Garamvölgyi Ákos kisfia már a „Hajrá DEAC!”-ot kántálja a meccseken

---

A DEAC hazatérő erőcsatára mindig a saját fejlődését tartotta szem előtt, amikor távol volt Debrecentől, de folyamatosan figyelte az egyetemi klub szereplését.

---

Tíz évvel ezelőtt a debreceni férfi kosárlabda nem éppen fénykorát élte. Pislákolt a fény, megszűnt a Factum-Sport, de szerencsére a már létező Debreceni Egyetem együttesénél úgy gondolták, hogy feltámasztják a sportágat. És milyen jól tették.

Viszont akkoriban egy fiatal tehetség, aki épp a szárnyait bontogatta, úgy döntött, hogy máshol folytatja a pályafutását. Garamvölgyi Ákos azóta hosszú utat járt be, de a játékpercekkel egyre jobban fejlődött és ma már elmondhatja magáról, hogy egy kiforrott NB I-es játékos. Amikor pedig 2022 nyarán jött a hívó szó a DEAC-tól, nem gondolkodott sokat, családjával együtt tért haza a cívisvárosba.

Dehir.hu: Pontosan tíz éve költöztél el Debrecenből. Akkoriban miért döntöttél a távozás mellett?  

Garamvölgyi Ákos: Sok dolog közrejátszott. Akkor végeztem a gimnáziumban, 18 éves voltam, nem voltam még kész első osztályú játékos. Fontolgattam, hogy mi lenne a legjobb számomra. Szerencsére a pályafutásomat jellemezte, hogy mindig olyan helyre mentem, ahol egy kicsit többet játszhattam, többet fejlődhettem, legyen szó első- vagy másodosztályról. Fokozatosan akartam előre lépni. Akkor a Vasas Akadémiánál egy csak fiatalokból álló csapat alakult, ami az NB I-ben szerepelt. Azért is mentem oda, mert ott tudtam játszani. Debrecenben a távozásomkor a csapat nem volt olyan jó, sőt, ha jól emlékszem még meg is szűnt: tíz éve jól döntöttem, az a képzés ugyanis, amit a Vasasnál kaptam, az előnyömre vált.

Dehir.hu: Ezek szerint a körülmények is meghatározóak voltak a döntésedben?

Garamvölgyi Ákos: Az utánpótlással nem volt gond. Remek edzőim voltak, akiknek nagyon hálás vagyok a mai napig. Egy jól felépített rendszerben fejlődhettem. Akkoriban Asztalos Dzsimi bácsi és Cserfalvi Pista bácsi foglalkozott velünk. Utána Nagy Ágostonnál voltam nyári táborokon, ráadásul játszottam is egy évet nála. Majd 15-16 éves koromban Ráthonyi Tamáshoz és Kovács Balázshoz kerültem. Az U18-as évemben pedig Berényi Sándor is edzett. Később az NB I/B-ben is kaptam lehetőséget.

Anno nem voltak olyan lehetőségeim, mint most: étkeztetés, kollégium, egyencucc, cipő, táplálékkiegészítő, videóelemző, krioszauna, game ready. Ilyen modern dolgokat akkoriban el sem lehetett elképzelni… Örültünk, ha megtarthattuk a mezt az év végén, azt is sunyiban kellett elintézni...

Dehir.hu: Megjártál néhány jó csapatot, de az Oroszlánynál lettél stabil NB I/A-s kosárlabdázó.

Garamvölgyi Ákos: Ez így van, három szezont töltöttem ott. A csatlakozásom előtti években már sokszor felkeresett az OSE, de amikor feljutottak az első osztályba, akkor éreztem igazán, ideje, hogy náluk folytassam a pályafutásomat. Jó szerepköröm volt, sok játékidőt kaptam, és szerintem az OSE is szépen fejlődött. Nem volt kérdés a maradásom. Időközben családot alapítottam, akikkel mindent megkaptunk: megfelelő lakás, orvosok. Így fiatal apaként csak nekik és a kosárlabdának élhettem.

Dehir.hu: Vágyakoztál vissza Debrecenbe?

Garamvölgyi Ákos: Természetesen, de jók voltak az életkörülményeim Oroszlányban, és motivált, hogy a csapat fejlődött. Persze nem kerülte el a figyelmemet, hogy a DEAC is folyamatosan erősödött.

Dehir.hu: És jött is a hívószó!

Garamvölgyi Ákos: Ráadásul pont időben. Nagyon közel álltam a megállapodáshoz egy másik csapattal, ám jött a telefonhívás: mi lenne, ha a DEAC-hoz csatlakoznék? Kaján vigyor ült ki az arcomra. Nyilván megbeszéltem a szűk családi körrel a dolgot, de ők is tudták, hogy erre vágytam.

És nemcsak azért tértem haza, mert itthon éreztem magam Debrecenben, kihívásként is tekintettem a feladatra. Be akartam bizonyítani, hogy itt is megállom a helyem.

Dehir.hu: Gondolom, akkor nem volt nehéz a visszailleszkedés.

Garamvölgyi Ákos: Egyetlen dologgal kellett megbirkózni. Nehéz volt beadagolni otthon a kisfiamnak, Gellértnek, hogy mostantól nem azt kell kiabálni, hogy „Hajrá OSE!”. Nagyon szereti a kosarat, Oroszlányban is mindig a B-közép alatt ült és megszokta azt a hangulatot. Mostanra azonban már megismerkedtünk a DEAC-cal.

Dehir.hu: Viszont egy térdsérüléssel érkeztél Debrecenbe, amely után nehéz lehetett formába lendülni.

Dehir.hu: Az volt a szerencsém, hogy nem szakadt el a szalagom, csak levált egy porc, de az olyan helyre szorult be, ami később gondot okozott. Három és fél hónapot töltöttem kosárlabda nélkül és nyilvánvalóan nagyon hiányzott. Azonban nyáron nagyon jól sikerült a rehabilitáció, amiben többek között Takács Dani segített. Viszont az OSE-nek is hálás lehetek, mert megfelelő orvost találtak nekem a műtéthez és a rehabilitációban is támogattak. Nyilván kellett némi idő, hogy felvegyem a ritmust Debrecenben, tíz kilót le is adtam, hogy könnyebb legyen visszajönni. Voltak edzések, amikor begyulladt vagy feldagadt a térdem, de novemberre formába lendültem.

Dehir.hu: Jól időzítettél, az OSE ellen remekül játszottál.

Garamvölgyi Ákos: Valóban, én is úgy érzem. A gond csak az, hogy végül nem nyertünk. Így pedig túl sokat nem ért a saját jó teljesítményem.

Azon a találkozón extra motiváltan léptem pályára, és néha elő is törtek belőlem az érzelmek. A kisfiam ott már a „Hajrá DEAC!”-ot kiabálta, ő élvezte a meccset.

Dehir.hu: Hosszú még a szezon, viszont a DEAC nem rajtolt túl jól. Mit gondolsz, miben kell még előre lépnetek?

Garamvölgyi Ákos: Ez egy érdekes kérdés: én azt látom, hogy a munkát becsületesen elvégeztük eddig, valami mégis hiányzik. A játék képe alapján egyre magabiztosabbak vagyunk, és ez majd a teljesítményünkön is meg fog mutatkozni. Azonban azt is érezzük, hogy javulnunk kell, szeretnénk több meccset megnyerni.