MEGA Gera

---

Nemcsak azért írom, mert ő is meg én is magyar vagyok. Gera Zoltán volt az angolok legjobbja a döntőben. Jó volt magyarnak lenni a képernyő előtt. Atletico Madrid – Fulham 2:1

---

Utoljára Lisztes Krisztiánnal esett meg, hogy magyarként nemzetközi kupa döntőjében futballozott. Pedig az 1960-as BEK-döntőben Puskás négyet rúgott az Eintracht Frankfurtnak, de ez ma már mindegy. Nem mindegy.

Most ott tartunk, hogy olyan jó hallgatni a hollandokat Eindhovenben Dzsudzsák nevét énekelni vagy a londoniakat, mikor Gerát és a magyarokat éltetik. Dzsudzsihoz hasonlóan Gerzson is rászolgált erre, mert az újdonsült Európa-ligában gyakorlatilag hátán vitte csapatát. 6 gólt rúgott sorozatban, ugyanannyit, mint Bobby Zamora. Este is ő volt a legjobb az angolok között. Kígyózott, kitekeredve passzolt, irányított. Klasszisnak tűnt a képernyőn. Akár ő is lehetne Maradona veje.

Sokat írtak már arról, hogy Gera Zoltán karrierje hogyan ívelt a pécsi csövesek közül Londonig. Mesébe illő, ha azt gondoljuk, hogy minden erre az életre predesztinálta a futballistát. Ha őt kérdeznénk, akkor nem lenne ilyen egyértelmű a pályája. Megdolgozott ő azért, hogy most Hamburgban, 50 ezer néző előtt adjon gólpasszt Daviesnek. Abban is biztos vagyok, hogy egyedül az ember nem tud így felemelkedni a semmiből, ahhoz segítség kell, amit ő minden egyes alkalommal megköszön a pályán.

A döntőt most az Atletico Madrid nyerte, teljesen megérdemelten. Veszélyesebb volt a játékuk és eggyel több gólt rúgtak. De nyert egy ember is, Gera Zoltán, a hívőként is sokszor bizonytalan lelkű pécsi fiú. Végre elhiszi, hogy ember lett. Nem is akármilyen.