Három maraton után teljesítette első olimpiai távú triatlonját is a debreceni irodalmár

---

Debrecen – A sport elválaszthatatlan része az életének, már általános iskolásként is nagyon szeretett futni, biciklizni. De a könyvek világában is otthon van Pogrányi Péter. Interjú.

---

„Először elég vad ötletnek tűnt, de tényleg elindultam, sőt teljesítettem is vasárnap Tiszafüreden az első olimpiai távú triatlonomat. Persze nem tudtam annyit készülni, amennyit szerettem volna, de azért volt benne pár kőkemény hajnali bringázás, úszás meg futás. Nem akarok nyomasztani vagy motiválni senkit, de rohadtul megéri erről-arról (cigi, alvás stb.) lemondani a sport kedvéért!”

https://www.facebook.com/SriChinmoyMarathonTeamMagyarorszag/

Pogrányi Péter posztolta ezeket a mondatokat saját Facebook-oldalán – a Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársa, aki hivatali időben is könyvekkel foglalkozik, azon túl pedig szigorú kritikusként is ismert. 

Dehir: Az írókról, irodalmárokról, művészemberekről sokakban olyan kép él, hogy „be vannak oltva a mozgás ellen”. Ehhez képest itt az ellenpélda. Hogy került a sport az életébe? Mikor érezte azt, hogy kell egy kis mozgás? Mi vonzza benne?

Pogrányi Péter: Rögtön tiltakoznék ez ellen a közkeletű tévhit ellen: szerintem az irodalmárok, bölcsészek ugyanúgy sportolnak, mint mások. Csak a futás világánál maradva: ismerek ultraversenyeken induló jelentős kortárs írót és olyan futóedzőt is, aki az Élet és Irodalomban publikálja verseit, de például a focit is rengeteg irodalmár szereti és műveli. A nyüzüge entellektüel képe hamis mítosz. Gondoljunk csak arra, hogy, Platón neve széles vállút jelent, hiszen ifjúkorában kiváló birkózó volt! 

Azt hiszem, a testmozgás elengedhetetlen része az ember életének, már általános iskolában is nagyon szerettem futni, biciklizni.

A középiskolás években is megmaradt ez, de szigorúan a tesióra keretei között. Saját kedvemre már egyetemistaként kezdtem el futni, először a Margitszigeten, aztán – a teljesítménytúrák világába is belekóstolva – már a budai hegyekben is.

Leginkább a hosszú futásokat, tekeréseket szeretem. Megtalálni egy sosem látott erdőben a csak térképről ismert útvonalat, aztán három óra futás után eltévedni a Zemplénben vagy a Bükkben máshoz nem hasonlítható gyönyörűség!

Van a fizikai kimerültségnek, a határok feszegetésének egy nagyon fontos hozadéka: egyfajta módosult tudatállapot, aminek az elérése után a hétköznapi életgyakorlatainkra is máshogy tekintünk. 

Dehir: A maga kedvére sportol, vagy egyesületben?

Pogrányi Péter: Nekem a sport többnyire magányos tevékenység, alkalom és idő arra, hogy befelé figyeljek, ezért sosem merült fel komolyabban, hogy csatlakozzak valamilyen közösséghez.

Dehir: Visszatérve erre a triatlonra: az úszás, a futás, a kerékpározás egyenként is kemény, embert próbáló tevékenységek. Miért éppen erre adta a fejét? 

Pogrányi Péter: Csak annyira kemény, amennyire akarod. Amatőrként meg talán éppen az a lényeg, hogy csak annyira fájjon, amennyire még jólesik. Sokáig kizárólag futóként gondoltam magamra, és amikor megvettem az országúti biciklimet, eleinte árulásnak éreztem a rendszeressé váló tekeréseket. Holott kiváló keresztedzés, ráadásul a monoton futások miatt kisebb sérülések is utolértek, így szükségem is volt a kíméletesebb mozgásformára. Amikor ráeszméltem, hogy a futás mellé felzárkózott a biciklizés, arra gondoltam, a következő nagy célom lehetne egy triatlon teljesítése. Mivel csak egy tiszafüredi verseny volt csak elérhető közelségben, erre neveztem be. Háromszor már teljesítettem a maratoni távot, erről volt már fogalmam, de azt elképzelni sem tudtam, milyen érzés lehet az úszástól kipurcanva egyből biciklire pattanni, majd egyből a futással folytatni, de ki akartam próbálni. Azt gondoltam, az olimpiai távot (1.5 km úszás, 40 kerékpár, 10 futás) csak be tudom húzni!

Dehir: És a könyvek? Mikor varázsolta el, hogyan ragadta magával az olvasás világa? Emlékszik az első élményre?

Pogrányi Péter: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését olvasva jöttem rá 16 évesen, hogy az olvasás az egyik, ha nem a legfontosabb dolog a világon. Utána Kafka volt a legnagyobb kedvencem, aztán meg már minden.

Dehir: Mit olvas, ha munka van, és mit, amikor lazítani szeretne? Ugyanazt, mást?

Pogrányi Péter: Nincs lazítós olvasmányom. Úgy értem, igyekszem csak komolyan olvasni. Sajnos sokkal kevesebb időm van erre, mint szeretném, ezért alaposan meggondolom, mibe kezdek bele. A rendezvényeinkre készülve nyilvánvalóan képben kell lennem az aktualitásokkal éppúgy, mint a várható megjelenésekkel és a nagy klasszikusok legfrissebb értelmezéseivel (jövőre Petőfi 200!).

Beláthatatlan kincsestár csak a magyar irodalom is, hát még, ha az egész világirodalmat idevesszük!

Legutóbb Füst Milán A feleségem története című regényét olvastam újra Enyedi Ildikó gyönyörű filmje miatt, Borbély Szilárd és Térey János verseit olvastam a Térey Könyvünnep programjaihoz, de Csabai László Inspektor Szindbádja is türelmetlenül várja, hogy végre befejezzem, és megtudjam, ki a gyilkos.

Dehir: Mindehhez idő is kell. Családapa is vagy, feleség, gyerekek: hogy fér bele minden a napjaiba? Nem érzi azt, hogy kevesebbet kellene vállalni?

Pogrányi Péter: Alapos tervezés, elszánt logisztika! Igyekszem a hobbimra szánt időt nem a családtól elvenni, ezért leginkább hajnalban vagy késő este szoktam edzeni. Előfordult már, hogy egy Tisza-tó körről hazaérve még el tudtam készíteni a reggelit, mielőtt a gyerekek felébredtek. Ez segít abban, hogy felesleges dolgokkal lehetőleg ne húzzam az időt. 

Dehir: Írással, könyvvel foglalkozó emberek gyakran tragédiaként élik meg, ha a gyerekük nem szeret olvasni. A Pogrányi-családban – ahol a felesége is a könyvek, az irodalom bűvöletében él – mi a helyzet?

Pogrányi Péter: A kislányaim rendszeresen könyvet is visznek magukkal az oviba és a bölcsibe a plüssállat mellett, ezt teljesen maguktól találták ki, és az egyik legkomolyabb konfliktusforrás, hogy szabad-e még egy mesét olvasni este. Őszintén meglepődnék, ha nem folytatódna ez a rajongás a szövegek iránt, de persze semmi sem kötelező. Nagy öröm, hogy a kimeríthetetlenül gazdag klasszikus magyar gyerekirodalom (a legnagyobb kedvencünk Bálint Ágnes mesevilága) mellé a kortárs gyerekirodalom is hihetetlenül magas minőségű alkotásokat produkál, remek gyűjteményeket, antológiákat lehet kapni, így ha az ember bemegy a könyvesboltba vagy a könyvtárba, könnyen talál a gyerekeknek való könyvet. És mint tudjuk, ezekkel világokat adunk a gyerekek kezébe. Nálunk például

Nyulász Péter zseniális mondókái, versei vagy Berg Judit meséi szinte észrevétlenül váltak az életünk részeivé.

Dehir: Tudja már, milyen könyveket fog olvasni az elkövetkező napokban-hetekben? És azt, milyen kihívásnak szeretne legközelebb megfelelni?

Pogrányi Péter: Ha a penzumokkal végzek, Bartók Imre új könyvét fogom olvasni, a Lovak a folyóbant. Aztán újraolvasom Mészöly Miklóstól Az atléta halálát, mégiscsak Mészöly-év van! A cél jövőre jóval több úszás, a négy órás maraton és az olimpiai távú triatlon teljesítése három óra alatt!