Kondás Elemér: a Loki-szurkoló csak a sikert fogadja el

---

Debrecen – Zsinórban másodjára választották az év edzőjének Kondás Elemért, aki borsodi focistaként annak idején sokat keserítette a debreceniek életét, ám a Dehir.hu-nak elmondta, hogy a városunkban eltöltött éppen két évtized szinte teljesen cívissé formálta. Nagyinterjú.

---

A 2011-es esztendőt lezáró szavazáson könnyű volt diadalmaskodnia, hiszen beugró edzőként, tegyük hozzá NB I-ben újonc szakvezetőként az áprilistól szilveszterig tartó időszakban csapatával megőrizte a veretlenséget, s a Loki négy pont előnnyel a tabella élén zárta az évet. A 2012-es voksolásnál a veretlenség továbbra is meghatározó kritérium volt, hiszen tavasszal a magyar futball történetében ritkaságszámba menő produkcióval lett aranyérmes a DVSC-TEVA, elhódította a Magyar Kupát is. Az edzői munka ismételt elismerése tehát feltétlenül megérdemelt – akkor is, ha a csapat az őszi teljesítménye némiképp lefelé húzta a mérleg serpenyőjét. A lokomotív nem mindig robogott teljes gőzzel, jött a novemberi rossz széria, így a debreceni bajnokcsapat vonata a listavezető győriektől tíz ponttal elmaradva a harmadik vágányra futott be az esztendő végére.

A szereplés értékelése megtörtént, a 13 bajnoki mérkőzésből és a hazai kupameccsekből álló tavaszi sorozatra való felkészülés nagyban zajlik. A második alkalommal kitüntetett edzővel való csevegés ezúttal kissé eltávolodik a szakmától, nem összeállításról, edzőmeccsekről, átigazolásról, éremszerzési esélyekről kérdezzük, hanem azt az ösvényt járjuk végig, ahogy a tősgyökeres borsodi diákból cívis formálódott, s amikor a futballklub saját forrásból akart szakembert ültetni a megüresedett edzői székbe, akkor immár debreceniként számoltak vele.

Kondás Elemér: Harminc esztendős koromig Debrecen csupán egy város volt a sok közül, ahova a futballcsapattal utaztunk. Még a nevezetes virágkarnevált is csak azon a nyáron láttam először, amikor már ide igazoltam. Szikszón születtem, s kizárólag borsodi csapatokban játszottam, Szirmabesenyőn, a Borsodi Bányászban, katonaként a miskolci Honvéd Papp József SE színeiben, aztán Diósgyőrben, majd 1986-93 között a Kazincbarcikai Vegyésznél. Jöttünk gyakorta Debrecenbe, hiszen négy csapat is volt itt. A Loki hol fenn, hol lenn, a Kinizsi, a DEAC és a DMTE pedig az NB II-ben. Játszottam a nagyerdei stadionban, ami akkor kiváló pálya volt, fociztam a DEAC-on, a Kinizsi-sporttelepen, s a régi Loki-pályán, a Vágóhíd utcai stadionban is. Itt még kettős meccs is szerepelt a programban, először a Kinizsi fogadott minket, a Kazincbarcikát, aztán pedig a Loki mérkőzött a Győr csapatával.

Dehir.hu: Miként került képbe a debreceni együttesnél?

Kondás Elemér: A csillagok állása egybeesett…. Barcikán a fél csapatot kicserélték, mert azt mondták, magas az átlagéletkor, az NB I-be akkor feljutott Lokinál pedig rutinos védőt kerestek. Hívott ugyan a Diósgyőr, a Kaba és a Hajdúnánás is, de ki az, aki nem az I. osztályt választja, főleg akkor, ha még soha nem szerepelt az NB I-ben. Ismertek jól, többször játszottam ellenük, például ’93 tavaszán is, amikor még a Vegyész vezette a mezőnyt, de a Loki a kazincbarcikai 1-0 jóvoltából beelőzött bennünket, s meg is tartotta előnyét a bajnokság végéig. Előbb Jakab Sanyi bácsi, a klubelnök keresett, majd Sipos Tibor technikai vezetővel tárgyaltunk, s Garamvölgyi Lajos, a csapat akkori edzője is megerősítette, számít rám.

Dehir.hu: Mi fogadta akkor új csapatánál?

Kondás Elemér: A Honvéd utcai bérházban egy albérlet, a főutcán pedig a virágkarnevál…De félre a tréfát: remek csapat formálódott akkoriban. A kapuban a Békéscsabáról visszatért Horváth Béla, a jobbhátvéd Balogh Jóska, a bal oldali védő Pető Zoli volt, a söprögető Gojan Liviu, mi pedig Sándor Csabával a két labdaszerző, a jobb szélen Dombi Tibi, középen Sándor Tamás, aztán Madar Csaba is állandó csapattag lett, elől pedig Tóth Gyuri és Viktor Gracsov. Új igazolás volt Gojan és Gracsov, a katonaságból visszatért Szatmári Csaba, s aztán később jött Ilea is.

Dehir.hu: Utólag már tudjuk, a debreceni labdarúgás újkori sikerkorszaka 1993-ben kezdődött. Az élvonalba frissen feljutott, sokak által kiesőnek hitt, sztárok nélkül rajtoló együttes 12 győzelemmel, 9 döntetlennel és 9 vereséggel, 33 ponttal a 7. helyen zárt. Az aranyat a Vác nyerte a Honvéd és a Békéscsaba előtt. A 94/95-ös szezonban pedig bronzérmes lett a Loki. Milyen érzés volt akkor debreceni futballistának lenni?

Kondás Elemér: Valóban elindult a szekér, öröm volt a húsz évvel ezelőtti csapatban játszani. Álomrajtot vettünk ’93 őszén: csak a kilencedik fordulóban kaptunk ki először, Siófokon, 1-0-ra. Közben legyőztük a Videotont, a jó Vidit, nyertünk Békéscsabán, a BVSC és az MTK otthonában, itthon pedig a Vasas és a Honvéd ellen.

Dehir.hu: Mindig ilyen tökéletes volt a memóriája, vagy csak az NB I-es bemutatkozás időszakát őrzi ilyen precízen az emlékezetében?

Kondás Elemér: Nem tagadom, életem fontos szakasza volt a debreceni debütálás. Sose felejtem el, Sopronban a születésnapomon, szeptember 11-én gólt fejeltem, s azzal lett 1-1 a meccs. A második félidő közepén Gracsov adta be a szögletet jobbról, s kapuba bólintottam a labdát. Persze, hogy emlékszem rá! De a másik három NB I-es gólomra is, különösen a Siófok elleni tavaszi itthoni 11-esre. A 89. percben még a vendégek vezettek. Akkor büntetőből egyenlítettem, másodpercekkel később pedig Gracsov bevágta a győztes gólunkat is. Mekkorát fordult a világ – csaknem a teljes mérkőzésen szidtak bennünket, győztesként pedig mi voltunk az istenek…

Dehir.hu: Ilyen a szurkoló, ilyenek vagyunk mi, focit szerető emberek. Ezzel tisztában lehet minden játékos, edző, játékvezető, a sportban szerepet vállaló közreműködő. S nem csupán húsz éve, hanem most is… Érez valami különbséget a drukkerek tavalyi és mostani hangulata között? S egyáltalán: van-e a debreceni futballszurkolónak sajátossága, különös jellemzője?

Kondás Elemér: Hogyne lenne. Loki csak egy van, és a szurkolója is egyedi! Hozzáértő, a szívét-lelkét odaadó, igényes. S alkalmanként a szokásosnál elégedetlenebb, türelmetlenebb. Vágyik a sikerre, s csak a sikert fogadja el. Ha kikapsz, az megbocsáthatatlan. Ha szoros meccsen nyersz, akkor rögtön hozzáteszi: csak egy góllal… Ha nagy különbségű a győzelem, akkor megjegyzi: rendben, nyertek, no de ki ellen…

Dehir.hu: Nehéz ezt megszokni? Az ünneplés hónapjait, a győzedelmes periódust egyébként is felváltották csendesebb napok. Ilyenkor még jobban meghallani a kritikus hangokat, a bántó megjegyzéseket.

Kondás Elemér: A játékos és az edző is közszereplő, s tudnia kell elviselni a bírálatot. Adott esetben akkor is, ha igazságtalannak érzi. Nagyon jó közönségünk van. Jelenlétük, buzdításuk rengeteget számít a csapatnak, átlendítheti az együttest a holtponton. Tényleg sokat köszönhetünk nekik. Ami pedig a kritikát illeti: úgy érzem, helyén kezeltem a sikert, és a gyengébb teljesítményt is. S nem feltétlenül kell mindent meghallani, nem kell azonnal ugrani. Ha van valakinek véleménye, mondja el! Szemtől szembe! Csak a névtelenségbe burkolózókat nem kedvelem. Nem szükséges, hogy egyforma álláspontunk legyen. Ha jó szándékú a kritika, ha a segítés a cél, meghallgatom, s beépítem a munkámba. Sokan vannak, akiknek adok a véleményére. Régebben több volt a szurkolói ankét, meghallgattuk egymást mindig. Mostanában kevesebb az ilyen rendezvény, de ha adódnak alkalmi, kisebb csoportok, akik véleményt cserélnének, én sohasem zárkózom el a beszélgetés elől.

Dehir.hu: Húszévnyi rálátással mivel magyarázható a debreceni labdarúgás sikeres két évtizede?

Kondás Elemér: Nagyon jó alapokról indultunk akkoriban. Sikerre éhes csapat jött össze, sok helyi tehetséggel, néhány tapasztaltabb játékossal, meghatározónak számító, igazán jó légiósokkal, s egy hosszú ideje a városhoz kötődő nagyszerű edzővel. Addig hol feljutott, hol kiesett a gárda, azóta folyamatosan az NB I-ben szerepel. Szima úr 2001-es érkezése óta rendezettek a gazdasági viszonyok, nincsenek anyagi gondjaink. Felépült a Labdarúgó Akadémia, az edzőcentrum Pallagon, készül az új stadion a Nagyerdőn. Alapok, háttér, stabil gazdálkodás: minden adott a jó munkához, s mindenki azt csinálja, amit tennie kell, s lehet tervezni, szakmailag építkezni is. Mindenki egy irányba tolja a szekeret. Ezek miatt lett az új évezredben a magyar bajnokság egyeduralkodója, legeredményesebb csapata a Loki.

Dehir.hu: Miként játékosként, úgy a szakvezetői poszton is a Loki színeiben debütált az NB I-ben, s mindkét bemutatkozás gyors sikerrel járt. Annak idején bronzérem, edzőként pedig bajnoki cím a második idényben.

Kondás Elemér: Akkor is, most is csapatról szólt a történet, s nem egyetlen emberről. S hosszan íródott, mások is építették. A veretlen bajnoki arany kovácsolásában is rengetegen működtek közre. A mostani team előnye, hogy régóta kötődünk a Lokihoz, ismerjük egymást hosszú ideje. Annak idején a junioroknál kezdtem edzősködni, majd Szentes Lázár mellett dolgoztam, aztán a létavértesi farmcsapatban, később pedig a DVSC-DEAC együttesénél edzősködtem. Kollégáim is a Lokiból, a kis Lokiból nőttek ki, Sándor Tamás, Györky Gábor, Erdélyi Miklós is házi „nevelés”. Azonos hullámhosszon gondolkodunk, közösen tervezünk. Természetes, hogy az egész éves felkészülés a sorvezető, de mindig megbeszéljük, hogy szükséges-e változtatni, módosítani, az adott helyzethez illeszteni a terveket. Figyelni kell a játékosok erőállapotát, hangulatát, egészségét. Nem gépek, hanem emberek – jöhet egy kisebb betegség, előbújhat a fáradság. Nem szentírás az edzésprogram, s ha kell, azonnal reagálunk. Most, a beszélgetés reggelén például az edzés előtt jelezték a játékosok, van egy kis fáradság a lábukban, szólt masszőr is, hogy érzi a gondokat a kezeléseknél. Rögtön átvariáltuk az előzetesen tervezett munkarendet.

Dehir.hu: Hazaviszi a munkát? A futballpálya gondjait?

Kondás Elemér: Tudatosan igyekszem arra figyelni, hogy ne csak a foci töltse ki a nap 24 óráját. Tudni kell kikapcsolni néha. Családi házban lakunk, a Létai út környékén, s otthon igyekszem sokat hasznosítani magam. Kandallót építettem, kocsi-beállítót készítettem, festek, a garázs hidegburkolását magam csináltam, a feleségemmel együtt a szoba laminált lapjait raktuk le, csillárt, lámpákat helyezek fel, szalonnasütőt készítettem, gyepráccsal borítottam le a kert egy részét, metszek, időnként fát vágok, télen havat is lapátolhatok. Mondjam tovább?! Mindig van valami tennivaló, s szívesen csinálom. Ilyenkor kicsit elszakadok a labdarúgástól. Van, persze, amikor a szakmázom a tévé előtt, saját meccseinket, vagy az ellenfélét tanulmányozom a videón.

Dehir. hu: Hogyan fogadja mindezt a család?

Kondás Elemér: A házimunkát vagy a videózást? Az előbbit örömmel, az utóbbit megértéssel. Nálunk mindenki szereti a sportot, mondhatni azt is, képben vannak. Feleségem diákként atletizált, sportlövészettel foglalkozott, nagyobbik lányunk kézilabdázott, most pedig fitneszedzőként dolgozik. Ikreink közül a fiam, aki a Csokonaiban végzős, a Loki U19-es csapatában focizik, a Tóth Árpád Gimnáziumba járó lányom pedig kézilabdázott, de mostanában már elcsábította a modellkedés, s azzal járja a világot. De ha itthon van, édesanyjukkal együtt kijönnek a „fiúk” meccseire.

Dehir.hu: S az édesapa is megnézi gyermeke futballmeccsét? S át is beszélik a látottakat?

Kondás Elemér: Ha van módom, megnézem, s nyilvánvaló, hogy kritikus vagyok, elmondom véleményem. Nincs könnyű helyzetben, hiszen az apja miatt az átlagosnál többet várnak tőle, szurkolók és játékostársak egyaránt. S hiába volt egykori csapattársam az edzője, Sándor Csaba, ő sem a név, hanem a teljesítmény alapján értékeli a produkcióját.  Nem tudom még, miként alakul a jövője, a tanulás és a futball területén is sorsfordító hónapok következnek az életében, remélem, nem szakad ki a családi házból.

Dehir.hu: Debreceninek érzi már magát?

Kondás Elemér: Nagyon jól érezzük magunkat. Élvezem az emberek tiszteletét, megbecsülését, bármerre járunk. A gyerekeknek is otthona lett a város, az ikrek már itt születtek, itt jártak iskolába valamennyien. Mi is debreceninek valljuk magunkat. Már vannak emlékeink, lebontott épületekről, az átalakuló szépülő városról, a főtéren járva arra is emlékszünk, hogy a „régi” Debrecenben itt kanyarodott a Hatvan utcáról a vasút felé a 31-es busz, itt, az egykori Unió áruház előtt. S vannak kedvenc helyeink, bóklászunk a főutca forgatagában, a karácsonyi vásárban, otthonosan mozgunk a város minden szegletében, magunkénak érezzük az új Kölcsey Központot, a Főnix Csarnokot, az uszodát, felidézzük, hogy itt mi ünnepeltük Risztovék vagy a pólósok sikereit, amott meg a mi csapatunkat, a Lokit éltették a hálás drukkerek. Valóban belaktuk a várost.