Győzelmek és vereségek: tulajdonképpen mit hozott nekünk kézis Eb?

---

Debrecen – Tíz napon keresztül láthattuk Debrecenben a női kézilabda elitjének nagy részét. Mi, magyarok is ide tartozunk...

---

Gyorsan lepörögtek a női kézilabda Eb napjai. A sportág szerelmesei megkaptak mindent, ami miatt lehet szeretni ezt a játékot. Még kavarognak a képek, a jelenetek, amelyek már kezdenek emlékképekké szelídülni. Lapozzunk hát bele a memória-albumba!

A csapat

A magyar válogatott gyakorlatilag végig „hullámvasutazta” az egész Európa-bajnokságot, az érzelmek és a teljesítmények legszélesebb skáláján mozogva. Jó és rossz követte egymást folyamatosan. A hölgyek Debrecenben is megmutatták mindkét – vagy inkább mindhárom – arcukat: volt hihetetlen akaraterővel kiharcolt, kiizzadt diadal a románok ellen, volt varázslatos, tündöklő parádé a norvégok ellen, de volt bántóan tanácstalan vergődés is a dánok ellen.

A hatodik hely a szinte kezdőcsapatnyi újonccal jónak mondható, még akkor is, ha a csapatot egy hajszál választotta el egy igazi, nagy sikertől, de attól is, hogy bukás legyen a torna vége. Kétségtelen, hogy a gárda sokkal előbbre tartana, ha a tavalyi világbajnokságon az akkori szakvezetés meglépi a fiatalítást. De ezt a norvég sikeredző, Karl Erik Böhn betegsége miatti ex-lex állapotban nem merték meglépni. Így aztán egy esztendő hátrányt kell a riói olimpiáig ledolgozni a riválisokkal szemben úgy, hogy közben jön a létfontosságú világbajnoki selejtező. Ráadásul a generációváltás nem is fejeződött be teljesen, mert látható, hogy vannak a jelenlegi keretben játékosok, akiknek már lejárt az ideje a válogatottban. De gondolkodjunk pozitívan: az ezüstérmes spanyolok ellen egy megnyert meccset vesztettünk el egy góllal, a végső győztes norvégokat pedig - igaz, egy számukra közömbös meccsen - legyőztük. Azért ez így nem rossz, ugye?

Gabika

A hajdú-bihari Komádiból elszármazott Tóth Gabriellával nagyon fordult a világ tulajdonképpen néhány nap alatt. A 18 éves irányítóról a szakma természetesen tudta, hogy istenáldotta tehetség, de az ország legnagyobb nyilvánossága csak most ismerte meg a Győr vándorcirkusz-szerűen működtetett fiókcsapatában szereplő játékost.

Elképesztő bravúr az övé: miután az Eb első hetét kereten kívülről, a nézőtérről figyelte, a második héten kezdő irányítóvá, az ország kedvenc Gabikájává nőtte ki magát. Első meccsén, a románok ellen, a végjátékban ő volt az, aki be merte vállalni a lövéseket, a dán meccsen is jól teljesített, nem rajta ment a derbi, a norvégok elleni parádéból is jócskán kivette a részét. Lendületet adott a csapatnak. Gyorsaság, ördöngős cselek, remek lövések és mindenekelőtt a legjobb értelemben vett gátlástalanság, vagányság, szemtelenség: klasszis született a szemünk előtt. Csak remélhetjük, hogy fel tudja dolgozni és a helyén tudja kezelni a sikert, azt, hogy már sokan Görbicz Anitához hasonlítgatják. Pedig az összevetés értelmetlen. „Görbe” ugyanis egyszeri, megismételhetetlen jelenség. Tóth Gabinak nem az ő, hanem a saját útját kell járnia...

Évike

A nádudvari illetőségű és a Lokiban nevelkedett Kiss Évára is nagyon büszkék lehettünk. Évike, ahogy mindenki becézi – noha már a Böhn-érában is válogatott volt és Eb-bronzérmes lett – igazából most foglalta el az első számú kapus pozícióját és mostantól tűnik úgy, hogy nem kell hiányposztként kezelni a hálóőrét. Olyannyira nem, hogy mögötte Bíró Blanka is bizonyította, hogy lehet rá számítani.

Kiss Éva a gyakran igazságtalan, érzelmek nélküli számadatok szerint is a világ legjobbjaihoz hasonló teljesítményt nyújtott: 298 percet a pályán töltve a kapujára záporozó 188 lövésből 72-őt megfogott, ez pedig csaknem eléri a 40 százalékot. Egy-egy jó meccse korábban is volt, de most a kiegyensúlyozottsága volt imponáló, melyet gyakori bravúrokkal spékelt meg. S ezekhez példamutató, már-már valószínűtlen szerénység és visszafogottság párosul nála. Nem csoda, hogy a közönség kórusban skandálta a nevét. Borzongató érzés volt még nekem is. Hát, még neki...

Kriszta

Az orosz származású, honosított játékos az egész Eb egyik legjobbja volt Németh András válogatottjában. Vele is nagyot fordult a világ. Hiszen ősszel, éppen egy debreceni bajnoki vereség után menesztették az Érd csapatából – hogy pontosan miért, azt nem tárták fel a felek. Triscsuk Krisztina Dunaújvárosban kötött ki és ott újra tud a tehetségéhez méltó módon játszani.

A válogatott korábbi időszakaiban szinte kizárólag védőként számítottak rá – ezt a feladatot most is teljesítette a rá jellemző odaadással, lelkesedéssel, akarattal. De most támadásban is bizonyított: 39 gólt szerzett, a heteseket pedig Görbicz távollétében hallatlan nyugalommal lőtte: 25-ből 23-szor hibátlanul. Nem is lehet kétséges, hogy ő a legnépszerűbb orosz hazánkban...

Hergeirsson

Ez az Eb azért is volt nagyon érdekes, mert Debrecenben huzamos ideig testközelből figyelhettük meg, hogyan dolgoznak a világ legjobbjai. Mint például a norvégok, akik izlandi kapitányukkal az élen visszaültek a trónra.

Thorir Hergeirsson különleges figura, az északi szikla a nyugalom megtestesítője. Nem kiabál, nem toporzékol, szinte soha nem is reklamál. De a legérdekesebbek az időkérései, amik alatt úgy viselkedik, mint egy földrajztanár, túravezetés közben. Bárhogyan is áll a meccs, nyugodtan magyaráz: erre van észak, arra meg dél, amarra pedig kelet és átellenben nyugat. Egyszer ki lehetne próbálni a módszerét nálunk is. Lehet, hogy nem az az optimális, hogy mikor lejön a csapat kétszázas vérnyomással és egeket verdeső adrenalinszinttel a pályáról, és leordítják a játékosok fejét? Az eredmények mindenesetre igazolják Thorir mestert.

Dánok

Öröm volt nézni a dánokat is – kivéve akkor, amikor ellenünk játszottak. Egyrészt azért, mert nagyon jó csapatot alkotnak, másrészt pedig szépek. Sugárzik róluk az életöröm, remekül érzik magukat a bőrükben. Minden meccsre úgy készülnek, mint valami nagy mulatságra, bemelegítés közben, sőt többnyire a meccs közben is viháncolnak, mosolyognak. A fene nagy önbizalmuknak köszönhetően bármilyen helyzetben bármit meg mernek kockáztatni. A norvégok elleni meccsük rendkívüli élmény volt, a sportág összes szépségét felvonultatva.

Sajnos, ellenünk is remekeltek. A mérkőzés visszhangjai arról árulkodtak, hogy a saját szaksajtójuk a főnök, Jan Pytlick taktikai zsenialitásától volt hangos, bennünket pedig – hogy is mondjam - „lebutáztak” kapitányostól, játékosostól együtt. De az élet gonosz tréfát űzött velük: miután bennünket leiskoláztak, utolsó csoportmeccsükön váratlanul, kiábrándítóan rosszul játszva, nagyarányú vereséget szenvedtek a spanyoloktól. Így egy csapásra elúszott minden álmuk, sőt mögöttünk végeztek. A nagy kudarc azonban nem törte meg őket. Kevéssel a lefújás után már megint tudtak mosolyogni. Ez a legyőzhetetlen pozitív hozzáállás lendíti őket tovább.

Epilógus

Summázva: remek volt az Eb. Óriási meccseket láthattunk, a Főnix Csarnok a magas jegyárak és a 600 forintos csapolt Soproni ellenére is megtelt a magyar napokon. A szervező gárda ismét kitett magáért, ügyesek, udvariasak, segítőkészek voltak a debreceniek, lehetett rájuk büszkének lenni. Egyedül a biztonságiak „tolták kissé túl” a saját dolgukat időnként. A mai napig nem értem például, hogy a kapu mögötti fotós helyemről miért nem lehetett megtennem – természetesen nem játék közben! - azt a körülbelül három lépést, amivel elérhető volt az emeletre vezető lépcső, miért kellett ehelyett ugyanezen cél elérése érdekében hátulról megkerülnöm a fél csarnokot.

 

De ennyi bosszúság bőven belefér, ha az élvezetek bőséges tárháza adatik közben. Már most hiányzik ez az egész. Remélem, nem kell megint tíz esztendőt várni az újabb találkozásra...