pusztainé), és Szilágyi Katival beszélek.

A teljes cikk ITT olvasható.