Celebek, zsenik, őrültek: látlelet fociország lakóiról

---

Sao Paulo – Van, aki ragyog, van, aki pislákol. Van, aki diadalmenetben masíroz, s van, aki dicstelenül távozik. Tarkabarka focivébé.

---

Egy futball világbajnokság amellett, hogy nagyszerű világesemény és óriási sportélmény, mindig emlékezetes sztorik gyűjtőhelye is. Persze a történetek között rengeteg most, Brazíliában is a bulvársajtó által kreált műduma, melyek természetesen a labdarúgás legnagyobb celebjeihez kötődnek. Cristiano Ronaldóról például mindig keletkezik valami: miért van csík a hajában, kivel ölelkezett egy meccs után stb. Pedig a portugál drukkerek és az őt világszerte imádók is jobban örülnének, ha a góljaival lennének kapcsolatosak a róla szóló történetek. De ezek hiányoztak, mert a sérülés és túlterheltség által elkínzott „CR” nem volt képes a hátán cipelni Portugáliát.

Miként nem képesek erre a spanyol világbajnokok sem. Várható volt, hogy nem lesz ebből címvédés, de arra azért kevesen számítottak, hogy Xaviék szinte csak egyetlen dolgot érnek el Brazíliában: az első hazainduló repülőgépet. Az okok összetettek, még sem bonyolultak. Az évekig világverő „tiki-taka” ellen a jobb csapatok megtanultak játszani, az utóbbi időben már többször is láthattunk hatásos volt az „ellenszérumot”.  Ráadásul a spanyolokat a kiégettség is sújtotta, mert a hazai pontvadászatuk szó szerint az utolsó pillanatig kiélezett volt, ráadásul a BL-döntőt is két madridi gárda vívta, azaz a legvégső pillanatig tűzben kellett égniük. És ennyi idő alatt, ennyi meccsel a lábukban nem csoda, hogy képtelenek voltak megújulni. Európa egyébként is nagy pofonokat kapott, hiszen megbukott a hispánok mellett például Olaszország, Anglia, Portugália és Oroszország.

Bezzeg megújult Arjen Robben. A holland szupersztárnak szerencsére volt, mert csapata, a Bayern München korán megnyerte a német bajnokságot és a Bajnokok Ligájából is kizúgott a vártnál sokkal hamarabb a bajor „Dream Team”. Így Robbennek volt ideje a regenerálódásra és most úgy játszik, ahogy valójában tud. Az ő szereplése arra is jó példa amúgy, hogy ilyen típusú játékost, mint ő, ostobaság „tikitakáztatni”, hiszen a stílusa hosszú passzokra, nagy futásokra, lendületre épül, nem pedig töménytelen sok kis körömpasszra és monoton altatásra.

Mindenesetre Robben és Neymar kivétel abban a tekintetben, hogy tudásához méltó teljesítményt nyújt. De a torna mégis inkább az új felfedezettekről szól, akikre ilyenkor számtalan menedzser figyel fel. Most mindenki a csodálatos játékot nyújtó, kilencpontos kolumbiaiakról és a csoportjukat megnyerő costa ricaiakról beszél, meg egy varázskezű mexikói kapusról, Guillermo Ochoaról, aki elképesztő védésekkel sokkolta a brazilokat.

A fürtös hajú hálóőrről eddig semmit sem lehetett hallani, azt is csak most, utólag ásta elő róla a szaksajtó, hogy Francisco Guillermo Ochoa Magaña egy francia kiscsapatban, az Ajaccioban tevékenykedett, de lejárt a szerződése és momentán nincs csapata. Ám aligha kétséges, hogy hamarosan lesz, hiszen sorba állnak a kérői. Persze, az majd csak később derül ki, hogy a mostani teljesítménye csak kicsúszott, vagy tartósan képes ezen a szinten védeni. Mert számos példa volt már arra a foci világtörténelmében, hogy egy-egy tornán felragyogó csillag hamar elhamvadt. Ilyen volt például az annak idején az olaszországi vébé gólkirálya, Salvatore „Toto” Schilacci esete is. Az ismeretlenségből előtört csatár ugyanis pályafutása későbbi szakaszában meg sem tudta közelíteni a világbajnokságon megcsodált teljesítményét.

És ha már nosztalgia, beszéljünk egy kicsit a magyarokról is. Igaz, mi 1986 óta nem vagyunk jelen a futball világeseményén, az is igaz, hogy a jelenlegi vébén örvendetes módon potyognak a gólok, még sincs veszélyben mi két rekordunk, amelyek ugyanazon a meccsen születtek meg 1982. június 15-én. A magyar válogatott ugyanis minden idők legnagyobb különbségű világbajnoki győzelmét aratta Spanyolországban, első meccsén 10-1-re elintézve El Salvador nemzeti tizenegyét.

A másik megdönthetetlennek tűnő világcsúcs a Vasas csatárának, Kiss Lászlónak a nevéhez fűződik, aki a második félidőben, Törőcsik helyén pályára lépve hét perc alatt vágott mesterhármast.

A sztoriban még az is döbbenetes, hogy ennek ellenére nem beszélhetünk klasszikus mesterhármasról, mert ebbe a periódusba még egy Szentes Lázár-gól is belefért. A mai futball valóságához annyi közünk van, hogy a hazai média ezerszer hangoztatta: a bosnyák Muhamed Besic személyében pályára lépett Brazíliában olyan  játékos, aki a a magyar NB I-et „képviseli”.

Visszatérve a jelenhez, persze nem minden sztori csinálmány. Mert az, hogy megdőlt egy másik csúcs, maga a megtestesült valóság. A kolumbiai  Faryd Mondragón 43 éves és 3 napos korában lépett pályára a Japán elleni meccs 84. percében. Mondragón először világbajnokságon 1994-ben járt és két legutóbbi vb-meccse közötti 16 év telt el. A kiváló kapus lett minden idők legidősebb világbajnoki szereplője, olyan kapuslegendákat előzve meg, mint az olasz „Papa” Dino Zoff,  az északír Pat Jennings és az angol Peter Shilton. Az első ötbe egyébként csak egy mezőnyjátékos fér be, Roger Milla, az „öreg oroszlán” 42 évesen, 1 hónaposan és 8 naposan szerepelt 1994. június 28-án az olaszok elleni mérkőzésen. Mondjuk sok öröme nem telhetett benne, hiszen a „szelídíthetetlen oroszlánokat” alaposan – 6-1-re - eltángálták az olaszok. (Hol van mostanság egy meccsen hat olasz gól...?)

Nem mindennapi történet a görög Jorgosz Szamaraszé sem. A hosszú hajú támadónak mostanság igencsak rossz napjai lehettek, hiszen a csapatától, a skót Celticről hét évnyi hűséges szolgálat korántsem önszántából kellett távoznia. Hogy miért, abból a vébén is bemutatót tartott, hiszen a válogatott első három meccsén semmit sem mutatott, leginkább csak szakállával riogatta az ellenfelek védőit. De az „elefántok” ellen, a 92. percben eljött az ő pillanata. Büntetőt harcolt ki, majd miután berúgta, gólja továbbjutást ért a görögöknek. A legjobbkor talált be. Mondjuk nem tartott rövid böjtöt, hiszen 1478 perc után volt eredményes válogatott színekben.

És mindig felbukkannak őrültek is, mint az elefántcsontparti Boubacar Barry. A portás ugyanis csapata egyenlítő gólját úgy ünnepelte, hogy egy darabot kiharapott a pálya füvéből. Aztán Szamarasz gólja után tényleg legszívesebben fűbe harapott volna. Harapott megint az amúgy zseniális csatár, Luis Suarez is. Az uruk és a Liverpool csillagának fogmintája ezúttal az olasz Chiellini vállán jelentek meg. Suarez persze azt mondja, ő nem tehet az egészről, a talján bekk „vállalta meg” az ő fejét, csak az a gond, hogy a gólvadász ebben a tekintetben már visszaesőnek számít.

Nagy kár. Pedig micsoda gólokra képes! Akár még fejjel is.....