Gyönyörű jubileumok: ötven éve a másodosztályba, negyven éve az élvonalba jutott a DVSC futballcsapata – fotókkal

---

Debrecen – Meghatározó volt az 1969-től 1979-ig tartó tíz év a debreceni labdarúgás számára. A harmadosztályból az élvonalig vezetett az út. Szombaton találkozhatunk a régi idők dicsőséges lokistáival.

---

A DVSC labdarúgó csapatának története számos kacskaringóval, hullámvölgyekkel és hegyekkel tarkított. Ezek közül kettőnek az évfordulója is az idei esztendőhöz köthető. Fél évszázaddal ezelőtt jutott fel – illetve vissza – a csapat a harmadosztályból a másodosztályba, negyven éve pedig megtörtént az, amire a debreceni futballszurkolók régóta vártak: a Loki feljutott a legjobbak közé, az élvonalba.

Telt ház volt a mindent eldöntő meccsen 1979-ben

1940 tájékán, miután a korábbi híres-neves debreceni klub, a Bocskai feloszlott, újra a DVSC lett a város első számú labdarúgócsapata. A Loki az 1942-43-as bajnokságban élvonalbeli lett, de leginkább ingajáratban közlekedett az osztályok között. Ráadásul 1967-ben a klub története legnagyobb kudarcát szenvedte el, hiszen a harmadosztályba zuhant vissza.

Szerencsére ez az állapot nem tartott sokáig, mert 1969-ben sikerült kiharcolni a visszajutást a másodosztályba.

Innentől jöhetett a helyzet stabilizálása. Ez azonban nem ment könnyen, mert Debrecen akkori kommunista irányítói sokáig nem is a Lokit tartották a debreceni futball első számú letéteményesének. Olyannyira nem, hogy fúzió révén

kreáltak egy új klubot Debreceni Munkás Torna Egyesület (DMTE) néven.

Így a DVSC igencsak szélárnyékba került, ám a debreceni focidrukkerek egyértelműen ezt a csapatot támogatták minden pártbizottsági igyekezet ellenére. Ráadásul a DMTE jó ideig nem tudott feljutni a másodosztályba, és amikor aztán sikerült nekik, s a két gárda egy bajnokságban játszott, a fontos pártbizottsági elvtársak nyílt versenyt engedtek meg közöttük.

A hetvenes évek végén már ott toporgott az élvonal kapujában a DVSC, de a legutolsó lépést sehogyan sem sikerült megtenni. Így érkeztünk el 1979-hez, amikor tetőfokára hágott a cívisvárosban a futball láz. A csapat ugyanis vezetett a másodosztályú bajnokságban, és a sors úgy hozta, hogy ha hazai, ősi rivális Nyíregyháza elleni rangadót behúzza a csapat, így matematikailag is biztossá válik a feljutása az NB I-be.

1979. június 3-án felbolydult a város, az emberek hatalmas tömegben hömpölyögtek a régi Nagyerdei Stadion felé – közöttük jómagam is. Baráti társaságunk becsületesen készült a nagy eseményre, a szovjet gyártmányú csővázasok és utazótáskák rendesen meg voltak pakolva üveges sörökkel. Kellett is a bölcs előrelátásunk, hiszen meleg volt és a sorsdöntő meccs előtt még végig kellett nézni a SZÚR-t, azaz a hagyományos színész-újságíró rangadó mérkőzését is.

A hosszúpályás salakmotorozásra és atlétikai versenyekre (is) tervezett stadion hamar megtelt – egyes, nyilvánvalóan túlzó sajtóhírek 28, sőt 30 ezer nézőről, közöttük 5 ezer nyíregyháziról – számoltak be. Ez még akkor is lehetetlen volt, ha a két egyenesben több sor lócát is kipakoltak a fekete salakra – magunk is onnan izgultuk (és söröztük) végig a meccset. (Érdekes, akkoriban senkinek nem jutott eszébe, hogy bármit is a pályára dobjon...)

A mérkőzés hallatlanul izgalmasan alakult.

A DVSC-t Teleki Gyula tréner a Szabó II, Kiss János, Szigeti, Potyók, Halla, Menyhárt, Czikora, Tímár, Maczkó, Szijgyártó, Nérey összeállításban küldte pályára.

A hórihorgas őslokista középcsatár, Maczkó Gyula már a meccs elején megszerezte a vezetést a Lokinak. Tombolt a debreceni közönség, ám érkezett a hidegzuhany, mert Czeczeli még az első játékrészben egyenlíteni tudott. Azonban jött az újabb fordulat, a debreceni balszélső, Nérey ellen elkövetett szabálytalanság miatt büntetőhöz jutott a DVSC. A védelem oszlopa, az első számú ítéletvégrehajtó, Potyók Lajos – aki sajnos már régóta az égi csapatban játszik – kihagyta a büntetőt.

A Lokit azonban ez nem törte meg, a csapat a közönség fergeteges buzdítása mellett tovább harcolt a győzelemért. Teleki mester a szünetben pályára küldte Tóth Ernőt, akinek később döntő szerepe lett a diadalban. Negyedóra múlva ugyanis az örökmozgó középpályás, Czikora 16-oson belüli buktatását sem nézte el a spori – az újabb 11-es pedig a csereember gólra váltotta. És miután több találat már nem esett, jöhetett az ünneplés.

A nézők a pályára tódultak – akkoriban még lehetett ilyesmit csinálni – az ereklyevadászok jóvoltából a játékosokon csak alsógatya maradt.

A sikertől (is) mámoros drukkerek pedig célba vették a környékbeli helyeket, ahol alkoholhoz lehetett jutni. A Redőny, a VAOSZ, az Új Vigadó és a Leveles megtelt drukkerekkel – de csak azután, hogy megfürödtünk a Csónakázó-tóban. És a futballőrület az NB I-es bajnoki rajton is folyatódott: a nyitányon a Loki a válogatottakkal bőven megtűzdelt Vasast valósággal kiütötte, a 4-1-es sikert a televízió is közvetítette – ami nagy szó volt akkoriban.

A Loki drukkereinek felhőtlen örömét azonban beárnyékolta, hogy a pártbizottság ismét úgy érezte, valamit tennie kell. A DVSC-t fúzióba kényszerítették a DMTE csapatával. Az új csapat, a Debreceni Munkás Vasutas Sport Club (DMVSC) új címert és új színeket kapott, a Loki átmenetileg – amíg az egyesülést el nem sodorta a történelem – elvesztette piros-fehér színét, hiszen a DMVSC-t a város színeit „kikölcsönözve” kék-sárgával ruházták fel. A debreceni drukkerek azonban nem kértek ezekből: a szurkolók változatlanul piros-fehér zászlókkal és "Hajrá Loki!" rigmussal biztatták övéiket.

A Loki továbbra is Loki maradt. És ez így van ma is.

Szombaton, a DVSC Paks elleni bajnoki mérkőzés előtt köszöntik az 1969-es és az 1979-es bajnokcsapat játékosait. A két csapat keretéből harmincegyen lépnek pályára a Nagyerdei Stadionban, hogy a kezdőrúgás előtt köszönthessék őket. A bajnoki meccs lefújása után pedig a stadionban lévő RED-ben bárki személyesen is találkozhat Vachterrel, Vaczlavikkal, Lipőkkel, Szabó Józsival, Kiss Jánossal, Szigetivel és társaival. 

(A fotókat Sándor Mihály, a Loki krónikása, több DVSC-könyv szerzője bocsátotta rendelkezésünkre.)