Férfiak fityulában és szobabicikli a színpadon: ilyen is lehet egy opera Debrecenben

---

Debrecen – Kész apácashow: átverésekre és szerelmi csalafintaságokra épül Rossini remeke. Kritika.

---

Ory grófja, pontosabban a róla szóló vígopera viszonylag lassan, több mint 130 év alatt jutott el Magyarországra. Miközben Rossini művének ősbemutatóját 1828-ban tartották Párizsban, itthon 1962-ben láthatta először a közönség. Bár a kritika zeneileg az egyik legjobban szerkesztett operájának tartja az Ory grófját, az átlag színházi néző nemigen fogja fütyülni a zenéjét, nincs tele ugyanis klasszikusan vett slágerekkel. Ez persze nem von le az értékéből, hiszen a zenéje pazar, és a története is elég csavaros. Vígopera, tehát félreértésekre és átverésekre, meg szerelmi csalafintaságokra épül, s eredeti küldetése szerint szórakoztatni kíván. Nem mellékesen pedig komoly szakmai kihívás is minden színház számára, mely a műsorára tűzi, hiszen a bravúros szólamokat nem könnyű elénekelni.

Fotók: Csokonai Színház / Máthé András

Az eredetileg az 1200-as években játszódó történet a szerelemről, a csábításról szól. Nem az eget és földet rengető nagy érzelmekről, hanem a hódítás nevű hobbiról. Ennek az érdekében a szoknyavadász Ory gróf remetének adja ki magát. Célja egyszerű: szeretné elcsábítani Adele grófnőt (Brassói-Jőrös Andrea), míg annak a férje a Szentföldön harcol. Ám hiába, a grófnő nem viszonozza érzelmeit, inkább az apródba, Isolierbe (Ducza Nóra) zúg bele. Ory gróf (Varga Donát/Hanczár György) felsül, de nem adja fel, lovagjaival apácának öltözik, és újra akcióba lép, csakhogy ezen a félreértésekkel teli éjszakán a grófnő helyett a női ruhába öltözött apródnak udvarol, és így újra bolondot csinál magából.

A debreceni előadás igazi hőse számomra a díszleteket és jelmezeket megálmodó Gyarmathy Ágnes, akinek köszönhetően

a szereplők gyönyörű díszletek között és bámulatosan dekoratív ruhákban mozognak.

Mintha a Gyűrűk ura vagy a Trónok harca világába csöppentünk volna: a fényekkel és vetítéssel feltunningolt látványvilág egészen filmszerű, nagyon modern hatást kelt. Csak éppen itt nincsenek digitális utómunkák, mint a moziban: mindent jelen időben, élőben varázsolnak elénk a látvány felelősei. A tupírozott hajú, vörös ruhában feszítő grófnő mintha egy Siouxsie and The Banshees koncertről szökött volna meg. A kórista hölgyek olykor úgy rázzák a csípőjüket, mintha diszkóban lennének, Anger Ferenc fordítása pedig jóval modernebb, mint amit az operaszínpadokon megszoktunk. A dialógusokból az köszön vissza, ahogy a hétköznapokban a buszon, a boltban, az irodában vagy a suliban daráljuk a szöveget.

Ám a pazar vizuális élmény és a nyelvi frissesség sem képes igazán felgyorsítani az első felvonást, ami miatt az előadás eleinte elég nehezen találja meg az utat a néző felé. Hiába árad a muzsika Szabó Sipos Máté vezényletével olykor már-már popzenés feszességgel, a sztori ismeretében sem egyszerű kibogozni, mi is történik a színpadon. Pedig

a szereplők láthatóan élvezik a játékot, lubickolnak a muzsikában és merészen mókáznak.

Egyedül a grófnál érzünk bizonytalanságot, akit a premieren Hanczár György kelt életre, és bármennyire is szépen énekel, de valahogy nincs benne elég erő. Nem olyan, mint egy vérbeli arisztokrata, aki tudja, hogy bármit megtehet, mert egy úr a pokolban is úr, meg akkor is, ha remetének öltözik. Különösen a gróf nevelőjét alakító Molnár Zsolt és a Rimbaud szerepében is remek Donkó Imre mellett ütközik ez ki, akiknek a hangja betölti a nézőteret.

Aztán a szünet után mintha beletaposnának a gázba. Kész apácashow-t kapunk millió kisebb-nagyobb ötlettel – például áramfejlesztő szobabiciklivel – megspékelve, és olyan vihart rittyentenek a magasban fémlemezt zörgető fityulás férfiak, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Ami eddig akadozott, az most gördülékenyen halad előre. A félreértések és a poénok fokozódnak, a hódítani vágyó gróf pedig egyre elszántabban töri magát, a grófnő szíve azonban továbbra sem érte eped. Itt jegyezzük meg: ez már a második olyan opera ebben az évadban, ahol a férfiszerepet (most az apródot) nő énekli. Aki női ruhát ölt, és így, amikor a grófnővel meg az apácaruhás gróffal összebújik, akkor az a parádés és pikáns helyzet alakul ki, hogy mi mégis két nőt látunk ugyanolyan hálóingben és frizurával a szakállas (ál)apáca karjaiban.

Rossini operája a maga korában igen merész lehetett, hiszen a teremtés koronái az Ory grófjában gyalázatosan felsülnek. Azt ugyanis csak a férfiak hiszik, hogy ők választanak, és nem a nők. Uraim, ez tévedés. Nyugodtan felejtsék el a szőke nős vicceket, vagy toljanak melléjük legalább ugyanannyi „béna pasis” poént, de főképpen gondolják végig, hogy mindig is a nők körül forgott a világ, és Önök is részesei ennek a forgásnak. Annak vegyenek virágot, aki elfogadja.

Részletes szereposztást és további fotókat a Csokonai Színház honlapján, itt találnak!

 

Kapcsolódó cikkek:

---

Cím	dátum
Mintha egy pazar, pörgős Almodóvar vígjátékot láttunk volna a Csokonaiban	2018.12.25
Minden bajnak a család az oka?	2018.11.24
Tényleg minden a szexről meg a pénzről szól?	2018.10.21
Az amerikai álom golyózáporban hull darabokra Debrecenben	2018.10.14
Zsóka pongyolában, hajcsavaróval és pintyekkel	2018.11.17
A padlás Debrecenben is egy jó hely	2019.01.05